DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az agrárpolitikai és vidékfejlesztési munkacsoport véleménye szerint úgymond mindennap indokolt lenne tájékoztatni a magyar közvéleményt, a széles nyilvánosságot arról, hogy a Medgyessy-kormány az agrárium területén miként készült fel lehetősége alapján az európai uniós belépésre, miként dolgozta le mindazt a lemaradást, amelyet elődjétől, az Orbán-Torgyán-kormánytól megörökölt, miként készítette fel a vidéket, az agráriumot az európai uniós csatlakozás lehetőségeire, kihívásaira.
Elkészült és létrejött az az intézményrendszer, amely lehetőséget teremtett arra, hogy a regisztrált magyar agrártermelők megigényelhessék mindazt a támogatást, amely mint új európai uniós ország gazdálkodójának jár, így ma már ki lehet jelenteni azt, hogy az Orbán-Torgyán-kormány négy évének tudatos, avagy hozzáértés hiányából fakadó semmittevését két év megfeszített munkával kompenzálni tudta a Medgyessy-kormány. Az Orbán-Torgyán-kormány leváltását követően olyan intézkedéseket kellett meghozni, amelyek kivezető utat jelentettek abból a mélységből, amelybe a Fidesz irányításával került a vidék, a mezőgazdaság. Fontos ennek hangsúlyozása azért, mert mi nemcsak hirdettük, hanem tudtuk is, hogy a magyar gazdák csak akkor csatlakozhatnak eredménnyel, ha olyan új szervezetet hoznak létre, mint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, amelynek kiemelt feladata a termelés hatékonyságát segítő birtokszerkezet kialakítása, vagy a földért életjáradékö program pályázatainak lebonyolítása, amely több ezer megtévesztett kisnyugdíjas számára ad kedvező, nyugodt megélhetési lehetőséget.
(11.10)
Tisztelt Vitanap! A gazdálkodók uniós felzárkózásának érdekében a kormányunk 60 milliárd forint adósságelengedéssel sietett a termelők adósságcsapdából való kimentésére. A csatlakozás előtti utolsó lehetőségként történelmi mértékű, 213 milliárd forintos, rendkívül kedvező feltételű agrárcsatlakozási hitelt nyújtottunk a gazdálkodóknak.
A versenyképesség, a technológia fejlesztése érdekében a kormányváltás előtti támogatásokat 2003-ban megkétszereztük. 2004-ben pedig a költségvetésben biztosítottakkal, valamint az agrárcsatlakozási hitellel együtt mintegy 500 milliárd forintot juttattunk a mezőgazdaságnak. Az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozó országok számára 2000-től megnyílt az előcsatlakozási forrásból finanszírozott, úgynevezett SAPARD-program. A Fidesz által irányított konzervatív kormány ennek a felhasználása érdekében, úgymond, semmit sem tett, nem élt a lehetőségekkel, mert vagy nem volt képes a feltételek megteremtésére, vagy nem is akarta a gazdálkodókat uniós támogatáshoz juttatni. Vagy talán nem is akarta, hogy Magyarország az Európai Unió tagja legyen.
A kormányváltást követően viszont mi működővé tettük azt az intézményrendszert, amellyel az uniós előcsatlakozási pénzeket fogadni tudjuk. Így 2004 áprilisa első dekádjáig 4298 pályázat került beadásra, amelyek több mint 205 milliárd forint nagyságrendű fejlesztést tesznek lehetővé. A forráshiány miatt már nem támogatható SAPARD-pályázatot pedig az AVOP keretében kívánjuk érvényesíteni, mert így a 2004-2006. években további 223 milliárd forint nagyságrendű fejlesztést érhetünk el az agrár- és vidékfejlesztés területén.
A magyar gazdálkodók versenyképességét a beruházási támogatások mellett nagyban segítheti az az integrációs intézményrendszer is, amely az elmúlt két év során a termelők segítése érdekében jött létre, mert míg a konzervatívok, a gazdálkodáshoz nem értő demagógok azt az illúziót keltették, hogy a termelők összefogás nélkül is eredményesek lehetnek, mi, haladó gondolkodásúak az Európai Unióban elfogadott versenyképes összefogást hirdetjük és szorgalmazzuk. Így az elmúlt években közel 700 bész, 108 termelői csoport és közel 100 tész segíti a termelők beszerzését, együttmunkálkodását, piacra jutását.
Az ellenzék eddigi riogatásával ellentétben a vitanapon már azt is ki lehet jelenteni, hogy - a munkacsoportunk és az MSZP-frakció 2003 őszi javaslatának megfelelően - 2004 májusától minden európai uniós igénynek megfelelő, regisztrált agrártermelő számára csatlakozás előtti nemzeti támogatásként előleget biztosítunk, ezzel a 46 milliárd forinttal is hozzájárulva a tavaszi munkák költségeinek részbeni fedezetéhez és a gazdálkodók európai uniós beilleszkedésének átmeneti segítéséhez. És mivel május közepétől megkezdődtek a kifizetések, így ma már maguk a gazdálkodók is meggyőződhetnek arról, hogy az ellenzék riogatása alaptalan, ezért reményeink szerint előbb-utóbb hitelét veszíti a szakmailag megalapozatlan, sokszor megtévesztő, demagóg, a gazdálkodókat félrevezető ellenzéki politizálás.
Tisztelt Vitanap! A nyolcvanas évek végére a magyar mezőgazdasági modell a világ egyik legjobban működő agrárgazdaságát eredményezte. A világ és Magyarország agrártermelésének rendelkezésre álló indexeit elemezve viszont azt látjuk, hogy az 1989-91-es évek átlagát száznak véve a világ agrártermelése 2002-re 27,2 százalékkal emelkedett, míg a magyar agrártermelés ugyanezen időszakban 24,9 százalékkal csökkent.
Mindez azért történt, mert a jobboldal, minden szakmai ésszerűséggel szemben, csupán önző politikai okokból tönkretette a jól működő integrált rendszereket, mondhatnánk: szövetkezeteket, száműzte a tudást, és semmilyen stratégiát sem dolgozott ki a piacgazdasági működésre. Stratégia és tudás nélkül pedig a szabadrablás áldozatává vált a magyar vidék.
Ezért az elkövetkező időszakban, ha sikeresek akarunk lenni, a gazdálkodók versenyképességének növeléséhez az anyagi feltételek biztosítása és az integráció mellett elengedhetetlen a szakmai tudás növelése, a szaktanácsadás biztosítása. Az eddig csatlakozó országok vidék- és agrárpolitikáját tanulmányozva kijelenthetem, hogy a gazdálkodók, a vidék számára a kormány által biztosított ingyenes pályázatírás, szaktanácsadás segítheti elő az európai uniós források elérhetőségét, ezáltal az egyének és a vidék megalapozott, gyors ütemű fejlesztését. Mindezt azért hangsúlyozom, mert a 2004-ben elkészített sikeres pályázatok már 2005-ben választ adnak arra, hogy mit hoz, mit eredményez mind az egyén, mind a települések, a közösség számára az európai uniós csatlakozás. A válasz megelőlegezhető: tudásra alapozott pályázatokkal sikert, annak hiányában kudarcot.
Az MSZP és a kormány számára csak a siker fogadható el, amelynek érdekében mindent megteszünk, mert számunkra a vidék, az agrárium nemcsak a választást megelőző évtől fontos, mert mi tudjuk, hogy az ország gazdagságának, az ország megítélésének tükre a vidék és az ott élő emberek. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés