DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy eljutottunk addig a pillanatig, ezt még senki nem vitatta, hogy a közigazgatás reformjára szükség volt. Arról is tájékoztattam önöket, hogy nagyjából a települési önkormányzatiságnál kell kezdeni ezeket a reformokat, világos, hogy lehet nagyobb ívet húzni, el kell jutni egészen az egész államigazgatás decentralizációjáig, de valahol el kell kezdeni.

Ön, képviselő úr, azt mondta, hogy előbb a finanszírozás. Bocsánat, ha elmegy a boltba, akkor előbb leteszi a pénzt a pénztárhoz, és utána megy, levásárolja? Körülbelül most ezt mondta az önkormányzatok finanszírozásával kapcsolatosan. (Dr. Kovács Zoltán: Mennyi van a zsebében, ahhoz képest vásárol!) A történet nem erről szól; arról szól, hogy ha a községi közigazgatáshoz és önkormányzatisághoz hozzányúlunk, akkor meg kell keresni azt az optimális üzemméretet, ami egy településen ellátható. Megint az általánostól nagyon hamar eljutottak addig, amit még meg lehet fogni a parlament ülését nézők számára, hogy bezárjuk az iskolákat.

Kedves Képviselőtársaim! Ön, ön és aki polgármester volt valaha, vagy éppen polgármester, nagyon jól tudja, hogy nem az önkormányzat zárja be az iskolákat, az egy formalitás a végén; a szülők és a gyermeklétszám hiánya zárja be az iskolákat egész Magyarországon. Ha optimális üzemméretet szeretnénk létrehozni a közoktatásban, ahol fejleszthető a közoktatás, az egészségügyi ellátásban, és így tovább, ahol a körzeti orvosi szolgálat vagy a háziorvosi szolgálat már körzetenként szervezett, akkor be lehet látni nyugodtan, hogy közfeladatok tekintetében is létre kell hozni és létre lehet hozni olyan konglomerátumokat, kistérségeket, nevezzük akárminek, járásokat, mint korábban volt az ez előtti rendszer előtti rendszerben, majd később egy másik formában az előző rendszerben, ahol egy bokortelepülés látott el közösségi feladatokat. Az, hogy ennek a társulásnak kényszer jellege van, vagy úgy tűnik, hogy kényszer, vagy pedig önkéntes, ez egy nagyon formális kérdés. (Az elnök jelzi az idő leteltét.)

A folytatást erről fogom a következő két percben előterjeszteni. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu