BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Nem tudom, hogy elbóbiskoltam-e, de az előző fölszólalásom óta nem kaptam meg a választ Szabó képviselő úrtól. Két ok miatt lehet ez: vagy nem figyeltem, és elhangzott a válasz, akkor viszont én fogom majd megnézni a jegyzőkönyvben; vagy nem volt válasz, és annak több oka lehet. Vagy az, hogy Szabó úrnak fogalma sincs arról, amiről az előbb beszélt, hogy évente volt-e inflációkövetés, vagy hány százalékos volt a követés, hogy volt-e kiegyenlítődés, vagy pedig az történt, hogy szépen egyre zsugorodik inflációval, ezzel-azzal ez a bizonyos összeg, aminek egy részét átvállalja a kormány, és ezáltal egyre inkább az a szituáció áll elő, hogy aki oda tud férkőzni a kormányfőhöz, a minisztériumokhoz vagy az önök frakciójához, legyen az riporter, szerkesztő vagy bárki más, annak juszt jut is pénz, meg valakinek nem jut pénz. Én azt gondolom, hogy ezekre várjuk a választ.

Miután ön mondta ki azokat a bizonyos szavakat, öntől várjuk a választ: hány százalék? Az idén, tavaly és tavalyelőtt hány százalékkal volt az a bizonyos alap megemelve? Képviselő úr, erre egyértelműen meg lehet mondani, hogy három évvel ezelőtt ennyi százalék, két évvel ezelőtt ennyi százalék, egy évvel ezelőtt ennyi százalék. Várjuk a választ.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu