DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Meglep Birkás Tivadar, hiszen nem a módosító indítványról beszélt, és arról sem beszél, hogy Győr városa áll a legjobban az anyagiak tekintetében, elég sok pénz van még a spájzban, úgyhogy ha egy város a nagy iparűzési adóból önfinanszírozó tud lenni, akkor kicsit mértékletesebben kellene megítélni. (Domokos László: Melyik módosító javaslatról beszél? - Birkás Tivadar: Melyik módosító javaslathoz szól hozzá?) De a Sisák képviselő úr által előterjesztett 700 millió forintos módosító indítványról kívánnék szólni.
Képviselő Úr! Az indítvány nem rossz, csak akkor el kell dönteni együtt - most jönnek a kétharmados törvények -, hogy mit szánunk a kistérségeknek, milyen önigazgatása vagy igazgatása legyen a kistérségeknek. (Domokos László: Hol a javaslat?) Egészen addig, amíg erről nem döntünk, addig a kistérségi megbízottakat annak kell foglalkoztatni, aki segíti, felzárkóztatja, pénzt koordinál a kistérségeknek, hogy meg tudjon írni egy pályázatot. Amíg ezt nem döntjük el, nem támogatható az ön 700 millió forintos javaslata, tudniillik egy másik struktúrát hoz ezzel létre; azt a struktúrát, amit ön sem tud ellenőrizni, senki nem tud ellenőrizni a rendszerben.
Igaza van, elaprózott a kistérségek belső igazgatási rendszere. Ezt is rendbe kell rakni. (Domokos László: Lássuk a módosítót!) Módjuk lesz rá, kétharmaddal (Felemeli a kezét.), így fölteszik a kezüket, vagy megnyomják a gombot, egy perc alatt el tudjuk intézni az ön 700 milliójának a sorsát az önök közreműködésével. Ebben - partnerként hívom - dolgozzunk együtt, és semmiféle gond nem lesz ennek a felhasználásában. Így bedobni, hogy 700 millió csak azért kerüljön a kistérségekhez, hogy éppen ott legyen, a foglalkoztatást, a munkaügyi, munkajogi kérdéseket, és így tovább még nem is tetszett mellérendelni még gondolatban sem, akkor ez eddig egy jó poén, de semmiféle szakmai tartalma nincs.
Higgye el, képviselő úr, meg fogunk egyezni falakon kívül abban, hogy ön támogatja ezt, csak nehogy baja legyen. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.)
(14.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés