DR. NAGY SÁNDOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csongrád megye és a Dél-Alföld relatíve lassuló fejlődési mutatói miatti aggodalmát magam is osztom, mint ahogy azt is megjegyzem, hogy az elmúlt kormányzati ciklus idején, de hosszabb ideje a területi különbségek Magyarországon nemhogy csökkennének, hanem egyenesen növekedtek.
Az, amit a képviselő úr adatként használ Csongrád megyére nézve, nem az elmúlt két év terméke, hiszen hivatalos, lezárt KSH-adat csak 2001-es adat létezik, 2002-est is csak májusban fogunk tudni, de ha már szóba jött, akkor megemlítem: 1998-ban Csongrád megye egy főre jutó GDP-mutatójának az országos átlaghoz mért száma 89 százalék volt, '99-ben ez a szám 86 százalék, 2001-ben pedig 81 százalék. Ebből következően a képviselő úr kérdése valójában úgy hangzik, hogy mi történt az elmúlt kormányzati ciklusban, hogy Csongrád megye mutatói ilyen rosszul alakultak - de nem akarom ezzel a kérdést megkerülni.
A helyzet az, hogy a kormány pontosan azt ismerte fel, hogy sokkal erősebben kell koncentrálni a hátrányos területek támogatására. Ezért folytattuk a hétmegyés külön támogatási rendszert, a kistérségi támogatást, de azt is világosan látnunk kell, hogy itt nem lehet megállni, sokkal inkább a kistérségekre kell koncentrálni, mert az egyes megyék mutatói mögötti nagyon eltérő különbségek, eltérő viszonyok a kistérségek esetében ilyen módon nem kerülnek felszínre, és tulajdonképpen a hátrányok nem mérséklődnek. Sőt, nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy a forrásokat decentralizálni kell, mert egyébként elképzelhető, hogy a képviselő úr különféle támogatási mutatókra nézve az elmúlt évekre hozott adatai azt mutatják, mint ha hátrányos helyzetben lenne Csongrád megye. Hadd említsem meg, hogy a területfejlesztést illetően pontosan más a helyzet: 2001-ben a támogatások nem érték el az egymilliárd forintot (Az elnök jelzi az idő leteltét.), 2002-ben valamennyivel meghaladták azt, 2003-ban viszont már (Az elnök jelzi az idő leteltét.) hozzávetőleg megduplázódtak. Tehát nem áll az a helyzet, hogy a területfejlesztés nem koncentrálna Csongrád megyére (Az elnök jelzi az idő leteltét.), a számok éppen az ellenkezőjét mutatják.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés