LÉNÁRT LÁSZLÓ, az informatikai és távközlési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elöljáróban hangsúlyoznom kell, hogy ezzel a módosítással a használatból következő technikai módosításokat próbáljuk meg most átvezetni, minden olyat, amely az elmúlt néhány hónapban a működés során és kapcsán felvetődött.
Az új változat azért született, mert a belső egyeztetések most jutottak el abba a szakaszba, amikor jogilag is koherens szöveget lehet a tisztelt Ház elé tenni. Abban bízom, hogy az ebben megfogalmazottak már egyértelművé teszik azt, ami persze a jogalkotói szándékban már eddig is egyértelmű volt.
A módosítás szükségességét több dolog is indokolja. A közigazgatási egyeztetés során felmerült problémákat orvosolandó kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy formai pontosító javaslatok vannak és kellenek, azért, hogy ne akadályozzák a végrehajtási rendeletek közigazgatási egyeztetését. A másik, ami előnyös ebben az előterjesztésben, hogy megold néhány olyan európai uniós jogharmonizációs problémát is, amelyet szükségszerű ebben a törvényben módosítani.
Tehát mind a postai, mind a távközlési díjak vonatkozásában problémát jelentett, amit már Mécs Imre képviselőtársam is említett, hogy volt a szövegben olyan szövegkörnyezet, ahol összegekről beszélt a törvény, és volt olyan, ahol mértékről. Nehéz volt tehát a felhatalmazó rendelkezéseket és a rendeleteket összehangolni, mert amit szabályozni akartunk, az pontosan a százalékos arány lett volna, és ez a mértéknek megfelelő, nem pedig az összegnek megfelelő kifejezés. Ez a probléma tehát mind a két rendelettípusnál, a postainál is és az elektronikus hírközlésinél is egyformán így vetődött fel. Ennek helyreigazítását szolgálja néhány felhatalmazó rendelkezés módosítása.
Tehát az informatikai és távközlési bizottság többsége mindezen szempontokat figyelembe véve támogatja a módosítás általános vitára bocsátását.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés