KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A nemzetközi gyakorlatban jól ismert az, hogy az államok szabályozzák azt, kiket engednek be, és kiket nem engednek be a területükre. Ilyen a magyar gyakorlat is, a 2001. évi XXXIX. törvény szabályozza azt, hogy kik azok, akiknek a beutazása sértené az állam alkotmányos rendjét.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Fel van sorolva, nem akarom ismertetni, hogy melyek azok a kategóriák, ahol a beutazást meg lehet, sőt meg kell tagadni.

Van egy kétoldalú magyar-román megállapodás is a vízumkötelezettség eltörléséről, amely úgy rendelkezik, hogy ez nem érinti az államoknak azt a jogát, hogy akit nemkívánatosnak tartanak, azt nem engedik be. A két ország ezt maga szabályozza.

(15.20)

Én nem ismerem a román szabályozást, nem tudom, hogy milyen tételek vannak, de általában a nemzetközi gyakorlat elég hasonló, tehát ami a magyar törvényben benne van, nagyjából az szerepel más törvényekben is. Ebben nincsenek politikai jogok, tehát feltételezem, hogy a vonatkozó román törvény sem tartalmaz politikai jogokat.

Ami azt a részét illeti a képviselő úr kérdésének, hogy tett-e valamilyen lépést a Külügyminisztérium, erre azt kell mondanom, hogy nem tett, ugyanis az a gyakorlat, hogy ha az állampolgár, akit nem engednek be egy országba, panaszt tesz, akkor a Külügyminisztérium konzuli hatóságai eljárnak. Állampolgár, akit ön, ha jól érzékeltem a szavait, nem nevezett meg, az elmúlt napokban magyar állampolgár nem tett panaszt, hogy nem engedték be Romániába; sajtóhírek alapján a Külügyminisztérium nem szokott eljárást kezdeményezni egy másik ország külügyminisztériuma felé. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu