DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is örülök annak, hogy erre a vitára ma sor kerül. Ebben a Házban viszonylag ritkán van alkalom arra, hogy Magyarország csatlakozásának kérdéseit, az európai integráció fontos kérdéseit a plenáris ülésen megvitassuk. Még a csatlakozás évében is kevés alkalom nyílt erre, ezért jó kezdeményezésnek tartom ezt a vitát.

Kevésbé tartom jónak a vita címét, ebben egyetértek Vastagh Pál bizottsági elnök úrral. Nehéz is értelmezni, hogy pontosan mire vonatkozik az, hogy mennyire vagyunk felkészültek - mi a mérce, mihez képest, kikhez képest mennyire vagyunk felkészültek? Ez lehet a fél pohár víz esete, ami félig tele van vagy félig üres. Nyilvánvalóan adható egy nagyon egyszerű és egyértelmű válasz a kérdésre: fel vagyunk készülve, megfeleltünk, hiszen az Európai Unió ebben illetékes szervei, az Európai Bizottság, aztán az Európai Parlament és végül a Tanács úgy döntöttek, hogy felkészültünk, és felvettek az Európai Unióba. Ezzel le is zárhatnánk a kérdést, de nyilván nem ilyen egyszerű.

Természetesen a felkészültségünket mérhetjük a velünk együtt csatlakozó országokhoz képest is, és majd meg is fogjuk tenni, és végül mérhetjük a saját elvárásainkhoz képest, talán ez a legfontosabb mérce, hogy mi mennyire vagyunk elégedettek azzal, ahol tartunk, és nem feltétlenül csak uniós vonatkozásban, hanem általában és egészében. És itt akkor tulajdonképpen az egész rendszerváltás mérlegének a megvonásáról van szó.

Tisztelt Ház! Akkor először nézzük meg, hogy a Bizottság szempontjából, tehát az Európai Unió ebben illetékes szervének szempontjából mennyire számítunk mi felkészültnek. Az utolsó országjelentés 2003. november 5-én jelent meg, ez már nem is klasszikus országjelentés volt, hanem egyfajta monitoring, utó-országjelentés volt, amely kifejezetten és csak és egyértelműen a problémás területekre koncentrált, és bizonyos pontokon az illető országoknak, tehát a tíz csatlakozó országnak figyelmeztetéseket küldött. Kinek egyet, kinek hármat, kinek négyet, kinek kilencet. Magyarországnak négy ilyen figyelmeztetést küldött - vizsgáljuk meg, hogy ebben hogyan állunk most.

Abban a pillanatban, amikor ez elhangzott, a négyből három mindenképpen indokolt volt. Egy valóban vitatható indokoltságú volt, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatal felállítása, mert kérdéses, hogy föl kellett volna-e állítani már 2003 szeptemberében egy olyan intézményt, amely igazából csak most, május 1-jével kezd el működni. Tehát kifogásolták a kifizető ügynökségek felállításának elmaradását, kifogásolták az egységes igazgatási és ellenőrzési rendszer szoftverének elkészülését és beindulását, kifogásolták az élelmiszer-biztonsági normák betartását, különös tekintettel a kis vágóhidak problémájára, és végül az előbb említett mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatal felállításának elmaradását.

Ami a kifizető ügynökségek felállítását illeti, a kérdés eldőlt, megtörtént, központi kifizető egységünk van a Pénzügyminisztériumban, nem látunk okot az aggodalomra.

Az egységes igazgatási és ellenőrzési rendszer felállásával kapcsolatban azt mondhatnánk, hogy nagyon nagy előrelépés történt. Bizottságunk éppen a tegnapi napon vizsgálta meg ezt a kérdést Szanyi Tibor államtitkár úr jelenlétében, és úgy érzékeljük most, hogy bár nincs még minden kész az ügyben, de tulajdonképpen működőképes állapotban van az egységes igazgatási és ellenőrzési rendszer. Itt mondhatjuk azt, hogy nem minden tökéletes, de az elmaradáshoz képest, mely elmaradást novemberben regisztráltak, nagyon nagy az előrelépés.

Az élelmiszer-biztonsági normák betartása esetén pedig az a helyzet - és erről az államtitkár úr tegnap már tájékoztatott minket -, hogy több mint száz kisebb vágóhíd bezárta a kapuit, azok, amelyek nem voltak készek vagy nem akarták betartani az EU-normákat; valószínűleg ők arra is készültek, hogy az európai uniós csatlakozás kapcsán befejezik működésüket. Itt tehát ebben a pillanatban nem érzékelünk lényeges problémát. Egyetlen nagy vágóhidunkkal, a Kométa üzemeivel kapcsolatban fogalmazhatók meg problémák, de az exportunk 95 százalékát adó vágóhidak EU-konform módon működnek.

Tehát azt mondhatom, hogy az akkor kapott négy figyelmeztetést érdemben és lényegében megoldotta Magyarország, tehát kimondhatjuk, és ezt mi más bizonyíthatná jobban, nem az, hogy én mondom, hanem elsősorban az, hogy ezzel kapcsolatban újabb figyelmeztetést nem kaptunk, védőintézkedés bevezetését senki kilátásba nem helyezte, eljárást senki nem indított ellenünk, tehát megfeleltünk.

A második összevetés: mennyiben vagyunk felkészültek a velünk együtt csatlakozókhoz képest? Ilyenkor nyilván mindenki alapvetően nem a tíz, hanem a további hét közép- és kelet-európai országhoz hasonlít minket, tehát itt nem Málta és Ciprus a mérce, hanem a további hét ország. Sokszor elhangzik ellenzéki politikusok szájából, vagy leginkább ellenzéki politikusok szájából, hogy Magyarország valamikor az első volt, az élbolyban volt, és most a középmezőnybe csúszott vissza, tehát itt van egy lemaradás, Magyarország már nem tartja a helyét. Nem tudom, hogy ezek a vélemények mire alapozódnak. Sem akkor, sem most semmiféle objektív mérce, de semmiféle hivatalos rangsor sem létezett abban a vonatkozásban, hogy ki az első, ki a második, ki a harmadik.

(10.30)

Mi magunk szívesen állítottuk magunkról, hogy az elsők vagyunk vagy az elsők között, ez az előző kormányra is igaz, az azt megelőzőre meg a mostanira is, de igazság szerint ilyen rangsort az Unió nem állított föl soha, korábban sem. Sőt, korábban az országjelentések ilyen mértékben nem is voltak összevethetők, mint most, a legutóbbi, amelyik pontokba szedett figyelmeztetéseket fogalmazott meg. A többiekről készült egy úgynevezett composite paper, egy összefoglaló jelentés, és abból ki lehetett ókumlálni, mely országokkal van több probléma, melyekkel van kevesebb, de egyértelmű rangsort nem állapított meg.

Mi most a helyzet reálisan? Vannak olyan országok, amelyek egy figyelmeztetést kapnak, és van olyan, amelyik kilencet. Ha valaki azt hiszi, hogy ez a rangsor, az nagyon nagyot téved. Több ellenpéldát tudok hozni, például Litvánia esetét, amelyik egy figyelmeztetést kapott, de mindenkinek általában az a véleménye, és a gazdasági mutatóktól kezdve minden más mutató azt jelzi, hogy nem a legfelkészültebb országok közé tartozik. Sok helyen van kis problémája, egy helyen van nagy problémája. Nekünk kevés helyen van problémánk, ott voltak olyanok, amelyeket megemlítettek. A kilenc, amelyet Lengyelország gyűjtött be, a legtöbbnek számít, messze nem jelenti azt, hogy Lengyelország a legkevésbé felkészült ország. Ezt senki nem is állította az uniós csatlakozás kapcsán. Málta hat ilyet gyűjtött be, pedig Máltánál úgy tűnt, hogy szinte semmilyen probléma nincs, mind az egy főre jutó nemzeti jövedelmében, mind más területeken felkészült országnak számított. A figyelmeztetések száma semmiképpen nem szolgálhat az összevetések alapjául.

Hogy elsők maradtunk-e, vagy nem, erről most ne vitatkozzunk. Én úgy érzem, Magyarország általános megítélése, Magyarország befogadása az európai intézményekbe azt jelzi, hogy Magyarországot a felkészült tagállamok között tartják számon. Hogy az első, a harmadik vagy az ötödik, tulajdonképpen mindegy, abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy a felkészült országok közé tartozunk, és senki nem úgy tekint ránk, mintha mi valamilyen felkészületlen ország lennénk. Ez az egyetlen jelentés, amire Szájer alelnök úr korábban utalt, a Deka-jelentés, teljesen kilóg a sorból, minden más megállapítás lényegesen kedvezőbb.

Eljuthatunk végül oda, amit én a legfontosabbnak érzek, tisztelt képviselőtársaim, hogy a saját magunk által állított mércéhez képest hol tartunk. Nagyon jó, hogy ennek a mércének a tekintetében állunk a legrosszabbul, mert ez azt jelenti, hogy magas az a mérce, amit magunk elé állítottunk. Igen, igaz, hogy mi magunk sokkal jobban szeretnénk teljesíteni, sokkal jobb teljesítményt szeretnénk, sokkal jobban szeretnénk állni, ahogy vagyunk. Nemcsak most, hanem öt évvel ezelőtt is ezt szerettük volna, tíz évvel ezelőtt is szerettük volna. Ha ez nem így lenne, ha most mi önelégülten, kormánypártiak és ellenzékiek mind azt mondanánk, hogy teljesen elégedettek vagyunk a teljesítménnyel, és mindennel tökéletesen állunk, akkor az nagyon nagy baj lenne. Az azt jelentené, hogy semmiféle felhajtó ereje nem lenne a további változtatásoknak és előrelépéseknek. Tehát a saját mércénk tekintetében kétségtelenül el vagyunk maradva.

Nézzük meg ezt is néhány területen, aztán pedig általában is! Néhány területet szeretnék kiemelni, elsőként az uniós források felhasználásának tekintetében. Hiszen az uniós források alapvetően arra a célra szolgáltak, '98-tól már kimondottan is, de '91-től kezdődően is, hogy Magyarország uniós felkészültségét szolgálják, hogy közvetlenül és konkrétan az uniós működésre, a tagállami működésre készítsenek fel minket. Hogyan állunk ebben? Először vegyük a PHARE-programot, hiszen ez a legrégebbi programunk. Ez 1990-ben indult be, és 2003-ig, gyakorlatilag 2004-ig terjed. 1990-2003 között a teljes felhasználható keret, 1,5 milliárd eurós keret állt rendelkezésre. Ebből 1,3 milliárd eurót tudtunk lekötni és leszerződni. Ez nagyon magas arány, tisztelt képviselőtársaim, a velünk együtt csatlakozó országokhoz képest. Én azt hiszem, ezt nem is lehet vitatni. Ebben, azt kell mondanunk, az előző kormány teljesítményei is jól láthatók, Boros úr itt ül, jó az azt követő kormány teljesítménye is - tehát nagyon magas arányban kötöttük le. Ami még ennél is sokkal fontosabb, a lekötött összegek 90 százalékát már ki is fizették. A kötelezettségvállalások és a konkrét kifizetések között sokszor hatalmas a szakadék, megszületik a szerződés, de soha nem megy teljesedésbe, mert soha nem megy végbe a projekt. Van olyan ország, ahol 40-50-60 százalékát tudják csak felhasználni a lekötött kereteknek. Ez Magyarország esetében 90 százalékos. Bátran kijelenthetem, hogy a PHARE tekintetben az összes csatlakozó ország közül az 1. vagy az 1. és 2. helyen vagyunk.

Ami az ISPA-t illeti, ez is egy fontos előcsatlakozási alap volt, 2000-ben indult, ez tulajdonképpen a nagy környezetvédelmi, illetve infrastrukturális beruházások támogatására szolgált. Itt 352 millió eurónyi keret állt rendelkezésre a csatlakozás pillanatáig, mert ettől a pillanattól kezdve megszűnik. Természetesen a kifizetések még folynak, 2006-ig fognak folyni, de már újabb szerződéseket ebben kötni nem lehet. Itt a keret lekötése 2003 végéig a kívánatostól lényegesen elmaradt. 108 millió eurónyit tudtunk lekötni, ez kétségtelen tény. Ebben az évben egyébként ez lényegesen megemelkedett. Már a tavalyi évre is az jellemző, hogy az összes keretnek több mint a felét tavaly kötöttük le. Itt bizony, anélkül, hogy hátra szeretnék mutogatni, nagyon nagy szerepet játszik az, hogy 2000-ben, 2001-en, 2002-ben nagyon alacsony volt a lekötések aránya, de azért úgy érzékeljük, hogy lényeges anyagi veszteség nem lesz a lekötések és a kifizetések tekintetében. Tehát 2006-ig föl tudjuk használni a 352 milliót, most jó néhány nagyberuházás, például a csepeli szennyvíztisztító és más komoly, 100 millió eurós beruházások is ebből a keretből lesznek finanszírozva.

2002 nyarán a kormány - nagyon helyesen - nagy erőfeszítéseket tett a regionális fejezet lezárására, annak érdekében, hogy minél hamarabb elindulhasson a nemzeti fejlesztési terv kidolgozása. Ezt a magyar állampolgárok, a tisztelt választópolgárok, elsősorban Európa-tervként ismerik, hozzájuk ez így jut le, egy öt operatív programból álló nagy, az ország egész fejlesztését szolgáló tervről van szó, amelynek a keretszámait, az alapprojektjeit az Európai Unió elfogadta, jóváhagyta, és gyakorlatilag ennek alapján történik 2006-ig mindenfajta pályázat meghirdetése, illetve végrehajtása és a pénzügyi keretszerződések megkötése.

Szükségünk volt ehhez arra, hogy a költségvetés szerkezetét megváltoztassuk, illetve az EU-konform közbeszerzési eljárást bevezessük. Mindez megtörtént. Ennek is köszönhetően a gazdasági versenyképességi programra már 2200 pályázat érkezett. Ezt azért mondom, mert sokáig azért bírálták a nemzeti fejlesztési tervet, hogy kevés pályázat van, ma már jelentős a túlpályázás, 27,6 milliárd forint értékben igényelnek pályázati támogatást, a regionális fejlesztést elősegítő programokban 87 pályázat 22 milliárd forint igénnyel jelentkezik. Tehát beindultak a pályázatok, hála istennek. Ez kulcskérdés abból a szempontból, hogy Magyarország valóban élni tudjon azzal az eséllyel, amit az uniós csatlakozás biztosít a számára.

A SAPARD-program: azt hiszem, itt lenne a legegyszerűbb hátrafelé mutogatni. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem hiszem, hogy itt ne tudnák a jelenlévők, hogy Magyarország volt az utolsó az összes csatlakozó ország közül, amelyik fölállította a SAPARD-irodákat és akkreditáltatta 2002 őszén, tehát az új választásokat követően. Bulgária már 2000 őszén akkreditáltatott és az összes többi ország ezt követően. 2000-től indult be ez a program, gyakorlatilag 2002 őszéig semmi nem történt. Az összes keret ezen a téren… (Glattfelder Béla: Ez nem igaz!) De, ez igaz, nagyon is igaz. (Glattfelder Béla: Akkreditálták. - Zaj a Fidesz padsoraiban.) Nem igaz, 2002 őszén akkreditálták, és 2002 nyara is már túl van az előző kormány időszakán. (Az elnök a csengő megkocogtatásával csendre int.)

A SAPARD-programokra 52 milliárdos keret áll rendelkezésre, 3500 pályázat érkezett. Ezeknek az összértéke 170 milliárd forint, tehát a támogatási igény 80 milliárd forint, azaz ennek egy jelentős részét a SAPARD-keretek fogják tudni biztosítani, legalábbis reményeink szerint biztosítják.

A SAPARD utódja az agrár- és vidékfejlesztési operatív program, ez 2006-ig újabb 80 milliárd forintos támogatást tud biztosítani a különböző programokra, mintegy 320 millió euró értékben. 2004-ben ez 25 milliárd forintot jelent, 2005-ben 36 milliárd forintot, 2006-ban 46 milliárd forintot.

A második fontos terület, amiről beszélnünk kell, a jogharmonizációs terület. Ez egy nagy erőpróba volt az egész ország számára, hiszen 80 ezer oldal az Európai Uniói kötelező joganyaga, ez az úgynevezett acquis communautaire, szerencsére ez a folyamat Magyarországon nagyon hamar beindult. Gyakorlatilag 1991-től, a társulási megállapodás megkötésétől kezdve megkezdtük a harmonizációt. 1998-ban fölgyorsult, ugyanis ekkor megkezdődött az acquis-k rendszeres monitorozása, elkészült a közösségi joganyag nemzeti átvételi programja, amely eredetileg a 2002. év végéig irányozta elő a jogharmonizáció folyamatát.

(10.40)

Ilyen szempontból, legyünk őszinték, talán nem is baj, hogy csúszott egy kicsit a csatlakozásunk, hiszen az utolsó ecsetvonások erre a képre az elmúlt hetekben kerültek föl, az utolsó fontos törvények harmonizációjára most került sor. Ma azt mondhatjuk, hogy a magyar jog harmonizált, vagy közelít az európai uniós joghoz. Természetesen százszázalékos jogközelítés sehol sincs, a régi tagállamokban sem, és természetes az is, hogy itt egy mozgó célpontról van szó, hiszen folyamatosan módosulnak is a szabályok. Erre jó példa maga a közbeszerzési törvény, amit egyszer, ’98-ban már ennek alapján fogadtunk el, csak közben megváltozott az uniós szabályozás is. Tehát újból kellett módosítani, és folyamatos figyelmet igényel. A jogharmonizáció tekintetében megint kimondhatjuk, hogy Magyarország nagyon jól teljesített, Magyarország azok közé az országok közé tartozik, amelyik az egyik legjobban teljesítő ország.

Többen szóltak képviselőtársaim a kommunikációról, a közösségi kommunikációról. Itt Magyarország az elsők között kezdte el a kommunikációs stratégiával a közösségi kommunikációt. 1995-ben indult el egy kormányzati kommunikációs program a Külügyminisztérium vezetésével. Azt hiszem, hogy akkor még teljesen jól álltunk ezen a téren. Ez ’98-ig így is volt, amíg föl nem függesztették ennek a kommunikációs programnak a végrehajtását. 2002-től kezdődően valóban egy vesszőfutás kezdődött el, amikor már nagyon kevés idő állt rendelkezésre arra, hogy az itteni hiányosságokat be lehessen hozni. Az Európai Uniós Kommunikációs Közalapítvány nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azt hiszem, ezt kijelenthetjük kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt, és ezen a téren még vannak teendőink. Ez a kommunikáció, tisztelt képviselőtársaim, szerencsére nem állt le. Egy nagyon helyes döntése volt a magyar kormánynak, hogy legalább 2006-ig, de lehet, hogy tovább is folyamatossá kell tenni az információszolgáltatást. Ma már nem propagandára van szükség, nem meggyőzésre van szükség, hanem konkrét információkra, és ahogy Szájer alelnök úr fogalmazott, valóban elsősorban ma már az egyes célcsoportoknak a rájuk vonatkozó és szükséges információk ellátására.

Végül hadd mondjak valamit arról, hogy mik az igazi problémák, mert ezekről esik kevés szó, tisztelt képviselőtársaim. Beszéltünk mindenről, ami közvetlenül az integrációhoz és a csatlakozáshoz, a sikeres tagállami működéshez tartozik. De ahhoz, hogy Magyarország igazából versenyképes ország legyen, sikeres ország legyen, valóra tudja váltani az ország az álmait, még nagyon sok minden másra is szükség van. Elsősorban is szükség van arra, hogy egy új lendületet vegyen a gazdaság a versenyképessége tekintetében, és ennek alapfeltétele az átfogó adóreform, amelynek a lényege az adócsökkentés kell hogy legyen.

Tisztelt Képviselőtársaim! A világ tíz legversenyképesebb országa között egyetlenegy magas, hozzánk hasonlítható magas adójú ország van, Finnország, de ott ismeretes, hogy ez alapvetően az információs technológiára épülő fejlődés következtében versenyképes. Az összes többi alacsony adójú ország. Az összes többi országban a költségvetés jövedelemkoncentrációja és újraelosztása alacsony, 30-32 százalékos mértékű a nemzeti jövedelemhez képest. Nálunk, ha a társadalombiztosítási alapokat is belevesszük, majdnem 50 százalék, 47-48 százalék. Ez olyan teher, amit cipel ez a gazdaság és ez a társadalom, amivel nehéz előrejutni. Nehéz versenyezni azokkal, ahol 30-32 százalékot osztanak újra.

Alacsony a foglalkoztatottság mértéke ebben az országban; az Egyesült Államokban 70 százalék, az Unióban 64 százalék, nálunk 60 százalék. Lehetünk büszkék az alacsony munkanélküliségre, de tudnunk kell, hogy további 500 ezer munkahelyre van szükség ahhoz, hogy az ország jövőjét meg tudjuk termelni. Az évi 40-50 ezer új munkahely, ami teremtődik - vagy plusz munkahely, ami teremtődik -, ehhez kevés.

Vannak súlyos demográfiai problémáink, az átlagéletkora ennek a társadalomnak magas, az Egyesült Államok átlagéletkora 32 év, az Unióban 36 év, Magyarországon 38 év, és ez 15-20 év múlva még magasabb lesz; ezzel a kérdéssel is szembe kell néznünk. Ezek, tisztelt képviselőtársaim az igazi, a fontos kérdések, kár hogy a kampányban, amelynek a közepén tartunk, nagyon kevés szó esik erről, kár, hogy a vitákban keveset beszélünk erről, pedig ezek fogják meghatározni azt, hogy Magyarország sikeres országként tud-e működni az Európai Unióban tagállamként. Köszönöm a figyelmet, tisztelt képviselőtársaim. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu