TÓTH IMRE (Fidesz): Az előttem szóló képviselőtársam is említette a kiszámíthatóságot, következetességet.

Tisztelt kormányzó Pártok! Most már akkor tényleg színt kellene vallani, hogy ne legyen zavaró az előterjesztés az önkormányzatok számára. A kormányprogramban rögzített céljaikkal szemben vagy szinkronban tessék szíves lenni megmondani, hogy mi az önök végleges célja a megyei önkormányzatokra és a megyei területfejlesztési tanácsokra vonatkozóan. Amit le akarunk építeni, azt általában nem fejlesztjük a leépítést megelőző pillanatokban.

(14.10)

Mi a megyékhez nem akartunk nyúlni, és nem ezt támogatnánk, de önök készítettek egy IDEA-programot, amely ebből épül fel. Tehát az MSZP feladja saját IDEÁ-it? Vagy mégiscsak le akarja építeni a megyéket, megyei önkormányzatokat? Nem mindegy, hogy erre a kérdésre igennel vagy nemmel válaszolunk a kistérségekre vonatkozóan, ha a kondíciókat, döntési jogokat, forintokat kell innen, erről, az önök szerint megszüntetendő szintről elhelyezni.

A másik. A kistérségi munkaszervezetekben zavarok vannak. Önök a jegyző jogállását, pontosabban munkáltatói jogát csonkítanák - mi azt mondjuk erre, hogy nem -, ugyanakkor állami alkalmazottakat, kistérségi megbízottat, tourinformiroda-vezetőt, falugazdászt a munkaszervezetbe applikálnának, oktrojálnának. Zavaros, hogy ki a munkáltató, mikor kerülnek ide, és mikor nem.

Még zavarosabb a tulajdoni kérdés. Önök azt mondják, hogy a többcélú kistérségben ha egy település egy alapfeladatot nem tud ellátni, akkor a kistérség kell ellássa, majd úgy folytatják, hogy ezért azt javasolják, hogy a feladatellátás anyagi feltételét, eszközét, megállapodás hiányában a feladat ellátását biztosító vagyon használati jogát a társulásnak kell átruházni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Az Európai Unióba lépés előtt korlátozzuk a tulajdoni jogokat? Ptk.-módosítás nélkül?

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu