KÓSA FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Vendégeink! Néhány órával ezelőtt, a mai tanácskozásunk kezdetén a hozzászólásomban a kulturális bizottságban elhangzott véleményeket próbáltam összegezni. A vita végighallgatása után azonban még néhány személyesebb jellegű megjegyzés is kikívánkozna belőlem.

Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a beszédében említette, hogy a tudás nemcsak a gazdasági, hanem a társadalmi tőkét is jelenti. Emlegette továbbá a Mindentudás Egyeteme és az úgynevezett Való Világ jel közötti párhuzamot. E két megjegyzéssel kapcsolatban szólnék én is.

Az az érzésem, hogy a Mindentudás Egyeteme több mint biztató jelenség. Mások is említették ezt, de szeretném hangsúlyozni, hogy egészen különös dolog zajlik itt. A tudományos életünk legkiválóbb képviselői hétről hétre bizonyítják, hogy az ország lehető legszélesebb nyilvánossága előtt is lehet igazi gondolatokat fogalmazni. Nem igaz, hogy ez afféle elit műfaj lenne. Az emberi tudás és a gondolkodói tisztesség együttes megnyilatkozását éppen a Magyar Tudományos Akadémia garantálja. Mondhatnám: valóságos csoda történik velünk és körülöttünk. Az országban sajnos gáttalanul áradnak a meg nem gondolt gondolatok, az alantas rágalmak, és szinte már-már elborítják a közéletünket. Az a látszat kerekedik, mintha a magyar nép öntudatának a roncsolódása már végzetszerű lenne. Ez a látszat makacsul tartja magát. Piacot és nagy nyereséget jelent bizonyos tévécsatornáknak. És mindeközben csodák csodájára a magyar televíziónézők és rádióhallgatók milliói, határainkon innen és határainkon túl, hétről hétre nyitott lélekkel várják a Mindentudás Egyetemének az előadásait, bizonyítván: a magyar nép nem felejtette el, hogy mi lenne a dolga.

Ilyenformán a magyar tudomány nemcsak szellemi életünk és az itt sokat emlegetett gazdaságunk húzóágazata lehet, hanem a közéletünket formáló katartikus erővé is válhat, egy mélységesen megtévesztett nép igazodási esélyévé. Eszembe villan, amit Mécs Imre is emlegetett, hogy két héttel ezelőtt éppen Mécs Imre és Latorcai János képviselőtársammal együtt voltunk a Mindentudás Egyetemén, és meghallgattuk Ádám Veronika előadását. Tapasztalhattuk, hogy még a sejtbiológiáról is lehet közérthetően, az európai hagyományokhoz hű, elemi, emberi hangon beszélni. Hiszen miként a bűneink halállá, a sejtjeink életté állnak össze. Együtt tapsoltunk, együtt gratuláltunk az előadónak. Az a körülmény, hogy itt, az Országgyűlésben különböző pártokhoz kötődünk, és emiatt valamely végzetes félreértés folytán hadakoznunk kéne egymással, őszintén szólva eszünkbe sem jutott. Nem beszéltünk erről, de azt hiszem, ott, a Mindentudás Egyetemén mindhárman megéreztük, hogy emberi mivoltunkban, közéleti tevékenységünkben és nemzeti összetartozásunkban milyen sokat segíthet a tiszta tudás és a hiteles emberi hang.

Úgy érzem, hogy a Mindentudás Egyetemének ez a hangulata a mai napon kicsit begyűrűzött ide, a parlamentbe is. Ha szabad ezt politikának nevezni, akkor a Mindentudás Egyeteme politizál, mégpedig úgy politizál, ahogy kellene. Olyan politikát kísérel megvalósítani, amire éppoly nagy szüksége lenne az országnak, mint a mindennapi kenyerünkre. S ha már a politikához jutottam, egyik képviselőtársam, Balogh Miklós emlegette ugyancsak a Mindentudás Egyetemének a két félteke híres legendáját. Jó érzés volt hallani, hogy igenis létezik olyan, hogy 1+1 az nem 2, hanem 3. Ez több, mint a magdeburgi híres két félteke összetartozása. Ez valami magyar, de nemcsak magyar sajátosság, hiszen a Zen-buddhista filozófiának is egy alaptétele ez. De van ennek egy fonákja is. Itt vagyunk a két féltekében az úgynevezett jobboldal és az úgynevezett baloldal. Én sajnos úgy látom, hogy az elmúlt tizenegynéhány évben ez az 1+1 nem lett 3, sőt bizonyos időszakokban azt éreztem, hogy itt egy másik matematikai törvény érvényesül: 1-1=0, vagyis ha az egyik fél nem kiegészíti a másikat, hanem kioltja, akkor ez az út sehova se vezet. Ez nem jó ennek az országnak.

(16.00)

Azért beszélek erről mindenféle indulatok és vádaskodások nélkül, mert ma úgy éreztem, hogy a Tudományos Akadémia előterjesztése és Vizi E. Szilveszter nyitóbeszéde bennünket is valamiféle ilyen hangvételre kötelez. Megkíséreltem ehhez a hangvételhez kötődni.

Vizi E. szilveszter beszédének a végén Széchenyit említette. Most, a beszédem vége felé nekem Shakespeare szavai jutnak eszembe. Szó esett itt a sok és kevés dilemmájáról, a “sok-e a kevés, kevés-e a sokö dilemmáról. Vagyis: a többet adásról és a kevesebbet adásról. Az én gondolkodásomban, amelyet e tekintetben Shakespeare-től igyekeztem megtanulni, ez nem egyszerűen költségvetési tétel. Nem összegek ide-oda rakosgatása, hanem sokkal komolyabb, emberi ügy. Shakespeare a Lear királyban azt mondja: „
Ha az embernek többet, mint mire szüksége van, nem adsz, az emberélet az állatéval egyértékű leszö. Ezek komoly szavak. Itt bizonyos erők azzal foglalkoznak, hogy kevesebbet adjanak nekünk, embereknek. Tudjuk, hová vezet ez az út.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Mindentudás Egyeteme őrködjön azon, hogy ez az ország ne a kevesebbet adás, hanem a többet adás országa legyen, mert itt, barátaim, nem a lé a tét, hanem az emberhez méltó élet.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu