DR. KAPOLYI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben egyre gyorsuló ütemben, drasztikusan emelkedik az olaj világpiaci ára, melynek az egész világgazdaságra gyakorolt várható negatív hatását prognosztizálják. Magyarország 1990 óta részben a privatizációs folyamatok során, részben a hibás gazdaságpolitikai döntések miatt, nem utolsósorban az időszakosan követett hibás külpolitikai stratégia miatt olyan energiaellátási kényszerhelyzetbe került, ami várhatóan ennek a folyamatnak a magyar gazdaságra való begyűrűzését fogja eredményezni. Szeretnék emlékeztetni az első olajárrobbanásra, amikor nem ismertük fel, hogy világgazdasági korszakváltásról van szó, olyan naiv elképzelések voltak, hogy a begyűrűzés Hegyeshalomnál megállítható. Közismert, hogy utána mi történt.

Az esetleges állami beavatkozások lehetősége is beszűkült közismert okok miatt. Hazai vonatkozásban a szénbányászat nagymértékű visszafejlesztése, a villamosenergia-rendszer szabályozhatóságában bekövetkezett anomáliák, a Paksi Atomerőműben bekövetkezett üzemzavarok, a földgázimporttal összefüggésben a földgáztározás hazai műszaki lehetőségeinek korlátozottsága és nemzetközi vonatkozásban pedig drámai hatásként jelentkezik most egy multikulturális világgazdasági rendszer kialakítása mellett a terrorizmus megjelenése, ami mindenekelőtt az importforrások elbizonytalanítását jelenti.

Tisztelt Miniszter Úr! Mindezeket figyelembe véve szeretném megkérdezni: szándékozik-e a magyar kormány energiapolitikáját ehhez a megváltozott helyzethez igazítani? Ha igen, akkor milyen műszaki megoldásokkal, illetve mit kíván tenni, hogy ezek a folyamatok ne nehezítsék az amúgy is egyre lehetetlenebb helyzetbe kerülő lakosság terheit, illetve hogyan kívánja megakadályozni azt, hogy ezeknek a jelenségeknek a begyűrűzése ne fékezze vagy ne fordítsa meg a kormány sikeres gazdaságpolitikájának kibontakozó gazdasági folyamatait?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu