DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Ígérem, ez lesz az utolsó kétperces hozzászólásom, hiszen lesz módon még egy tízperces hozzászólásra az elkövetkezendő időben, ha beleférünk a mai napba.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha érdekeltek a komplex megoldásban, akkor arra tegyenek javaslatokat. Ha érdekeltek a komplex megoldásban, akkor megkérdezem, hogy miért nem voltak érdekeltek az elmúlt ciklusban a komplex megoldásban, hiszen halvány kísérletet sem tettek az önkormányzati rendszer reformjára. Az önök kormányprogramjában két dolog teljesen világos volt - azon a szószéken mondtam el -, az egyik, hogy semmi kétharmad, mert nem volt róla szó. Semmiféle nagyívű reformot nem akartak, amelyhez az ellenzék kellett, nem is tettek rá kísérletet, de világos, hogy nem is kezdeményezhettek ilyet. Mi ezt megtesszük, és partnerként hívjuk önöket, amit önök elmulasztottak.

A másik: szintén a kormányprogramjukból teljesen világos volt, hogy semmi önkormányzatiság. Egy szó sem volt az önök kormányprogramjában az önkormányzatok bármelyik feltételrendszerének az újjáalakításáról, pénzt meg végképp nem adtak, mert azt az osztogatást-fosztogatást, amit kialakítottak, nem nevezném finanszírozásnak. (Zaj az ellenzéki oldalon.)

Amivel több ez a törvényjavaslat az önök bármelyik kezdeményezésénél, az az, hogy ad egy perspektívát. Egyrészt az együttműködés perspektíváját, másrészt a finanszírozás perspektíváját, harmadrészt pedig ez a társulási forma tudja biztosítani az intézményfenntartás racionális feltételeit. S azt kérdezik önök, hogy miben fejleszthető: gazdaságosan látják el az építési hatósági feladatokat ebben a rendszerben, amely már viszonylag integrált? Gazdaságosan látják el a helyi adóügyi feladatokat településenként? Gazdaságos ennyi jegyzőt foglalkoztatni Magyarországon a feladatokra tekintettel? Gazdaságos-e ennyi gyámügyest foglalkoztatni Magyarországon? Gazdaságos lenne-e a hatósági feladatok tekintetében a gépjárművekkel kapcsolatos további feladatokat centralizáció nélkül ellátni? Nem! Arról szól a kistérség, hogy ezeket a feladatokat be lehet emelni ilyen társulási formába, hiszen hatósági társulást is létre lehet hozni a hatályos törvények alapján is. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu