DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mint a kormány által létrehozott versenyképességi tanács elnöke, kötelességem vizsgálni, hogyan lehet versenyképességünket javítani, a munkahelyek létrehozásában érdekelt beruházók érdekeltségét növelni. Ennek jegyében tettünk javaslatot tavaly az adótörvények változtatására olyképpen, hogy a vállalkozások az iparűzési adó 25 százalékát levonhatják a nyereségadójuk alapjából.
Tehát látszik az a változtatási irány, vagy pontosabban annak egyik lehetősége, egyik alternatívája, amelyen haladhatunk, és amelynek továbbvitele, tehát ennek a mértéknek a növelése egyúttal azt is lehetővé teszi, hogy az Európában ismeretlen iparűzési adót, amely ráadásul a hozzáadott érték szempontjából a magasabb hozzáadott értékű tevékenységet végző különböző vállalkozásokat jobban sújtja, hogyan lehet kiváltani - nem eltörölni, kiváltani.
A másik lehetséges irány, amit vizsgálunk, nyilván az, hogyan lehet a nyereségadón a központ és a helyi önkormányzat között jobban, az önkormányzat javára osztozni. Mind a kettőnek, bármelyik irányt választjuk, következményei vannak. Azonban azt a három fontos célt, ami a változtatások elindítását egyébként meghatározza, továbbra is teljesíteni szeretnénk. Az első, amiről szóltam, a beruházók érdekeltsége.
A második is legalább ennyire fontos, hogy az önkormányzatok pénzügyi forrásai ne csökkenjenek; hiszen ők teszik lehetővé azt, hogy hol települjenek le a beruházók. A harmadik fontos cél, hogy az adórendszer egészében gondolkodjunk. Ezt fogjuk követni, amikor ezeket a javaslatokat megvizsgáljuk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés