DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Az Orbán-kormánynak volt egy nagyon jó szlogenje, megmondom őszintén, tetszett: merjünk nagyok lenni. Menjünk ki ebből a pesszimista, kicsinyes, depressziós hangulatból, és az európai uniós tagországokhoz méltóan mutassuk meg, hogy mennyire vagyunk jók, mennyire vagyunk erősek és bizonyos tekintetben mennyivel vagyunk jobbak egyes tagállamok felkészültségénél, adottságainál, lehetőségeinél.
Azt gondoltam, hogy az az optimizmus, ami engem is tényleg megfogott és megpróbáltam én is nemcsak naggyá válni, hanem annak is látszani, úgy tűnik, hogy ez kormányzatfüggő. Ellenzékből már egy szkeptikus, tényleg XIX. század végi búskomorság üli meg a Fideszt, és ennek nem örülök. Nem örülök, mert ez egy kicsit mindenkit visszavet, és lassan már én sem vagyok olyan optimista, mint ahogy azt elvárta tőlem annak idején az a párt, amely ugyanolyan elévülhetetlen érdemeket szerzett az európai uniós csatlakozás tekintetében, mint elődje az Antall-kormány, a Horn-kormány és ezt a fázist a Medgyessy-kormány fejezte be. Feltételezhetően a rossz hangulatnak egyik oka lehet az is, hogy ezt a szerződést és ezt az Európai Unióhoz való csatlakozást egy másik kormány volt hivatott aláírni.
Nos, azt gondolom, hogy a pesszimizmust félretéve Szájer képviselő úr felszólalásából egy-két optimista és konstruktív hang is kicsengett, és az egész vitában arról szólt a történet, hogy mi az, ami nem érhető el, mi az, ami veszteségként éri az országot, és nem került arról szó, hogy mi az, ami többletet, pluszt hoz.
Az általánosságokon kívül, hogy ez nem a Varsói Szerződés és nem a KGST, barátaim, nem Moszkvából kaptuk most az ukázt, hogy be kell lépni, mert akkor megértem, hogy itt üldögélünk és sírunk-rívunk, hogy már megint visszafelé; nem, ez egészen más tendencia, és ennek a tendenciának bizony azok az előjelei, amelyek az előző kormányok idején különböző beruházásokban megnyilvánultak, azok kétséget kizáróan bizony folytatódni fognak, akkor maradjunk annál a területnél, aminek az államtitkáraként én itt megszólalok, ez pedig a környezetvédelem.
Nézzük konkrétan, és ne meséljünk itt össze-vissza, hogy mi az, ami nem valósul meg, mi az, ami nincs, és mi az, ami nem is lesz.
Az ivóvízminőség-javító programról. Ez a program az Észak-Alföldön 25 települést, a Dél-Alföldön 69 települést fog elérni. Ez a kohéziós alapokból mindez idáig 46 millió euró felhasználásával megy, a fejlesztések becsült költségeinek fedezete 75 százalék európai uniós támogatás a kohéziós alapból, 20 százaléka van a központi költségvetésből, és 5 százalékkal az érintett települések szállnak ebbe be.
A 2004 februárjában közzétett pályázati kiírás szerint az ivóvízminőség-javító fejlesztésekhez a strukturális alapból ez évben hazai forrásként 887 millió forint áll rendelkezésre, ez 70 százalékos európai uniós támogatással együtt 3,7 milliárdos beruházást valósít meg, a pályázati határidő június 30-a. Innen hívom fel azok figyelmét, akik esetleg erre igényt tartanak.
A települési szennyvízkezelési és -tisztítási programról. A szennyvíztisztítási program estében a teljes támogatás 2004-2006. vonatkozásában: a magyar pénz 11,3 milliárd forint, ebből az ez évi keret 2,6 milliárd forint, és ehhez 70 százalékos európai uniós társfinanszírozás társul.
Nézzünk tovább a hulladékgazdálkodás terén! Az előcsatlakozási alapból, az ISPÁ-ból -, ami az infrastrukturális fejlesztési rendszert jelentette - a 2000-2001-2002-es támogatások hogy alakultak. 2003-ban sikerült a 2000-es támogatásból a hajdú-bihar megyei hulladékgazdálkodási programot elindítani, a szegedi csatornázási munkákat megkezdeni, a győri szennyvíztisztítási, szolnoki és miskolci hulladékgazdálkodási programok fizikai kivitelezése 2004 elején már meg is indult.
A Szegedi Hulladéklerakó átépítésére kiírt pályázat értékelésének eredményét az EU magyarországi delegációja már jóváhagyta, a Bizottság Regionális Főigazgatóságának utasítására elindult az eljárás. Az infrastrukturális munkákra az átdolgozott program, a tenderek meghirdetése folyik.
A 2001-es projekteknél az időcsúszás miatt 2003. december folyamán jelentek meg a pályázatok, a kivitelezési munkálatok 2004 nyarán megkezdődnek.
(13.50)
Pozitív példának említhetjük a pécsi csatornázási program szolgáltatási szerződéseinek aláírását, amely alapján 2004-ben a program megvalósítása elkezdődik. A 2003-as ISPA-keretet is sikerült letölteni teljes egészében. Ezek a következők: Debrecen, Kecskemét, Szombathely kiemelt szennyvíztisztítási programja; szennyvízkezelési programok a magyar társfinanszírozással az EU fejlesztési banktól igényelt hitelből biztosított költségekkel, valamint ebben az évben a KIOK-ból 2004-2006 közötti, 122 milliárd forint, ebből 38,5 milliárd forint jut a környezetvédelmi beruházásokra. Folytatván a sort: a budapesti központi szennyvíztisztító telep - amelynek a végső költsége mintegy 138 milliárd forint - 65 százaléka európai uniós támogatási keretből valósul meg. A természetvédelmi programok, a Natura 2000 kijelölésével 2006-ig összességében tájgazdálkodásra, vidékfejlesztésre 130 milliárd forintnak megfelelő európai uniós társfinanszírozást keletkeztetnek.
Tehát igenis, azokról a tényekről kell beszélni, amelyek már a bekövetkezett előcsatlakozási alapok igénybevételével, valamint a most, május 1-jétől igényelhető európai uniós kohéziós, strukturális, regionális fejlesztési alapokból már lekötött pénzek, pályázható pénzek, valamint azok a programok, amelyek sorban állnak, mert van egy túljegyzés. Bizony, a kohéziós alapokban már ott tartunk, hogy a 2006-ig rendelkezésünkre álló pénzek le vannak fedezve programokkal. Ezeknek nemhogy nettó befizetői nem leszünk, hanem túligénylése várható, és 2007-től kell felkészülni a 2007-2013-as időszakra, amikor is ezeket a programokat ütemezve, minden pénzügyi lehetőséget figyelembe véve, a lehívásával minden probléma nélkül számolhatunk.
Erről kell beszélni, konkrétumokról kell szólni, és akkor látjuk, hogy nekünk ez hoz vagy visz. Ha csak általánosságokban fanyalgunk és kétségeinket fejezzük ki, akkor még azokat is, akik egyébként nem lennének ennek a csatlakozásnak a hátrányos helyzetben lévő tagjai, elbizonytalanítjuk.
Nyilván nem mindenki nyertes, mint ahogy a rendszerváltásnak sem volt mindenki a nyertese. Nekünk viszont arra kell törekedni, hogy az európai uniós csatlakozás miatt lehetőség szerint senki ne kerüljön ki vesztesként. Érezzük azt, hogy valóban ez egy lehetőség az országnak, amelyet együttesen, ellenzéknek és kormánypártnak kutya kötelessége, hogy minden szempontból kihasználjon, hiszen ezért ültettek ide bennünket a választók.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés