IMRE ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Magam is - csatlakozva a vita higgadt hangvételéhez - szeretném megerősíteni mindazt, amit már a törvényjavaslat szociális bizottsági vitáján is elmondtunk. Jelesül, meglehetősen nehéz helyzetben vagyunk mi, ellenzéki képviselők akkor, ha a javaslat alkalmasságával kapcsolatos állásfoglalásunk során az általános vitára való alkalmasságról kell döntenünk, hiszen a téma fontossága és annak társadalmi súlya alapján igyekszünk jobbító szándékkal közelíteni a javaslathoz.

Nehéz helyzetben vagyunk, mert ha átfogóan a kormányzat családon belüli erőszakkal szembeni politikája és eddig megtett intézkedései oldaláról közelítjük meg az előttünk fekvő törvényjavaslatot, akkor bizony nem mondhatunk mást, mint hogy ez eddig édeskevés volt. De akkor sem vagyunk könnyebb helyzetben, ha pusztán az előttünk fekvő javaslat tartalmi elemeire koncentrálunk, mert ez az előterjesztés ugyan valóban előremutató és szükségszerű lépés a családon belüli erőszak megelőzése és kezelése szempontjából - és ezt valamennyien üdvözöljük -, de a 2003. április 14-én elfogadott 45/2003. számú országgyűlési határozati irányelvei közül egyedül csak az úgynevezett távoltartó rendelkezés bevezetését javasolja és irányozza elő.

(A jegyzői székben Podolák Györgyöt dr. Füle István váltja fel.)

Mint azt az előbbi felszólalásban Szászfalvi képviselő úrtól is hallottuk, adós maradt a kormány az országgyűlési határozat által előírt, a családon belüli erőszak ügyeiben folyó hatósági eljárások soronkívüliségére vonatkozó törvénytervezet benyújtásával. Továbbra is várat magára a családon belüli erőszak áldozatainak és tanúinak biztonságát garantáló jogszabályok előkészítése. A kormányzat csak töredékében tett eleget az egyértelmű és egységes szakmai szabályok megalkotására vonatkozó kötelezettségének, mint ahogy elmaradt a biztonságos menedékház-hálózat bővítése és korszerűsítése is.

A 2003-ban elfogadott országgyűlési határozat a családon belüli erőszak megelőzésének három hatékony eszközét fogalmazta meg, a bántalmazás és elhanyagolás korai felismerését a jelzőrendszer hatékony működésének segítségével, az együttműködő szakemberek speciális felkészítését és az intézményes védelmi rendszer kiépítését.

(12.00)

A szociális és egészségügyi ellátásban, az oktatásban és az igazságszolgáltatásban dolgozó szakemberek célzott továbbképzésével és a jelzőrendszer megszervezésével elérhető a családon belüli erőszak korai felismerése. Sajnos, az elmúlt egy esztendő alatt nem sikerült a kormánynak kidolgoznia sem azt a komplex, az egész országra kiterjedő cselekvési programot, amely a fenti protektív eszközök összehangolásával léphetne fel a családon belüli erőszak ellen, sem pedig a megelőzésben és a kezelésben érintett szakemberek felvilágosítását és folyamatos képzését nem kezdte el, nem indította el.

Találkozhattunk ellenben televíziós reklámkampánnyal, amelyet az Ifjúsági és Sportminisztérium több mint százmillió forintért készíttetett el. Azzal természetesen tisztában vagyunk, hogy a családon belüli erőszak megelőzéséhez szükséges társadalmi figyelem felkeltéséhez problémaorientált műsorokra, reklámokra van szükség, amelyek a megfelelő társadalmi célcsoporthoz juttatják el a konfliktusos élethelyzetekkel kapcsolatos tudnivalót. De kérdezzük, hogy vajon megfelel-e ennek a célnak a főműsoridőben rendszeresen vetített reklámfilm például a kislányát molesztáló perverz apukáról vagy a tornaruháját rendszeresen direkt otthon felejtő kisfiúról, aki nem mer levetkőzni a társai előtt, mert brutális szülei rendszeresen kékre-zöldre verik - nos, nem hinném.

Sokakban véleményünk szerint egészen téves sztereotípiákat kelthet, hamis és félrevezető erkölcsi állásfoglalásra késztethet a család intézményével szemben egy ilyen szakmailag átgondolatlan reklámhadjárat, amely csak egy irányból érheti el a célját. Ugyan valóban tudatosíthatja, hogy a családon belüli erőszak nem elfogadható, mélyen megvetendő módja a családon belüli konfliktusok feloldásának, de egyáltalán nem segít a bajbajutottakon a kiút megmutatásával, és mindezen túl elhinti a bizalmatlanság magvát a még egészségesen működő családi közösségekben. Ez pedig senkinek nem lehet a célja és az érdeke.

Ami pedig szorosan csak az előterjesztést illeti: a jelenleg hatályos jogszabályainkból a családon belüli erőszak fogalommeghatározása hiányzik. Ugyanakkor valóban szükségesnek tartjuk és szükséges is ezen fogalom elhatárolása más erőszakos cselekményektől, tekintettel arra, hogy speciális alanyok között megvalósuló, bizonyos esetekben a büntetőjogi fenyegetettség szintjét el sem érő cselekményről van szó. A javaslatban meghatározott fogalom egyrészt tehát behatárolja azt a személyi kört, akik között a családon belüli erőszak - tekintettel az anyagi, fizikai, érzelmi vagy jogi függőségi helyzetre - megvalósulhat, és egyben kitágítja azt azokra a személyekre is, akik nem hozzátartozói egymásnak, azonban rendszeresen, illetve időszakonként közös háztartásban együtt élnek, és ebben az időszakban megvalósul közöttük olyan magatartás, amely a javaslat értelmében családon belüli erőszaknak minősül. Ezért is látjuk tehát helyesebbnek terminológiai kifejezésként a magánéleten belüli kifejezést.

Az előterjesztők által használt családon belüli erőszak fogalom visszanyúl a büntetőjog fogalomrendszeréhez, ugyanakkor szociológiai és kriminológiai megközelítést is tartalmaz. Éppen ezért nem felel meg a hatályos Btk. egyes fogalmainak, mert nem büntetőtörvényi tényállást, hanem élethelyzeteket kíván szankcionálni. Ilyen példának okáért a fenyegetés, fenyegetettség fogalma, a családon belüli személyi szabadságtól való megfosztás, a zaklatás vagy az emberi méltóság, illetve a becsület rendszeres megsértése. Rendőr legyen a talpán, aki ezek alapján a helyszínen ideiglenes távoltartás elrendelését kezdeményezi.

A hatályos magyar szabályozás ugyanis jelenleg nem tartalmaz rendelkezést arról, hogy a családon belüli erőszakot elkövető személy a közös otthonából az általa elkövetett erőszak miatt eltávolítható legyen - ez a javaslat most erre tesz kísérletet. Véleményünk szerint, és többek véleménye szerint is nagyon szűk mezsgyén egyensúlyoz: a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jog, valamint ezzel szemben az élet, a testi épség, a vagyonbiztonság azonnali védelmének prioritása határán.

Az ideiglenesen korlátozó és távol tartó végzés ugyanis kötelezheti az elkövetőt a saját tulajdonú családi otthona elhagyására; szabályokat írhat elő az elkövető számára az eltartott gyermek láthatására; eltilthatja az elkövetőt attól, hogy a sértettel annak munkahelyén vagy az általa látogatott más helyeken kapcsolatba lépjen; kötelezheti az elkövetőt, hogy fizesse ki a sértett gyógykezelési, tanácsadási és a menedék igénybevételével kapcsolatos költségeit. A szándékkal, szeretném megerősíteni, természetesen egyet lehet érteni, a nemzetközi gyakorlatban is van erre példa, ezért is támogattuk a javaslat általános vitára való alkalmasságát a bizottsági ülésen.

Csakhogy míg a nemzetközi gyakorlat hosszú évek során csiszolódott és alakult ki, most ez a javaslat mint derült égből a villámcsapás éri a magyar közjogi és társadalmi intézményrendszert, ezért a bevezetése kiszámíthatatlan és nehezen jósolható következményekkel járhat.

Összességében tehát sajnos azt kell mondanunk, hogy a Medgyessy-kormányzat eddig vajmi keveset tett a családon belüli erőszak elleni nemzeti stratégia, teljes nemzeti stratégia megvalósítása érdekében. Az eddig ez irányba tett lépések koordinálatlanok és ötletszerűek voltak. Az előttünk fekvő javaslat és ennek elfogadása a megoldás irányába mutató kezdeti lépések szükségszerű, de nem elegendő feltétele, mert - hogy Arató képviselő úr példájával éljek - nem elegendő a fuldoklónak csak mentőövet dobni, meg is kell őt tanítani úszni. Ahhoz pedig, hogy igazán továbbléphessünk ebben a kérdésben és ennek a megoldásában, az elkövetkezendő időben ennél sokkal többre lesz szükség mind a politika, mind pedig a civil társadalom szintjén egyaránt.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu