DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Nem szeretnék segíteni az ön válaszában fellelhető önellentmondás megfejtésében, hiszen önmaga is módosította az utolsó mondatával az azt megelőző mondatot. Nem is szeretnék arra sem kitérni, hogy mit értünk közpénz alatt, és azt sem szeretném megfejteni, hogy mi a jogerős és a nem jogerős közötti különbség, mert ezt nyilván önmaga is helyesbítette.
Az az intézkedésiterv-sorozat, amelyet december 24-ére az Állami Számvevőszék számára is és a magunk számára is összeállítottunk, természetesen az ön által idézett kérdésekre világos választ ad, és megfogalmazza, hogy kik milyen módon kell hogy a jövőben eljárjanak, a múltra nézve pedig milyen felelősséget lehet megállapítani az elkövetett cselekményekkel kapcsolatban.
Kérem a válaszom elfogadását.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés