DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A részletes vita után elérkeztünk a határozathozatalhoz. Szeretném megköszönni minden bizottságnak és első helyen a gazdasági bizottságnak azokat a javaslatokat, amelyeket kaptunk. 36 képviselőtől kaptunk módosító javaslatokat, ami arra utal, hogy a széles körű előkészítés találkozott az Országgyűlés tagjainak, a képviselőknek az elképzeléseivel és akaratával. Azt gondolom, hogy az, ami miatt a fogyasztóvédelmi törvényt módosítjuk, egyfelől az Európai Unió joggyakorlata, másfelől pedig a jogharmonizációs feladatok teljesítése megvalósult az előkészítés alapján a törvényjavaslatban.
Három területen kaptunk módosító javaslatokat, amelyeket elfogadtunk. Az egyik a címkézési szabályok, a békéltető testületek eredményes működése és végül azok a felhatalmazások, amelyek alapján további jogszabályokra is szükség van.
Azt kell mondanom, hogy nem vitatjuk a címkézési szabályok megváltoztatására vonatkozó módosítások közül mindazokat, amelyek a fogyasztók széles körű tájékoztatását szolgálják, ugyanakkor nem tudtuk elfogadni azokat a módosító indítványokat, amelyek e tekintetben inkább szűkítik a lehetőségeket.
(17.30)
Elfogadtuk a címkézési szabályok közül azt, amelyik arra vonatkozik, hogy az európai gazdasági térség területéhez képest kívülről érkező áruknak a megjelölését a címke tartalmazza, és csak abban az esetben van mód az európai egységes gazdasági térség területéről származó áruknak a címkében történő feltüntetésére, ha ezt a forgalmazó maga kéri, és szabadon dönt efelől. Következésképpen a kötelező feltüntetése a harmadik országokból származó áruk esetében lehetséges. Továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy megjelenjen a gyártó vagy a forgalmazó azonosítására alkalmas címke, pontosan a szavatossági jogoknak a megtartása érdekében, a fogyasztók megfelelő tájékoztatása érdekében.
Szeretném még azt elmondani, hogy szeretnénk a békéltető testületek munkájának gyorsítása érdekében a törvényben azokat a garanciákat érzékeltetni és elfogadtatni, amelyek közül néhányat képviselők javasoltak, nevezetesen a be nem tartott ajánlások nyilvánosságra hozatalának növelésére irányuló javaslatokat szeretnénk az elfogadásra javasolt módosítások közül javasolni az Országgyűlésnek, hogy fogadja el ezeket. Egyébként fontosnak tartjuk azt a javaslatot is, amely a békéltető testületi elnökök megválasztását a testületi tagokra bízza.
Úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat elfogadásával olyan szabályozás születik, amely összhangban van az Európai Unió követelményeivel, messzemenően figyelembe veszi a fogyasztói érdekek érvényesítését, és megteremti az ehhez szükséges intézményrendszert. Ezekre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést arra, hogy a benyújtott, a kormány által támogatott módosító, kapcsolódó módosító javaslatokat támogatni szíveskedjék.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés