DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Azt gondolom, azok az ígéretek, amelyek a választási kampányban elhangzottak, világosak voltak abban a tekintetben, hogy korszerűsíteni kell majd a lakástámogatási rendszert, és én magam is sokszor elmondtam azt, hogy meg kell nézni, a korábban kialakult intézmények hogyan működnek, és ennek függvényében lehet majd felülvizsgálni. Idén nyáron már szükség volt egyszer a módosításra, de az elmúlt hetek kamatnövekedése miatt világossá vált az, hogy az a rendszer, amely a kamat növekedésének terhét automatikusan a költségvetésre hárítja, nem fenntartható.

Ami a lakástámogatási rendszer korszerűsítését illeti: azt gondolom, ami a gyermekvállalási kedv szempontjából talán a legfontosabb, a szociálpolitikai támogatás, ennek a növelése az, amit ez a kormány a középpontba helyezett. Ez a támogatási rendszer körülbelül ’96 óta nem változott, tavaly novemberben került sor először növekedésre, és jövő április 1-jétől egy újabb jelentős lépést teszünk a szociálpolitikai támogatás növelésére. Azt gondolom, ez az, ami leginkább hat ma arra, hogy a lakáskereslet, a lakásépítési kedv hogyan alakulhat.

Ez a rendszerszerű átalakítás, amire most sor kerül, lehetővé teszi azt, hogy a kamatok növekedésével, illetve csökkenésével párhuzamosan az állampolgárok terhei, a hitelfelvevők terhei is arányosan változzanak.

Természetesen arra a kérdésre nem tudok egzakt választ adni, hogy mely kormánytagok vettek fel az utóbbi időben lakáshitelt. Ilyen nyilvántartással a Pénzügyminisztérium természetszerűleg nem rendelkezik. Arról tudom tájékoztatni, hogy én mint pénzügyminiszter az utóbbi időkben, mondjuk, az utóbbi hat-hét évben nem vettem fel támogatott lakáshitelt.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu