DR. CZEGLÉDI LÁSZLÓ, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Negyven évvel ezelőtt, amikor ott álltunk évfolyamtársainkkal joghallgatóként a karzaton, arról álmodoztunk, hogy majd erről a helyről az akkor unalmas Országgyűlés munkáját látva gyújtó hatású beszédeket fogunk tartani az ország helyzetéről és a jövőről. Bevallom, ebben az álomban nem volt benne a Magyar Televízió. Szerencsére az álmok nem mindig válnak valóra.
A helyzet ettől sajnos sokkal tragikusabb. A 2002-es évről kell beszámolnom, arról az évről, amely mélypontja volt a Magyar Televízió történetének. Mélypontja volt, mert 2002. május végéig négy főből állt a kuratórium, az ellenőrző testület 2002 júniusáig nem működött, amikor mindkét testület elkezdte a munkát, akkor rá egypár hétre Mendreczky Károly elnök úr lemondott az elnöki megbízásáról, ettől kezdve ügyvezető alelnök vitte a Televíziót. Sikertelen pályázatokról híresült még el ez az év, és az Állami Számvevőszék 2003 áprilisában közzétett jelentése lesújtó hiányosságokat tárt fel a Televízió gazdálkodásával kapcsolatban.
Tehetném, mint Pilátus, hogy széttárom a kezemet, hogy nem voltam ott, nem vettem részt, de ez nem lenne erkölcsös magatartás részemről. Megpróbáltuk a majdnem lehetetlent, tizenhárom alkalommal tárgyaltunk erről az évről a kuratóriumban, jelentős nézetkülönbségek alakultak ki. Részben azok, akik részt vettek ebben, részben, akik nem, részben pedig azok, akik úgy látták, hogy a függetlenségét és a pártatlanságát nem tudta megtartani a Magyar Televízió ebben az évben, részben, akik ezt a kritikát nem ilyen élesen fogalmazták meg; ezt a dilemmát nem is tudtuk megoldani, végül is a 29 tagú kuratórium úgy döntött, hogy erről az évről csak a tényeket rögzítsük. A különvélemények jelzik az ellentmondásokat.
Igazságtalan lennék, ha azt mondanám, hogy ez a 2002. év csak negatívumokat tartalmazott, mert azért ebben az évben a közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzat jelentős módosítására került sor, éppen a választások tisztasága érdekében; más dolog, hogy hogy valósult meg. Kísérlet történt az szmsz korszerűsítésére, és ekkor alapozták meg a konszolidációs tervet is.
Tisztelt Országgyűlés! Ma már tudom, hogy nemcsak az ifjúság, de az alkalom sem tér vissza, ezért szabad legyen néhány optimista megjegyzést tennem a 2002. évhez viszonyított elmozdulásról. Az Állami Számvevőszék jelentése fordulópontot jelentett. Megalapozta azt az intézkedési tervet, amit 2003-ban kezdtünk el az átlátható gazdaság megteremtése érdekében. Előzetes engedélyhez kötöttük az 50 millió ügyérték feletti szerződéseket, előzetes engedélyhez kötöttük az összes filmszerződést.
(16.00)
Kidolgoztuk a perc/forint mutatót, utókalkulációt, modernebb nevén és kiterjedtebb értelemben kontrollingot vezettünk be. Elindult egy humánpolitikai átvilágítás. Kidolgoztunk egy konszolidációs tervet.
Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Televíziónak nem egy-két év, hanem tíz-húsz-harminc év problémáját kell megoldania, ami nem megy egy év alatt.
Jelentem, hogy az elmúlt évben - a korábbi évekhez képest - több mint kétmilliárd forint megtakarítást értünk el.
Pozitív eredménynek tartom, hogy ma már van elnöke a Magyar Televíziónak, van alelnöke a Magyar Televíziónak; elfogadott üzleti terve van 2004-re, ami '96 óta nem volt; elindult egy új műsorstruktúra. Büszkék vagyunk arra, hogy magyar televíziózás történetében csúcsot jelentett a fedett pályás atlétikai világbajnokság: Magyarországról olyan közvetítés még nem volt, hogy 1,7 milliárd emberhez jutott el ez a közvetítés 65 országon keresztül. Tettük ezt olyan technikai háttérrel, ami tíz-tizenöt éves elmaradásra van még a Duna Televízióhoz viszonyítva.
Egyetértek azokkal - és nincs is más megoldás, az európai uniós elvárások is ezt támasztják alá -, hogy meg kell oldani a közmédiumok finanszírozását. Ezt csak úgy lehet, ha az Országgyűlés normatív módon oldja meg, így lehet biztosítani a médiumok gazdasági függetlenségét.
Megoldatlan a Magyar Televízió székházhelyzete, elhelyezése. Megoldatlan a közel ötven éves Televízió archívumának gondozása, amely nemzeti kincs.
Mindezek a feladatok előttünk állnak. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy segítsen ebben a munkában. Kérem a politikai pártokat, hogy azt a támogatást, amit eddig megkaptunk, a jövőben is kapjuk meg. A magyar kultúra pótolhatatlan őre a Magyar Televízió, nincs semmi, ami ezt pótolni tudja. Hadd idézzem Vitray Tamást, aki a díj átvételekor azt mondta: Szeressék és támogassák a Magyar Televíziót, higgyék el, megéri!ö
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés