GÚR
NÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, annak
ellenére, hogy Filló képviselőtársam kicsit talán más hevülettel fogta meg azt
a kérdést, kellő komolysággal ő is úgy gondolja, ahogy Horváth János
képviselőtársam mondta, hogy minden olyan kézzel fogható dolog egyébként, ami
munkatevékenységet jelenthet és produktumot hívhat életre, emberek számára
pedig életteret nyithat, az fontos. Ha selyemhernyóról van szó, akkor
selyemhernyó, ha másról, akkor másról, ha bodzáról, akkor bodzáról, tehát
teljesen mindegy, a dolog lényege, hogy legyen mit cselekedni, legyen mit tenni
annak érdekében, hogy azok az emberek értelmes munkatevékenységet folytassanak.

A
másik oldala ennek a dolognak viszont, hogy ilyet folytathassanak, ehhez mi úgy
látjuk, hogy elengedhetetlen ennek az intézményrendszernek a bevezetése, hiszen
ezekkel az emberekkel a munkaerő-kölcsönzés színterén mások nem kívánnak
foglalkozni. A profitszféra, a profitorientált szféra a kölcsönzés tekintetében
hanyagul, mondhatni azt, hogy nem vesz tudomást erről a közegről, és nyilván a
profitszerzés érdekében abba az irányba nyúl, abba az irányba néz, ahol
megfelelő készséggel, sajátosságjegyekkel megáldott emberek sokasága húzódik
meg. No de a szociális érzékenység okán, sok minden egyéb más okán célszerű és
szükségszerű ebbe az irányba is figyelmet fordítani, és azokra az emberekre is
odatekinteni, akik segítség nélkül, támogatás nélkül nem juthatnak hozzá ahhoz,
hogy munkatevékenységet folytassanak.

Közmunka,
közhasznú, közcélú ‑ erről pedig csak annyit szeretnék mondani,
hogy ugyanúgy, ahogy a közmunkára, a közcélúra is milliárdos nagyságrenddel
többet fordít ez a kormány, mint a korábbi. Tehát azt gondolom, nem vesz el
sehonnan semmit ‑ igen, jól mondtam a számot ‑, nem
vesz el sehonnan semmit, hanem új formák keretei között hozzá kíván tenni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu