ELNÖK: Köszönöm szépen. Köszöntöm képviselőtársaimat.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a mai ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett házbizottsági ajánlást képviselőtársaim kézhez kapták. A benyújtott önálló indítványokról az Országgyűlés elnöke a javaslat függelékében tájékoztatta képviselőtársaimat.
A Fidesz-frakció kezdeményezte a napirend kiegészítését 12 előterjesztés tárgyalásával. Most ezekről az indítványokról vita nélkül határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a magyar nemzeti katasztrófaalap létrehozásáról és működési feltételei megalkotásáról szóló H/2828. számú, Papcsák Ferenc képviselő úr által előterjesztett határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem támogatta.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló, T/3991. számú, Bóka István és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést nem fogadta el.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az osztatlan közös tulajdonú földterületek törvényben meghatározott megosztásának támogatásáról és végrehajtásáról szóló H/3951. számú, Ivanics István és képviselőtársai által előterjesztett határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a napirend kiegészítését nem támogatta.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló, T/3725. számú, Szijjártó Péter és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a napirend kiegészítését nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról és a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról szóló T/4005. számú, Arnóth Sándor és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a látható többség a kiegészítést nem támogatta.
Kérdezem, kiegészíti-e az Országgyűlés az ülés napirendjét a temetési támogatásról szóló T/5021. számú, Selmeczi Gabriella és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a napirend kiegészítését nem támogatta.
Kérdezem, kiegészíti-e az Országgyűlés a mai ülés napirendjét az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény módosítását kezdeményező T/6279. számú, Turi-Kovács Béla és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést elutasította.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a 2004. évi költségvetés valódi számairól és a várható megszorító intézkedésekről szóló H/8340. számú, Rogán Antal képviselő úr által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a napirend kiegészítését nem támogatta.
Kérdezem az Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítását kezdeményező T/4214. számú, Rogán Antal képviselő által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a mezőgazdasági termelők 2004. évi gazdálkodásának elősegítéséről szóló H/9128. számú, Czira Szabolcs képviselő által előterjesztett határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a napirend kiegészítését nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a helyi önkormányzatok kötelező feladataihoz kapcsolódó egyes államháztartási támogatások biztosításáról szóló T/9197. számú, Juhos Katalin képviselő által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést nem támogatja.
Kérdezem az Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az országgyűlési képviselők létszámának csökkentéséről szóló H/8861. számú, Salamon László és képviselőtársai által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a kiegészítést nem támogatta.
Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz képviselőcsoportja javaslatot tett a napirendi ajánlás további módosítására. A képviselőcsoport három előterjesztéssel kapcsolatban kezdeményezte, hogy azok általános vitája az ülésen csak megkezdődjön, de ne záruljon le. Most ezekről határozunk.
(14.10)
Kérdezem az Országgyűlést, hozzájárul-e ahhoz, hogy az egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/9275. számú törvényjavaslat általános vitája a ma kezdődő ülésünkön ne záruljon le. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége ezt a javaslatot nem fogadta el.
Kérdezem az Országgyűlést, hozzájárul-e ahhoz, hogy az egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló T/9127. számú törvényjavaslat általános vitája a ma kezdődő ülésünkön ne záruljon le. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés többsége a javaslatot nem fogadta el.
Kérdezem az Országgyűlést, hozzájárul-e ahhoz, hogy az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló T/9132. számú törvényjavaslat általános vitája a ma kezdődő ülésünkön ne záruljon le. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
A látható többség a javaslatot nem támogatja.
Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja a módosító javaslatok és az előterjesztői támogatott sor további bizottsági egyeztetését javasolta az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről szóló H/8794. számú előterjesztés kapcsán, és kérte, hogy a mai ülésünkön ne kerüljön sor a módosító javaslatokról történő határozathozatalra. Az oktatási bizottság elnöke mint előterjesztő ezt nem ellenezte, így az előterjesztésnek a mai ülésen történő tárgyalására az Országgyűlés elnöke nem tesz javaslatot.
Most a hét végi futárpostában kiküldött házbizottsági napirendi ajánlásról döntünk, az előbbiek figyelembevételével.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására.
Szijjártó Péter, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a gyermek-, ifjúsági és sportminiszterhez: Bosszúálló bankárkormány, avagy miért támogatja Gyurcsány Ferenc a kormány fiatalok elleni hadjáratát?ö címmel. Szijjártó Péter képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés