SZABADOS TAMÁS oktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen, hogy megtisztelt azzal, hogy előre jelezte a kérdéseit, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy ebben a kérdésben az oktatás valamennyi részvevője tisztán lásson.

Hadd ismertessem a pontos jogi helyzetet. A közoktatásról szóló törvény 110. §-a alapján nem magyar állampolgár a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel veheti igénybe a közoktatás által nyújtott minden szolgáltatást, ha a magyar jogszabályok szerint menedékjogot kérő, menekült, menedékes, bevándorolt, letelepedett, humanitárius tartózkodási engedéllyel rendelkező kiskorú, illetve szülőjével együtt tartózkodási engedéllyel rendelkező kiskorú.

(16.10)

Ebből következik, hogy az iskolába beiratkozhat az, aki nem tartozik az előzőekben felsorolt kategóriákba, de az előbbiekkel ellentétben utána a fenntartó nem kaphat normatív hozzájárulást. Tehát csak az előbb felsoroltakra kap normatív hozzájárulást a fenntartó. Viszont bárki olyan is beiratkozhat, aki ennek nem tesz eleget, illetve e kategóriákon kívül van, mert ezt nem lehet megtagadni, de a fenntartó utána nem kaphat normatív hozzájárulást, ezért előírhat a részére fizetési kötelezettséget. Így például, ha a határon túl élő tanuló átjár magyar iskolába, akkor azt csak fizetési kötelezettség mellett teheti. Nem változtat ezen a tényen például az sem, ha valamelyik szülője az országban dolgozik.

Más lesz a helyzete azonban, ha bármelyik szülője az ország területén él, például tartózkodási engedéllyel rendelkezik, mert ez megint egy más kategória.

Értem a kérdése mögött rejlő aggodalmat, osztozom ebben; nem lehet célunk az, hogy elszipkázzuk a határon túlról ezekből az iskolákból a gyerekeket, azt szeretnénk, ha szülőföldjükön boldogulnának. De majd folytatom.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu