SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Miután megismertük a kormány 2004. évre vonatkozó költségvetési előterjesztését, akkor nagyjából úgy éreztük magunkat, mint az az öreg bácsi, aki megnézte a Csillagok háborúját, majd kijött a moziból, és azt mondta: én ezt nem hiszem el. (Derültség a Fidesz soraiban.)
Hihetetlennek tűnt ugyanis, hogy önök a költségvetéssel hadat üzentek egy teljes nemzedéknek, de néhány hete már meggyőződhettünk arról is, hogy a hibás gazdaságpolitika miatt kényszerűségből életbe léptetett Draskovics-csomag fő vesztesei is bizony a fiatalok lettek. Feltehetjük tehát a kérdést, vajon miért haragszik a fiatalokra a bankárkormány. Feltehetőleg azért - ha keressük a választ -, mert a fiatalok talán túlságosan is örültek, amikor a polgári kormány eltörölte a tandíjat, kiszélesítette az utazási kedvezmények rendszerét, létrehozta a sok ezer fiatalnak lakást adó otthonteremtési támogatást, valamint a tanulás lehetőségét mindenki számára elérhetővé tevő diákhitelt.
Medgyessy Péter bankárkormánya ezek után kemény bosszút állt a magyar fiatalokon, már tavaly év végén elkezdték a fiatalok megregulázását; egyik napról a másikra drasztikusan szétverték az otthonteremtési programot, majd megemelkedtek a diákhitel kamatai, és végül a miniszterelnök által személyesen vállalt ígéretekkel szemben sem épülnek a kollégiumi férőhelyek, és nincsen ingyen még a jogosítvány sem. Szembetűnő persze az is, hogy az áremelések apropóján is döntően a fiatalokat büntetik a leginkább, hiszen míg a vonatjegyek ára 11 százalékkal emelkedett januártól, addig a 26 év alatti fiataloknak 65 százalékkal kell többet fizetniük egy-egy jegyért; ha pedig valaki BKV-bérletet vásárol, a tavalyi árnál 11 százalékkal fizet érte többet, kivéve a diákokat, akiknek 22 százalékkal kerül többe a tömegközlekedés.
Nos, tisztelt Országgyűlés, a fiatalok elleni kormányzati intézkedések sora még sajnos ekkor sem ért véget, mára ugyanis világossá vált, hogy a megszorító csomag további 3,5 milliárd forinttal rövidíti meg a gyermek- és ifjúsági programok támogatására, valamint a kábítószer-fogyasztás megelőzésére szánt összegeket.
Tisztelt Miniszter Úr! Mindezek alapján, azt gondolom, jogosan kérdezik a magyar fiatalok öntől, hogy miért nincsen önnek érdekérvényesítő képessége a kormányon belül, vagy ha van, akkor azt miért nem a fiatalok érdekében használja fel. Kérem, mondja el, hogy mit tett ön annak érdekében, hogy a fiatalokat különösen hátrányosan érintő kormányzati intézkedések ne születhessenek meg.
Kérdés továbbá természetesen az is, hogy mikor húz újra úszósapkát a fejére, és jelenti be nagy fanfárok között (Derültség a Fidesz soraiban.), hogy az úszó Európa-bajnokságra szánt 1,8 milliárd forintból mindössze 400 millió forint áll rendelkezésre. És végül, talán költőinek hat, miniszter úr, de meg kell kérdeznem öntől: hogyan tudja az ön tárcája teljesíteni az eredetileg kirótt feladatokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) 3,3 milliárd forinttal kevesebből?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokból. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Bravó!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés