KOVÁCS
LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház!
Tisztelt Képviselő Úr! Ön a napirend előtti felszólalásának azt a címet adta,
hogy Magyarország megítélése Európában, és azt gondolom, ez valamennyiünk
számára nagyon fontos kérdés, és nem hiszem, hogy különbség van közöttünk a
tekintetben, hogy nem valamennyien Magyarország kedvező, Magyarország pozitív megítélésében lennénk érdekeltek.
Nos,
én azt gondolom, ha Magyarország megítélését próbáljuk vizsgálni, akkor érdemes
abból kiindulni, hogy Magyarország teljesítette az európai uniós csatlakozás
feltételeit. Ezt nem én mondom, nem a kormányoldal mondja, ezt az Európai Unió
jelentette ki decemberben, a koppenhágai csúcsértekezleten. És fontos
hangsúlyozni azt is, hogy gazdasági mutatóink, bár egyesek úgy látják, hogy
ezek egyre töpörödnek, gyakorlatilag csak a munkanélküliség az, amely valóban
összetöpörödött, 5,5 százalékra ment le, és ez 15 év óta a legalacsonyabb adat,
egyébként a növekedés megindult, a költségvetési hiány csökkenő mértékű, és nem
akarom sorolni itt az adatokat, amelyek azt mutatják, hogy a magyar gazdaság
kezd talpra állni (Közbeszólás a Fidesz
soraiból: Államadósság!), és megtalálta a hajtóerőket, úgyhogy én azt
gondolom, hogy emiatt sincs miért szégyenkeznünk.
Ami
az Európai Unió különböző jelentéseit, a Bizottság vagy az Európai Parlament
jelentéseit, értékeléseit illeti, ezek fontos jelzést jelentenek, de nem
többet, hiszen a dolog eldőlt, Magyarország csatlakozik, Magyarország be fog
illeszkedni. Fontos azonban figyelni azt, és ezzel egyetértek, hogy mi az, amit
kifogásolnak, mert ellentétben egy korábbi kormánnyal, amely egyszerűen nem
vette észre a kritikát, mindig átugrotta, és csak a pozitív oldalakat olvasta,
a mondatok pozitív felét, mi a kritikai megállapításokra is nagy figyelmet
fordítunk, azokkal van ugyanis tennivaló. A
pozitívnak örülünk egy darabig, és aztán a figyelmünket a kritikák
kiküszöbölésére fordítjuk.
Nos,
ami a belpolitikai indíttatású bírálatokat illeti ‑ mert én azt
gondolom, hogy talán nem véletlenül került be a közös listára vonatkozó utalás
az Európai Parlament jelentésébe (Közbeszólások
a Fidesz soraiból.), és a nagyobbik ellenzéki párt egyik vezető politikusa
még azt is mondta ezzel kapcsolatban ‑ ön csak szomorúságról
beszélt, képviselő úr, volt aki azt mondta, hogy megszégyenülés érte
Magyarországot ‑, én azért szeretnék ezzel kapcsolatban
fölvetni néhány kérdést. Ez a műfaj nem alkalmas a válaszra, de örülnék, ha
azért valamilyen módon mégis tudna erről tájékoztatni ön, illetve Szájer József
képviselő úr, aki ezt a megszégyenülés kifejezést használta, hogy vajon
elmondták-e önök a vitában, hogy mire vonatkozott a közös lista javaslata.
Vitatkoztak-e azzal, hogy kell-e aggódni egy javaslat miatt, amely azóta már le
is került napirendről? (Közbeszólások a
Fidesz soraiból.) Kell-e aggódni egy javaslat miatt, amely nem tűzött ki
mást célul, mint azt, hogy a közös lista állításával ne legyen civilizálatlan
és éles a kampány, és legyen együttműködés a megválasztásra került képviselők
között (Zaj, közbeszólások a Fidesz
soraiból: Ellentmondás!), amit ön is fontosnak nevezett, hogy jöjjön létre
egy ilyen koordinációs tanács, mert ez volt a javaslat célja. Erről azóta két
négypárti konzultációt is folytattunk, és ha esetleg Áder János frakcióvezető
úr nem hallotta volna meg, igen, ez után az első után már be is jelentettük,
hogy mivel a másik három párt nem ért egyet a javaslattal, az lekerült a napirendről.
(Dr. Áder János: Medgyessy Péter nem
ezt mondta két nappal ezelőtt, de nem baj.)
Érdemes
lett volna talán erre a vitában felhívni a figyelmet. Érdemes lett volna arra felhívni
a figyelmet, hogy ez nem veszélyezteti a demokráciát, mert nem igaz az, hogy ez
ellentétes lenne a demokratikus választás alapelvével, közös lista létezik, és
az nem ellentétes az alapelvekkel, és főleg nem ellentétes az európai polgároknak
azzal a jogával ‑ idézem ‑, hogy képviselőiket közvetlen
szavazás útján válasszák meg. Ha megvalósult volna ez a közös lista, akkor is
közvetlen szavazással küldenék a választópolgárok a képviselőket az Európai
Parlamentbe. Érdemes lett volna ezeket felvetni a vitában, és esetleg védeni a
magyar álláspontot, védeni Magyarországot az úgynevezett megszégyenüléstől.
És
ezek után már csak arra lennék kíváncsi, képviselő úr, az ön esetében is,
Szájer József képviselő úr esetében is és mások esetében, hogy megszavazták-e
vajon ezt a Magyarországot megszégyenítő és meglehetősen alaptalan határozati
javaslatot. (Dr. Répássy Róbert:
Medgyessyt szégyenítette meg!)
Köszönöm
szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti
padsorokban.)
(12.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés