DR. FAZAKAS SZABOLCS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Eredetileg arra gondoltam, hogy a nekem megadott időt én is, mint a korábbi hozzászólók, arra fogom fordítani, hogy mint a Magyarország piacgazdálkodásra való áttérésében nagyban szerepet játszó PHARE-program első kormánybiztosa vagy később mint ipari miniszter, akinek az idejében az első átfogó felmérés készült arról, hogy a magyar ipar mennyiben van felkészülve a jövendő európai uniós csatlakozásra, tényleg milyen módon és milyen jól felkészült hazánk az európai uniós csatlakozásra.

Azonban hallva az előttem szólókat, arra gondoltam, hogy inkább egy más minőségemben szólok most: mint az Európai Parlament költségvetési bizottságának tagja egy információt szeretnék önökkel megosztani, annak érdekében, hogy egy kicsit elhárítsam azt a rémképet, amit az ellenzéki képviselők a mai nap folyamán egymás után felvetettek, miszerint előfordulhat, hogy hazánk a jövőben nettó befizető lesz az Európai Unióban.

Nos, azzal kell kezdenem, hogy a múlt héten Strasbourgban az Európai Parlament amellett, hogy méltán ünnepelte a bővítést, amellett, hogy ünnepelte az új tagokat, természetesen folytatta a rendes munkáját. Ennek keretében a költségvetési bizottság is ülésezett, amely bizottsági ülésen Michaela Schreyer, a Bizottság pénzügyekért felelős német biztos asszonya előterjesztette a jövő évre érvényes, 2005-ös úgynevezett előzetes költségvetési tervét. Ennek kapcsán aláhúzta, hogy ez az első olyan történelmi költségvetési tervezet, amely már 25 tagországra fog vonatkozni.

Mint a csatlakozó országok jelen lévő képviselője szót kértem, és egy nagyon érdekes vita bontakozott ki hozzászólásom kapcsán. Ugyanis kifejtettem, nemcsak attól történelmi ez az új, jövő évi költségvetés, hogy 25 tagországra vonatkozik, hanem azt is aláhúztam, hogy ez lesz az első olyan költségvetés, amit már mind a 25 ország képviselői is meg fognak szavazni, ami számunkra elsősorban nemcsak nagy megtiszteltetés, hanem igen komoly felelősség is. Komoly felelősség a tekintetben, hogy ez lesz az a költségvetés, ahol bebizonyíthatjuk választóinknak, hogy méltán választottak minket az Európai Parlamentbe, ott jól képviseljük hazánk érdekét.

Ennek kapcsán felvetettem Michaela Schreyer asszony számára, hogyan kívánja biztosítani azt, ami különben a 2004-es költségvetésben egy külön sorban meg van adva, hogy a jövő évi költségvetésben is legyen egy olyan alap, amit esetleg a csatlakozó országok, amennyiben rászorulnának, felhasználhatnának annak érdekében, hogy ne váljanak nettó befizetővé. Erre vonatkozólag ígéretet kaptam, így tehát örömmel tájékoztathatom a tisztelt Országgyűlést arról, természetesen továbbra is elsőrendű célunk, hogy a magyar vállalkozók, hogy a magyar önkormányzatok pályázati lehetőségeinken keresztül jussanak el ahhoz, hogy az Európai Unió által számunkra biztosított forrásokat lehívják, de ha ez bármilyen okból nem történne meg, a költségvetési bizottság munkája folytán olyan költségvetés lesz jövőre elfogadva, amelyben meglesz ennek az alapja.

Tehát tájékoztathatom és biztosíthatom a tisztelt Országgyűlést arról, nem fog előfordulni jövőre sem, hogy Magyarország nettó befizető lesz.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu