SZABADOS TAMÁS oktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Jó, hogy létrejött ez az országgyűlési bizottság. Amikor az Országgyűlés asztalára került, sokat vívódtam, hogy lesz-e ennek értelme. Kiderült, és azt hiszem, az Országgyűlés bármely helyén ülő képviselő egyre inkább belátja, hogy ha semmi más értelme nem volt, az igen, hogy beláthatjuk azt, ebből nem szabad pártpolitikai kérdést csinálni. Bárki lesz ebben az országban kormányon az elkövetkezendő időben, szembe kell néznie néhány olyan dologgal, ami ebből a két jelentésből is világosan kiolvasható.

A szakértők által összeállított nagy számú és nagy mennyiségű háttéranyagot áttanulmányozva, engedjék meg képviselőtársaim, hogy ezt mondjam, nem hozott újdonságot számomra a bizottság eredménye, illetve a jelentés, hiszen olyan adatokat közölt, amelyeket, ha egy szaklapot olvastunk, vagy utánaolvastunk, akkor bárki, az ügy iránt érdeklődő utánamehetett és elolvashatta. Mégis, így együtt olyan adathalmazt jelent, amiből levonhatunk következtetéseket.

Nekem mint a kormány képviselőjének, nyilatkoznom kell arról, hogy ezt az oktatási bizottság által beadott dokumentumot támogatja-e a kormány. Igen, támogatja, dacára annak, hogy az Oktatási Minisztériumra is számos olyan feladat hárul, amelynek egy részét már elvégezte, egy részét most végzi, illetve egy részét tervezi elvégezni. Engedjék meg azonban, hogy néhány szót szóljak arról, amit Tatai-Tóth András képviselőtársam csak néhány szóval említett, hogy az úgynevezett iskolabezárási hullám - amit még mindig nem nevezek hullámnak - egyik oldalát azért érdemesebb lenne jobban kiemelni. Nevezetesen, hogy kétségtelen, a fő oka, hogy a '70-es években kialakult iskolaszerkezet és az iskolaépületek kihasználtsági foka a körülbelül félmillió gyerek híján egyre alacsonyabb fokú. Ez az iskolabezárások, intézmény-összevonások egyik oka.

Azért hadd említsem egy olyan aspektusát is a dolognak, amire az elmúlt évek mérései napnál világosabban rávilágítottak, hogy itt minőségi kérdésről is szó van. Tatai-Tóth András képviselőtársammal teljesen egyetértek abban, hogy ma a magyar iskolában a legfontosabb probléma, a legnagyobb baj az, hogy iskolák és iskolák között ilyen hatalmas különbségek vannak, hogy gyerekeink százezreinek alkotmányos jogai sértetnek nap mint nap meg. Gyakorlatilag nem jutnak hozzá a legalapvetőbb jogaikhoz, ahhoz, hogy jó oktatáshoz, teljesítőképes oktatáshoz és olyan tudáshoz jussanak, ami a későbbi életükben el fogja őket igazítani.

Ezért az oktatási kormányzatnak nemcsak azt kell figyelnie, hogyan lehet ezt a rendszert finanszírozni, mert ez sok más egyébtől is függ, hanem elsősorban arra kell figyelni, hogyan lehet a minőséget biztosítani. Egyetértek abban is képviselőtársammal, hogy itt nincs különbség kicsi és nagy iskola között; csak jó iskola és rossz iskola között van. Azért merem ezt mondani, mert a PISA-jelentés utáni mérések, 2003 májusában megtörtént mérések, amelyek a 6-10. évfolyamon történtek Magyarországon több mint 3 ezer iskolában, arra engednek következtetni, hogy a pedagógiai hozzáadott érték, ami azt jelenti, hogy milyen az egyes pedagógus kollektívák tanítási színvonala, nem mindig, sőt nem kizárólag az iskolák nagyságától függ.

Megdőlt néhány tabu. Megdőlt néhány olyan tabu, hogy magukat elit iskolának kinevező és a társadalmi köztudatban is még annak hitt intézményről kiderült, hogy meztelen a király, és néhány olyan iskoláról pedig, amelyről azt hitték, vagy az volt a közvélemény hite, hogy nem jó iskola, mert olyan gyerekek jártak oda, többszörösen hátrányos helyzetű gyerekek, akiknek a tanítása bizony sokkal nehezebb, mint egy úgynevezett elit iskolában... Tehát itt nagyon-nagyon sok összetevőt kell megvizsgálni, nagyon óvatosan kell a dolgot kezelni, nem csak demográfiai és nem csak finanszírozási kérdésként. Ez az egyik dolog, amit szerettem volna elmondani.

Ami ebben a határozati javaslatban leíratott, a zömével egyet tudok érteni. De hadd mondjam el, hogy nem ilyen egyszerű a kérdés. Itt azért hadd forduljak ellenzéki képviselőtársaimhoz. Ebben a struktúrában, amelyben ma a magyar oktatás, a magyar közoktatás működik, ezek a problémák nap mint nap újratermelődnek. A gyenge iskolák még gyengébbek lesznek, és nemhogy közelednének egymáshoz az egyes iskolák, hanem még távolabb kerülnek, és azok a gyerekek, akik gyenge színvonalú iskolába kerülnek, azoknak a sorsa eleve elrendeltetik.

Itt egy csomó dolog függvénye az, hogy például milyen finanszírozást tudunk bevezetni. Hajlandóak vagyunk-e közösen újragondolni, újra átgondolni, és megvalósul-e ebben a ciklusban, vagy elkezdjük-e a közigazgatási reformot? Hajlandó lesz-e például az ellenzék majd arra a szavazatát adni, hogy a beadott, már a parlament előtt fekvő kistérségekről szóló törvényjavaslathoz odaadják a szavazatukat, mert ez kétharmados törvény? A települési önkormányzatok következő szintje a kistérségek legyenek, amelyek azért a bennük lévő települések számára jóval átláthatóbbak, mint mondjuk a megye. És akkor, ha ezek a kistérségek megvalósulnak, és jogi személlyé válnak, az Oktatási Minisztérium által beadott kiegészítések ehhez a törvényhez megvalósulhatnak. Például a települési önkormányzatok által átadott intézmények nem a megyéhez, hanem a kistérségi társulásba kerülnének. Mennyivel átláthatóbbá válik, és mennyire nem a Mohamed koporsójává tesszük ezeket az intézményeket, amelyeket kvázi átadunk a megyének.

Vagy hajlandóak vagyunk-e például közösen átgondolni hatásköröket? Hogy mi a települési önkormányzatok alapfeladata, és az úgynevezett nem kötelező feladatokhoz mennyire kell hogy ragaszkodjanak? Vagy lehet-e például a gondolkodásban addig elmenni, hogy, mondjuk, a középiskolák fenntartása ne a települések, hanem egy következő szint kötelező feladatává váljék? Egy csomó olyan dolog van, amit Lezsák Sándor is felvetett, hogy az állam felemás módon vesz részt a finanszírozásban. Ezt még a magam módján el is tudom fogadni. De olyan nincs, hogy állam, az államot mi alkotjuk. Itt valamilyen módon rendet kéne ebben tennünk.

Sok javaslat van itt az asztalon. Van, aki azt mondja, hogy vállalja az állam például a pedagógusok bérét és az önkormányzatok a fenntartást. Átgondolta ezt a javaslatot az, aki ezt így fel meri tenni? Mert ahol ez megvalósul, ott például ezek a finanszírozási modellek úgy működnek, hogy a gyereklétszámhoz kötöttek, tehát ennyi gyerekre ennyi pedagógust tudok csak fizetni. Ma a magyar közoktatásban szerintem meggondolandó egy ilyen javaslatnak akár a megpendítése is, mert ma nem ilyen szerkezetben működik a magyar közoktatás.

Sok olyan kérdést vetett fel ennek a bizottságnak a munkája, ami talán ilyen sűrített formában még nem került a magyar közvélemény elé. Elég jól le is adta a sajtó, és külön örülök annak, hogy a két fél nem egymás nyakának ugrott, nem akart senki ebből politikai tőkét kovácsolni, hanem mind a két fél részéről, tehát az ellenzék és a kormánypártok részéről is azt lehetett tapasztalni, hogy itt valóban a megoldást keresték.

(18.00)

Tovább kellene mennünk. Én úgy gondolom - és a minisztérium, a kormány is úgy gondolja -, hogy ez nemcsak oktatási kérdés, nemcsak az oktatás finanszírozásának a kérdése, hanem általános önkormányzati finanszírozási kérdés, a közigazgatás reformjának kérdése, az önkormányzati reform kérdése, tehát olyan, ami előtt most itt állunk. Bárki lesz kormányon, bármikor lesz kormányon, ezeket a kérdéseket meg kell oldani. Le kellene egyszer ülni, ellenzéknek, kormánypártnak, ezeken a kérdéseken nemcsak elgondolkodni, hanem bizonyos kérdésekben meg is egyezve, ezeket a reformokat meg kellene hozni.

Visszatérve még egyszer magához a határozati javaslathoz. Támogatjuk, de azzal támogatjuk, hogy ezek még a legjobb szándék mellett is csak a felszín megoldására alkalmasak. A mélység, a lényeg megragadására még mindig nem alkalmas, nem igazán alkalmas arra, hogy a közoktatás... - ahogy Lezsák Sándor fogalmazta, ennyire drámaian nem látom a helyzetet, a magyar vidék válságának egyik szeleteként aposztrofálta, én ezt azért nem látom így. Úgy látom, hogy egy átalakulófélben lévő Magyarország problémájáról van szó, amit magunkkal cipelünk, nemcsak a rendszerváltozás óta, hanem mondjuk, a hetvenes évek óta, és a rendszerváltozás eufóriájában bizonyos dolgokat nem oldottunk meg, hanem még tovább mélyítettünk, és ezekben a dolgokban mi, politikusok nem vagyunk hajlandóak egymással szembenézve megegyezni. Itt látom, és a kormány is ebben látja a dolgok lényegét.

Arra szeretném a patkó mindkét oldalát biztatni, hogy gondoljuk tovább ezt a témát, gondoljuk tovább nemcsak az oktatás finanszírozásának a részét, hanem azokat a részeit is, amit elmondtam.

Befejezésül még egyszer: ennek a határozati javaslatnak a gondolatát a kormány támogatja, és úgy gondolom, hogy olyan feladatokat jelöl meg, amelyek egy részét már most elkezdte. Hadd mondjak el egy példát. Az Oktatási Minisztériumban tavaly ősz óta működik egy eseti bizottság, egy tárcaközi bizottság a Belügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Települési Önkormányzatok Szövetsége, általában az önkormányzati szövetségek, a szakszervezetek részvételével az oktatás felelősségi körének átgondolására, valamint az oktatás finanszírozása kérdésének átgondolására. De ez a bizottság is egyre inkább arra a következtetésre jut, hogy ez nem elsősorban oktatásfinanszírozás kérdése, mert ez csak következménye azoknak az okoknak, amelyeket az előbb elmondtam.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu