DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném azt mondani, hogy természetesen Magyarország nem esett el több száz milliárd forintos támogatástól, hiszen ez a projekt a kohéziós alap támogatására számíthat. Attól még, hogy most, ebben a menetben az úgynevezett kiemelt projektek közé nem került be, ez nem jelenti azt, hogy a támogatástól elestünk volna, sőt azt sem jelenti, hogy a kormány nem kívánja pontosan ezt a nagyon fontos, egyébként az 5. korridorhoz tartozó autóút-építést és autópálya-építést megvalósítani.
Ami közelebbről az úgynevezett lobbizó erőnket és képességünket illeti, ott arról van szó, hogy a magyar képviselők összefogásával egy brit képviselő terjesztette be nemcsak ezt, hanem másik 29, hasonlóan kiemelt projektlistán szereplő javaslatot a parlamentnek, majd ezektől a javaslatoktól - nemcsak a magyartól, hanem a 29 másiktól is - a brit képviselő visszalépett. Magyarán, nem volt már miről azon a miniszteri tanácsülésen határozni és tárgyalni, következésképpen nem a mi ügyetlenségünk, hanem éppen a magyar képviselők és a kormányzat összefogása hívta fel a figyelmet ezen rendkívül fontos nemzetközi korridor megépítésének kiemelt fontosságára, és ezért támogatjuk továbbra is azt, hogy a jövőben ez a kohéziós alap stratégiában 2007 és 2013 között kiemelt támogatáshoz jusson.
Lévén, hogy a magyar kormány terveiben ennek a megépítése egyébként is szerepel, hiszen nem véletlenül jelent meg február 3-án most május 3-ai bontással az erre vonatkozó pályázati felhívás, következésképpen nem kerül sem a projekt, sem a támogatás veszélybe ettől az angol vagy brit raportőri visszalépéstől. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés