DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Többéves uniós csatlakozási felkészülésünk során több alkalommal módosította a tisztelt Országgyűlés a közlekedésre vonatkozó alaptörvényeket. Ezzel a törvényjavaslattal, amit most terjesztett be a közlekedési kormányzat és a kormány, válik teljessé a jogharmonizáció. Mindenekelőtt a jogharmonizációs kötelezettségünk teljesítése, a közlekedési fegyelem erősítése és néhány technikai pontosítás tette indokolttá a törvényjavaslat előterjesztését. Nem terjed ki az ágazati törvények átfogó módosítására a javaslat, kizárólag az uniós csatlakozás miatt indokolt módosításokra szorítkoztunk.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi törvény tekintetében négy paragrafust érintenek a módosítások. Nagy része a módosításoknak a közlekedés biztonságának további növelését célozza, szigorúbb eljárási szabályok megállapításával, egyben a rendelkezések megsértőit magasabb összegű bírság megfizetésére kötelezné. Így a közlekedési hatóság bírságot szabhat ki az engedélyköteles tevékenységet engedély nélkül vagy az engedélyben foglaltaktól eltérő módon történő közlekedési tevékenységet végzőkre nézve, és ugyanígy a bejelentési kötelezettséghez, engedélyhez kötött vagy meghatározott okmány meglétéhez kötött közúti szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezések megsértőit is büntetni rendeli.

A közösségi jogszabályok hazai alkalmazása érdekében született a menetíró készülékek használatával kapcsolatos javaslat, a beszerelésüket végző műhelyek tevékenységével és a készülékek használatának ellenőrzésével kapcsolatos javaslat. E tekintetben az Országgyűlés felhatalmazása alapján a részletes szabályokat miniszteri rendelet állapítaná meg.

A közösségi vasúti szabályozás elemei napjainkra szinte teljes egészében beépültek a hazai jogba, az úgynevezett második vasúti csomagnak a 2001. évi közzétételével azonban e jogharmonizációs kötelezettségeink miatt újabb módosítás vált szükségessé. Jó néhány korábbi szabályozáshoz képest részletesebb és konkrétabb szabályok kerültek megállapításra a pályahasználat feltételei és a díjfizetés módja tekintetében. A vasútra vonatkozó közösségi jogok alapvető elve, hogy a vállalkozó vasutak átlátható módon és megkülönböztetéstől mentesen juthassanak hozzá a vasúti pályához, ezért követeli meg a szabályozás a tagállamoktól azt, hogy legyen olyan szervezet, amely a pályakapacitásokat elosztja, szervezeti, döntéshozatali, jogi szempontból független szervezet legyen, és így elkülönüljön a vállalkozó vasúttól, a pályát igénylőktől.

A vasútról szóló '93. évi XCV. törvény tervezett módosítása egyértelműen rögzíti, hogy az országos közforgalmi vasúti pálya igénybevétele pályakapacitás-elosztás alapján, díj ellenében történik. Az előzőekkel összhangban szabályozza, hogy a vasúti pályakapacitás-elosztó szervezet feladatát, működési formáját, eljárási rendjét a kapacitáselosztás és a pályakapacitás-díj megállapításának főbb elveit hogyan kell megállapítani.

Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló '57. évi IV. törvényben foglaltakkal összhangban jár el a pályakapacitás-elosztó szervezet első fokon, a másodfokú eljárás folytatására a Közlekedési Főfelügyelet kapott felhatalmazást. Ezzel a kihirdetett, de még hatályba nem lépett, jelenlegi miniszteri rendeletekben meghatározott általános és garanciális szabályokat törvényi szintre emeltük.

Átalakítja a vasutakkal megkötendő szerződések rendszerét a törvényjavaslat, annak érdekében, hogy a csatlakozást követően állami támogatásokra a személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó közösségi rendeletet alkalmazzuk.

Az ésszerű gazdálkodás megvalósítását segíti az az elképzelés, amely lehetővé tenné, hogy egyes vonalakon a vasúti menetrendben meghatározott teljesítményt vonatok helyett közúti jármű, autóbusz alkalmazásával oldják meg abban az esetben, ha a megoldás a vállalkozó vasút, vasúti társaság számára megtakarítást eredményez.

A légi közlekedésről szóló '95. évi XCVII. törvény módosítását a csatlakozásunkkal egyidejűleg Magyarországon is hatályba lépő közösségi rendeletek miatti dereguláció indokolja. A módosítás fontos eleme, hogy a nemzetközi kapcsolatok megfelelő rendezése érdekében kerül sor külföldi állami légi járművek magyar légtérbe való berepülésének engedélyezéséről szóló rendelkezések pontosítására, eljáró hatóságok kijelölésére.

(18.00)

Az illegálisan végzett árufuvarozási tevékenység visszaszorítását célozza az a rendelkezés, amelyik lehetővé teszi, hogy a kétoldalú nemzetközi légi közlekedési egyezmények által a légi közlekedési vállalatok számára légi árufuvarozási tevékenység végzésére adott jogosultságokat ellenőrizze a vámhatóság is.

A munka törvénykönyve múlt évi módosítása indokolttá tette a hajózók teljes munkaidejére és pihenőidejére vonatkozó szabályok módosítását. A tervezett módosítás - összhangban a kormány közelmúltbeli döntésével, amely megteremtette a lehetőségét az önkormányzati tulajdonban lévő debreceni repülőtér nemzetközi kereskedelmi repülőtérré történő minősítésének -, a polgári törvénykönyv erre vonatkozó felhatalmazása lehetőségével élve kimondja, hogy a nemzetközi kereskedelmi repülőterek közül csak a Budapest Ferihegy nemzetközi repülőtér tartozik az állam kizárólagos tulajdonába. A nyilvános repülőtér és a polgári célú nem nyilvános repülőtér létesítésére, fejlesztésre és megszüntetésére vonatkozó engedélyezési eljárás egyszerűsítése érdekében a javaslat kimondja, hogy a kormány előzetes egyetértése után nem kell ismételten megszerezni az egyes érintett, hatályos törvényekben megnevezett kormánytagok egyetértését is. Ugyanez a szabály érvényesül az állami célú repülőterek eseteire.

A vízi közlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosítását pedig az tette szükségessé, hogy a hajózási jog területén a közösségi joggal való összhang megteremtése érdekében az úszó létesítmények lajstromozásának, illetve a hajózási tevékenység engedélyezésének a szabályait kell felülvizsgálni. A lajstromozás és a hajózási tevékenység engedélyezése tekintetében, a közösségi jognak megfelelően, a külföldi üzemben tartó fogalma a csatlakozásunkat követően oly módon változik, hogy a korábbi fogalom helyébe a Közösségen kívüli üzemben tartó lép. Ez alól kivétel a személyzet nélküli hajóbérlés esetében alkalmazott ideiglenes átlajstromozás.

A módosítás a jogharmonizációs célú rendelkezéseken kívül a törvény hatálybalépése óta felszínre került ellentmondásokat is igyekszik feloldani. Ennek jegyében került ki a kedvtelési célú hajózás az engedélyhez kötött hajózási tevékenység köréből.

Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy az önök előtt lévő T/9122. számú törvényjavaslat elfogadásával további lépéseket teszünk a közlekedés biztonságának a javítása érdekében. E gondolatok jegyében kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot megvitatni, jobbító szándékú javaslataikat megtenni és a kormány törekvéseit támogatni szíveskedjenek.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu