DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is, a jelenlegi kistérségi besorolás, amit itt statisztikai térségnek nevezünk, nagyon sokféle szálon jött össze az elmúlt 16 évben. A nyolcvanas évek végétől nemcsak önkormányzati eufória volt, hanem volt kistérségi eufória is, különösen a civilek, a népművelők, a pedagógusok és a helyi értelmiség képviselői voltak azok, akik a kistérségi területen nagyon nagy erőfeszítéseket tettek. Ehhez a kilencvenes évek elején a polgármesterek is felzárkóztak, tehát megalakultak az önkormányzatok önkéntes társulásai, majd a legutóbbi hónapokban a Belügyminisztérium éppen az önkormányzatokkal széleskörűen konzultálva ezeket a kistérségi megosztásokat korrigálta olyannyira, hogy a Belügyminisztérium és személy szerint a miniszter asszony még sokszor a kormánypárti képviselők morgásával szemben is végigcsinálta, hogy az önkormányzatok az adott kereteken belül, ha kérték az átsorolásukat, ezt megtehették, és ezt az új rendelet is sugározza.
Ezért tehát nem arról van szó, hogy itt egy mesterséges kistérségi képződményt akarunk ráerőltetni a társadalomra, hanem a nagyon sok szálon már meglevő kistérségi együttműködést kell kezelhetővé tenni, hiszen kell hogy legyen egy olyan pont az országban, ami fölülről igazgatási szempontból még kezelhető, és alulról pedig ember közeli és település közeli. Ha ezt a kistérséget nem erősítjük meg, és nem viszünk bele valamilyen állandóságot, hogy ne csak egy állandó önkéntes vándorlásnak az állomása legyen, hanem ténylegesen át tudjon venni feladatokat, akkor ezt a lépést meg kell tennünk.
És hadd mondjam, hogy ugyan a Duna-Tisza közén 800 főnél kisebb önkormányzat nemigen van, de az ország jelentős részében 380-200, 500 alatt ezer önkormányzat van. Ezek az önkormányzatok bele fognak pusztulni a következő tíz évben a mostani szituációba, ha nem kapnak segítséget. Azt gondolom, hogy a kistérségi szerepkör erősítése pontosan az önkormányzatok megmentését szolgálja. Már most látszik az uniós pályázatoknál, hogy egyszerűen egy 500 alatti kisközség szinte semmit nem tud tenni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés