KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Messze nem fogom felhasználni a rendelkezésemre álló időkeretet, és mindenekelőtt azért nem, mert a ratifikációs vitában lényegében minden fontos érvet elmondtam a csatlakozás mellett. Most a kihirdetés mellett kellene érvelnem, de a kihirdetés automatikusan következik a magyar jogrendből, és következik a dolog természetéből.
Szeretném a Házat emlékeztetni arra, hogy a törvényjavaslat, amely igen hosszú című - amit az elnök úr példás türelemmel ismertetett -, az utolsó törvényhozási lépés, amely a csatlakozásunkhoz még szükséges. Lezár egy nagyon hosszú folyamatot. Ez a folyamat a társulási megállapodás elfogadásával kezdődött. Ez volt az első lépés a beteljesüléshez vezető úton, a magyar külpolitika, a független, demokratikus Magyarország, a rendszerváltás utáni Magyarország első számú külpolitikai célja az Európai Unióhoz vezető út megtétele tekintetében.
Ez az első lépés a társulási megállapodás '91. decemberi elfogadása volt, ezt követte a csatlakozási kérelem benyújtása '94 áprilisában. Folytatódott a tárgyalások '98. március végi megkezdésével és 2002. decemberi befejezésével. Következett a csatlakozási megállapodás tavaly április 16-án Athénban történt aláírása, és végül decemberben pedig ennek a megállapodásnak a parlamenti jóváhagyása, megerősítése, a ratifikációja.
Szeretném elmondani a Háznak, hogy a hatálybalépéshez az szükséges, hogy valamennyi aláíró állam, most már 25 állam, mindegyik a saját belső jogrendje szerint megerősítse a szerződést, és az okmányt erről letétbe helyezze. Magyarország ennek eleget tett, hiszen megtörtént a ratifikáció és az okmány letétbe helyezése is. A helyzet az, hogy egy tagállamban még nem fejeződött be a parlamenti jóváhagyás folyamata. Háromnál befejeződött ugyan, de a szerződés ratifikációjáról szóló okmány nem került még letétbe. Várhatóan április 10-e, 12-e körül ez is megtörténik, én ezért arra kérem a tisztelt Házat, hogy a vitát ugyan folytassa le, de a zárószavazásra csak ezt követően kerüljön sor; tehát amikor már valamennyi tagállam letétbe helyezte a ratifikációs okmányokat, és amikor a szerződés ezzel életbe is lépett, ezt kövesse majd a zárószavazás.
Szeretném röviden összegezni, hogyan tekint a kormány erre a történelmi sorsfordulót jelentő eseményre, hogyan tekint a kormány az ehhez vezető bizony másfél évtizedes útra. Szeretném újból leszögezni - sokszor elmondtuk, de azt hiszem, nem lehet elégszer elmondani -, hogy egy sok évtizedes álom teljesül be május 1-jén a csatlakozásunkkal, amikor egyenjogú tagállamként csatlakozunk a fejlett demokratikus európai országok nagy családjához. Azt jelenti ez a csatlakozás, hogy az uniós döntéseknek - ahogy szokás mondani, a brüsszeli döntéseknek - eddigi elviselőiből, tudomásul vevőiből e döntések részeseivé, alakítójává válunk.
Nagyon fontos aláhúzni, hogy Magyarország érdekérvényesítési lehetőségei jelentősen kibővülnek az Unió tagjaként, a globális folyamatokra egy tízmilliós ország nem bírna semmilyen befolyással. Egy olyan közösség egyenjogú, egyenrangú tagjaként, amely 25 tagú közösség bruttó nemzeti összterméke azonos az Amerikai Egyesült Államokéval, amely közösség a világ legnagyobb egységes piacával, 450 milliós egységes piacával rendelkezik, ennek a közösségnek a tagjaként Magyarországnak igenis lesz lehetősége akár a globális folyamatok alakítására is.
Meggyorsul Magyarország fejlődése, hiszen minden eddig csatlakozó olyan ország, amelynek fejlettségi szintje a csatlakozás pillanatában elmaradt az uniós akkori átlagtól - hívták ezt akkor közös piacnak vagy Európai Gazdasági Közösségnek, vagy Európai Közösségnek, a fejlődés során nevet is változtatott, ahogy az integráció egyre mélyült, úgy változott a neve is ennek az integrációs szervezetnek, és úgy terjedt ki a hatóköre is -, nos, ezek az országok mind jelentősen felzárkóztak a fejlettségi átlag közelébe, sőt van olyan ország is, Írország, amely azóta már kicsit meg is haladta az átlagos fejlettségi szintet.
Vagyis fontos hangsúlyozni, hogy nincs olyan ország, amely rosszul csatlakozott volna, nincs olyan ország, amely hátrányosan csatlakozott volna. Azt gondolom, hogy lenézi a magyar nép tehetségét, szorgalmát, alkotóerejét az, aki azt gondolja, hogy Magyarország lesz az európai integráció történetében az első és utolsó egyetlen ország, amely rosszul csatlakozik, amely a csatlakozás eredményeként rosszabb helyzetbe kerül, mint előtte volt.
(10.00)
Aki azt mondja, hogy valamivel több érv szól a csatlakozás mellett, mint ellene, az nagyon messze jár a valóságtól, mert én azt gondolom, hogy a csatlakozás ellen egyetlen érv nem hozható fel, egyetlenegy olyan dolog nincs, amiben jobban járnánk, ha kívül maradnánk az Európai Unión. Egyébként sem lehet a csatlakozással járó jogokból és kötelezettségekből egyeseket kiragadni, csak az egészet lehet mérlegelni, és nincs olyan érv, amely azt mondja, hogy Magyarország jobban járna, ha egyedül lenne, és így, egyedül próbálna helytállni a globális verseny körülményei között.
Igen, meg fog gyorsulni az ország fejlődése, megkezdődik Magyarország felzárkózásának folyamata. És szeretnék itt egy közkeletű félreértést is eloszlatni. Igen, nagyon sok lemondással, áldozattal, de talán jobb szó, ha azt mondom, hogy nagyon sok munkával jutottunk el a csatlakozás küszöbéig. Nagyon sok mindent meg kellett csinálni, de minden ilyen lépés nem az Európai Unió kedvéért történt. Ha a szigorú környezetvédelmi normákat alkalmazzuk, azt nem az Unió kedvéért, azt a saját magunk javára tesszük. Ha az Európai Unió például nem engedi azt, hogy az ivóvíz arzéntartalma magasabb legyen, mint az uniós szabványok, normák szerinti, ez nem valamiféle gonoszság, ez nem a magyar fogyasztók, a magyar emberek ellen irányuló dolog, hanem arra szolgál, hogy egészségesebb legyen az ivóvíz. Igen, persze ez költségekkel jár, mint minden korszerűsítés, ez is költségekkel jár.
A különbség az, hogy ha kívül maradnánk, akkor ezt egyedül kellene megoldanunk, az Unióhoz csatlakozva ehhez és minden más dologhoz, megoldandó feladathoz az Uniótól támogatást kapunk. Ez a különbség, hogy az Unió tagjaként vagy kívülálló országként próbálunk egy modern, korszerű, fejlett Magyarországot teremteni.
És fontos az is, hogy Magyarország állampolgárai az Európai Unióhoz csatlakozva annak állampolgáraivá is válnak, és ez nagyon sok lehetőséget nyit meg az idősebb és a fiatalabb generációk számára: a szabad tanulás lehetőségét az Unió bármely tagállamában, ugyanolyan feltételekkel, mint az ottani állampolgároknak; egy átmeneti időszak után, amelyről most nagyon heves, kemény viták folynak, a szabad munkavállalás lehetősége, a vállalkozásalapítás lehetősége, az utazástól a letelepedésig terjedő szabad mozgás lehetősége. Nos, mindez olyan előnyökkel jár, amelyekről az idősebb generációkhoz tartozók bizony két évtizede még nem is álmodhattak, és ami az utánunk következő generációk számára már teljesen megszokott dolog lesz, és ez így van jól.
Növekszik a csatlakozással a magyar külpolitika mozgástere. És szeretném felhívni a figyelmet, hogy az a szomszédságpolitika, amelyet a magyar kormány folytat, az hajszálpontosan illeszkedik be az Európai Unió tágabb Európa, wider Europeö koncepciójába, amelynek az a célja, hogy az Uniót vele baráti viszonyban álló országok gyűrűje vegye körül. Ugyanis a helyzet úgy néz ki, hogy az Unió új szomszédai zömmel Magyarország szomszédai. Négy olyan ország is a szomszédunk, amely nem csatlakozik velünk együtt az Unióhoz, Horvátország és Románia, amelyek a 2007-es csatlakozásban bíznak, amit mi támogatunk, valamint Szerbia-Montenegró és Ukrajna, amelyek csatlakozásáról egyelőre nem esik komoly formában szó, hiszen semmiféle tárgyalás ezzel kapcsolatban nem kezdődött. Pillanatnyilag a helyzet úgy áll tehát, hogy négy szomszédunk lesz az Unión kívül.
A mi szomszédságpolitikánknak természetesen illeszkednie kell az Unió szomszédságpolitikájába, nekünk ugyanaz a célunk, hogy velünk baráti viszonyban álló országok legyenek a szomszédaink, ezért dolgozunk, ezt erősíti a határon átnyúló együttműködés, ezt erősítik az államközi, de akár még a civil kapcsolatok is, a gazdasági együttműködés, a tőkebefektetés és az együttműködésnek számos más formája. Azt gondolom, ez nagyon előnyös Magyarország számára, és előnyös a szomszédok számára, segíti az ő felzárkózásukat, az integrációhoz való közeledésüket, azt, hogy egyszer majd ők is - előbb vagy később - az integráció tagjává váljanak; és segíti a térség stabilitását.
Az Európai Unió - sokszor elmondjuk - egy értékrendet is jelent. Ezek az értékek a demokrácia, a társadalmi igazságosság és egy sor más érték, ami nagyon fontos és stabilizáló jellegű értéket jelent. És ha arra gondolunk, hogy milyen atrocitások következtek be pár héttel ezelőtt Koszovóban, hogy milyen veszélyek leselkednek még ennek a térségnek a stabilitására, akkor azt mondom, nagyon is fontos dolog. És ma úgy adódott, hogy nem sokkal ezelőtt a NATO bővítéséről beszélhettem egy napirend előtti felszólalásra adott válaszban. Most hadd szóljak arról, hogy az Unió bővítése és az Unió szomszédságpolitikája bizonyos értelemben még előnyösebb is, mert a NATO főleg arra képes, hogy egy kirobbant, egy megelőzni nem tudott konfliktus után kikényszerítése a békét, az Unió arra képes, hogy megelőzze a konfliktusok kirobbanását, hogy éppen ezzel az értékrenddel stabilitást teremtsen ebben a nagyon sok vihart megélt térségben.
És ha szomszédaink csatlakozását nézzük, nem lehet elfelejtkezni arról, hogy ez azt is jelenti, hogy a magyar nemzet határmódosítás nélküli, békés, az európai integráció keretében történő újraegyesítése is megvalósul nyolc évtized után; egyelőre a Szlovákiában és Szlovéniában élő magyarokkal, nemsokára reményeink szerint a Romániában, illetve Horvátországban élő magyarokkal is. És ahogy az integráció tovább folytatódik, előbb-utóbb eltűnnek a határok, azok a határok, amelyek éppen a magyarságnak okoztak az elmúlt nyolc évtized történelme során nagyon-nagyon sok fájdalmat. Ez is hozzátartozik, tisztelt Ház, az Unió bővítéséhez, annak hatásaihoz, ez is hozzátartozik mindennek Magyarországra gyakorolt hatásához.
Arra kérem a tisztelt Házat, hogy a kihirdetésről szóló törvényjavaslatot vitassa meg és fogadja el. Arra kérem a tisztelt Házat, az ellenzéki oldalt, hogy fontolja meg a csatlakozást ahhoz az országgyűlési határozati javaslathoz, amelyet a miniszterelnök úr fogalmazott meg az elmúlt héten Brüsszelben, az Európai Unió csúcsértekezletét követően, ami nem szól másról, mint arról az egységről, arról a nemzeti összefogásról, amely elvezetett idáig. Hiszen az, amit elértünk - sokszor elmondtuk, és újra és újra el kell mondani -, a magyar nép teljesítményének köszönhető, áldozatvállalásának köszönhető, négy szabadon választott parlament, öt kormány és számtalan önkormányzat egymásra épülő munkájának az eredménye. Csak az összefogás vezethetett el idáig, és ez a határozati javaslat is azt célozza, hogy ez az összefogás maradjon meg, ez az összefogás erősödjön idehaza is, a parlamentben és odakint Brüsszelben, Strasbourgban a megválasztásra kerülő 24 - különböző politikai irányzatokat képviselő és különböző pártfrakciókban helyet foglaló - képviselő között.
Tisztelt Ház! Amikor a ratifikációs vita expozéját mondtam, akkor abban a meggyőződésben, hogy a csatlakozás igazi nemzeti ügy, az expozéban minden konfrontációt kerültem. Elég rosszul éltem meg, hogy a felszólalók utána meglehetősen méltatlan támadásokat intéztek a kormány ellen ebben az ügyben, ami szerintem nem a pártpolitikai csatározások terepe kell hogy legyen. Annak ellenére, hogy én ott ilyen fájdalmasan rossz tapasztalatokat szereztem, most is egy konfrontáció nélküli, a közös érdekekre összpontosító és nem belpolitikai csatározásokat szolgáló expozéra tettem kísérletet.
(10.10)
Szeretném, biztatónak tartanám, ha ez a vita, ami a kihirdetési törvényjavaslatról szól, már mentes lenne azoktól a pártpolitikai összecsapásoktól, amelyek a ratifikációs vitát sajnos beárnyékolták.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés