SZABÓ GYÖRGY, a területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A területfejlesztési bizottság május 4-én foglalkozott a benyújtott törvényjavaslattal, és meg kell mondanom őszintén, hogy olyan nagyon heves vitát nem váltott ki a bizottság ülésén a törvényjavaslat, sőt, ha egészen őszinte akarok lenni, akkor vita egyáltalán nem zajlott. De hogy félreértés ne legyen, ennek nem az érdektelenség az oka, hanem az, hogy előtte egy héttel a bizottságunk egy nagyon részletes tájékoztató anyagot tárgyalt meg az illetékes minisztériumok előterjesztésében, és azt is hadd tegyem hozzá, hogy már nem először foglalkoztunk magával a témával.

Ennélfogva csak azt tudtuk megállapítani, hogy a magunk részéről - és ez egyértelműen megfogalmazódott a bizottság ülésén - örömmel vesszük a kormánynak azt a kimutatott szándékát, hogy immáron második alkalommal, ahogy ez az autópálya-építésekhez kapcsolódóan is történt, külön törvényi szabályozással is kinyilvánítja elkötelezettségét olyan nagy fejlesztési programok mellett, amelyek egészen biztos, hogy sok százezer, adott esetben több millió ember életét befolyásolhatják kedvezően, és igyekszik megteremteni azokat a feltételeket, amelyek ezen programok megvalósítását minél egyszerűbbé és jobbá teszik.

Azt kell mondanom, hogy mi mint szakbizottság természetesen azzal a megfontolással ajánljuk a tisztelt Ház figyelmébe a törvényt, hogy a továbbfejlesztés benne van a törvény címében. Ez a mi értelmezésünkben, illetve a törvényalkotó szándéka szerint is azt jelenti, hogy itt nem “csakö úgymond árvízvédelmi létesítményekről van szó, amely az ott élők biztonságát növeli, hanem kapcsolódnak ehhez olyan infrastrukturális beruházások, amelyek az ország kifejezetten hátrányos helyzetű térségeiben teremtik meg a további fejlesztés lehetőségét, kapcsolódnak hozzá olyan tájgazdálkodási változások, amelyek ugyancsak jobbá tehetik az ott élők sorsát. Akik ismerik ezen területek helyzetét, legyen szó a Közép-Tisza-vidékről vagy akár a bodrogközi térségről, azok pontosan tudják, hogy nagyon is rászorulnak erre, mert nem kell mondani, hogy az itt élők sorsa az elmúlt években nem igazán vált jobbá, sőt ha azt nézzük, hogy az országban a területi különbségek nőttek, akkor éppen itt, ezen a vidéken élők számára következtek be hátrányos következmények.

Ha a program jelentőségét be akarjuk mutatni, akkor - ez ugyan a törvényben nincs benne, de a bizottsági ülésen elhangzott - már az első ütemben itt egy 130 milliárdos beruházási nagyságrendről van szó, amelynek a fele az árvízvédelmi költségekre kerülne ráfordításra, a másik része viszont infrastrukturális fejlesztésekre fordítódna. Örülünk annak is, hogy megvalósul egy sajátos forráskoordináció, a központi költségvetési források mellett uniós támogatásokra is, ezeknek a bevonására is sor fog kerülni, már rögtön ebben az évben is van ilyen pályázat benyújtva, és azt hiszem, hogy mindazok a felhatalmazások, amelyek a törvény érvényesüléséhez kellenek a kormány, illetve a minisztériumok számára, a törvényben ugyancsak benne foglaltatnak.

Persze, azt is megfogalmaztuk, hogy a törvény egy keretet fogalmaz meg, és ha valóban a fontosságát mi magunk is érzékeltetni akarjuk, akkor mindannyiunk kötelessége, hogy ezzel a végrehajtás során is folyamatosan foglalkozzunk. Ezt a bizottság - ahogy idáig is tette - a későbbiek során is fontosnak tartja a maga számára, és ezt ajánljuk valamennyi szakbizottság számára is.

Valószínű, hogy miután úgy tűnik, hogy koncepcionális alapvetésben semmifajta érdemi vita nem alakult ki a bizottságon belül, ez a következménye annak, hogy a bizottság ülésén 11 igen és mindössze 2 tartózkodással a törvényjavaslatot a tisztelt Háznak elfogadásra ajánljuk, illetve az általános vitára alkalmasságot megállapítottuk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu