DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Örömömre szolgál, hogy válaszolhatok az interpellációra, mert az bizonyos szakirányú megközelítést tartalmaz, ezen túlmenően bizonyos kitekintés más kulturális területre, legalábbis a címet illetően, nevezetesen a gasztronómia területére, hogy Bárándy-módraö. Ezt ott szokták így emlegetni, és ez nagyon megtisztelő, mert ilyet olyan névvel szoktak összehozni, aki már letett valamit az asztalra. Ugyanakkor ez a gasztronómiai megközelítés azt is tükrözi, hogy itt a jogszabályalkotás teljesen szabadon hozott anyagokból készíthető lenne, ez pedig jelen esetben nem így van, mert hozott anyagból kellett dolgoznunk, tehát ez a harmónia megteremtésének bizonyos kötöttségét eredményezte. Ez pedig a sokszor idézett infosoc irányelv 5. cikkének (2) bekezdése, amely kötelezővé teszi számunkra azt, hogy a szerzők a méltányos jogdíjhoz hozzájuthassanak. Ez van benne ebben a bekezdésben, nincs benne valóban más. Nincs benne az, hogy a DRM-rendszer szerint vagy pedig egy reprográfiai díj bevezetésével történjék a szerzőknek a kötelező honorálása. Az van benne, hogy kötelező megoldani.
Itt válaszolok arra a kérdésre - és ez a fő kérdés képviselő úr interpellációjában -, hogy miért pont most. Mert most lesz május 1-je. Az, hogy milyen rendszert választunk, a technikai felkészültségünktől függ. Sajnos, a DRM-rendszer nem kiépített Magyarországon, de nagyon sok már országban sem. A franciák is most vezetik be a reprográfiai díjat. Én nem ellenzem azt - és ilyen tárgyalás már volt a minisztertársammal és önökkel is -, hogy ez átmeneti legyen, és amikor a DRM-rendszer kiépül, térjünk át arra. De május 1-jén csak így lehet megoldani a kérdést.
Arra kérdés nélkül kitérek, hogy ez természetesen nem adó. A Bárándy-módra adócsökkentés vagy -növelés nem adócsökkentés vagy -növelés, hiszen nem az állam kapja itt a pénzt, hanem ez egy polgári jogi ügylet, amely folytán átkerül bizonyos pénz a felhasználóktól a szerzőkhöz. Azt gondolom, hogy ez az egyébként 1875-től szabályozott szerzői jogdíj szisztémájával egyeztetendő össze.
Még egy kérdése volt képviselő úrnak, hogy ki lobbizott ilyen szerencsésen. Erre azt tudom válaszolni, hogy itt egymással szemben kétféle emberek állnak: a milliárdos forgalmú gyártók, a másik oldalon pedig a szerzők szórt csoportjai. A kettő közül általában a milliárdos forgalmú gyártó szokott lobbitehetséggel és -lehetőséggel rendelkezni. Ez valószínűleg ez esetben is így van, de én nem kérdezek vissza.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés