DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Megpróbálom visszafogni magam ebben a kérdésben, mert úgy látom, hogy jól elvitatkozgatunk, csak éppen nem találunk értő és halló fülekre. Azt hiszem, azon a nyomvonalon, amin Lezsák képviselő úr elindult, érdemes elindulni. Igen, tisztelt képviselőtársaim, egyszeri térítés, és utána azt csinál, amit akar? Nézzük meg a törvényjavaslatot, hogy mit is csinálhat, mennyi korlátozást kap.

Nézzük meg, mi van, ha húsz aranykoronát érnek a földek! Egyébként nem véletlenül beszélünk mindig a hatásvizsgálatokról egy törvényjavaslat kapcsán. Az előbb már próbáltam mondani, nézzük meg, hogy a Tisza mellett található szikes talajok milyen aranykorona-értéken vannak. Ha 20 aranykoronások ezek a területek, ami már nagyon jó, akkor a Lezsák képviselő úr által javasolt 9 ezer forint esetén is 180 ezer forint esik egy hektárra. Igen, tisztelt képviselőtársaim, egyszeri térítés; s még a kémiai talajjavítást is tiltaná a törvényjavaslat.

Ezek után, tessék mondani, miről beszélünk!? Nagyon sokszor mondtuk azt, hogy a környezetvédelemben igenis kellenek korlátozások, de a korlátozásoknak mindig meg kell találni az ellentételezését.

(22.50)

Ez most nem ellentételezés, igen tisztelt képviselőtársam, hanem körülbelül ahhoz lehet hasonlítani, amikor lyukas a gazdasszony zsákja, aztán kap hozzá tűt, de már cérnát nem. Azzal nem sok mindent lehet csinálni, igen tisztelt képviselőtársaim. Össze lehet tűzni a lyukat, aztán amennyire győzi, annyira győzi a zsák. Én tehát azt mondom önöknek, hogy továbbra is amellett maradnék. A négyzetméterárral is az az egyetlenegy gondom, hogy ma rögzíti, egy fix összeget rögzít, és nem gondolkodik azon, hogy később infláció és áremelkedés esetén, földárak emelkedése esetén hogy néz ki.

Ezért továbbra is a százalék mellett kardoskodnék. Egyébként pedig hadd mondjam el, igen tisztelt Orosz képviselőtársam: az ártéri gazdálkodásnál a víz nem kár, hanem feltétel.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu