DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 77. pontnál szeretnék egy észrevételt tenni. Annak idején, amikor a környezetvédelmi hatástanulmányról beszéltünk, akkor sajnálatos módon környezeti hatástanulmányként ment be, és amikor erről beszéltünk, hogy módosítást szeretnénk ez ügyben végrehajtani, akkor mindenki azzal jött, hogy a környezetvédelmi törvényben így szerepel.
Szeretném elmondani, hogy nem örökségi hatástanulmány, és nem környezeti, hanem környezetvédelmi kellene. Ez a módosítás felhívja a figyelmet arra, hogy ha már ott elkövettük azt a hibát, hogy nem jól tettük be, akkor ezt később a környezetvédelmi törvényben korrigálni kell. Nem vagyok abban egyébként biztos, hogy ha itt így vesszük be, akkor ez nincs kihatással, és nem mondhatjuk azt, hogy a törvény azon részében, tehát a környezetvédelmi törvényben is módosítjuk. Mindenesetre ez azért lenne fontos, mert így lenne korrekt és így lenne jó.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! A 80. és 81. pont összetartozik. Összetartozik, és a 81. pontot a környezetvédelmi bizottság a tetejében támogatta is. Összetartozik, mert a 80. pontban azt mondtam, hogy a termőföldről szóló törvényhez itt ne nyúljunk hozzá. Én azt gondolom, hogy ez a fajta módosítás, amit a törvényjavaslat a földtörvénynél szeretne módosítani, nem korrekt és nem jó. Ez arra jó, hogy a tulajdonos és a használó civakodjon, és összevesszenek egymással.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Mit értünk termésátlag alatt? Az országos termésátlagot értjük ma. Azokon a területeken, ahol egyébként ezeket a tározókat szándékozzuk létrehozni, az azokon a területeken megtermelt termés és az országos termésátlag között ma is sok helyen megvannak azok a különbségek, amelyeket itt fölsorolunk. Most akkor ez azt jelenti, hogy minden használó, aki ezen a területen gazdálkodik, függetlenül attól, hogy van-e rajta korlátozás vagy nincs, kérheti a haszonbérnek az elengedését. Én azt gondolom, hogy ez nem jó és nem helyes. Ezért tettem azt a módosító indítványt; tehát vagy hagyjuk el, és ne foglalkozzunk ezzel, ez minden esetben a tulajdonosnak és a használónak a saját dolga.
Több képviselőtársam is nagyon nagy előszeretettel nyilatkozik arról, hogy a piac megoldja a dolgokat. Én azt gondolom, ez tipikusan egy olyan terület, ami piaci: tudja a használó, hogy a tulajdonosnak a területén milyen korlátozások vannak, ennek figyelembevételével veszi bérbe, tudja, hogy milyen korlátozás van, mit nem lehet tenni, eszerint gazdálkodik. Én azt gondolom, hogy ez helytelen lenne. A 81. pontban azért mondom azt, hogy ha az adott térség termésének a kétharmadát nem éri el, ez azért már picit korrektebb. Az adott térség alatt lehet érteni a bizonyos szükségtározó területét, vagy a szükségtározón kívüli terület tartozhat az adott térséghez. Amikor azt mondom, hogy ezen terület termésátlagának a kétharmadát nem éri el, abban az esetben a gazdálkodó és a tulajdonos a haszonbér mérséklésére indítványt tehet.
A haszonbér elengedésének, én azt gondolom, az lenne a következménye, hogy a következőkben akkor illene ide tenni egyébként... - csak a módosításhoz annyit hadd tegyek oda, hogy ha mondjuk, a bérlő indítványozza a haszonbérnek az elhagyását, akkor viszont a tulajdonos kezdeményezhesse a haszonbérletnek a felmondását, mert azért így egyoldalú lenne a dolog, évről évre majd a bérlő azt mondja, hogy engedd el nekem a bérleti díjat, mert hiszen nem termett meg a termésnek a fele. Én azt hiszem, hogy ez inkorrekt dolog lenne.
Tehát mindenféleképpen szükséges ennek a javaslatnak a módosítása, vagy az elhagyása, vagy pedig a környezetvédelmi bizottság által módosított 81. pont szerint. Ezen a helyzeten nem javít egyébként az, amit igen tisztelt képviselőtársam is módosított, illetve, bocsánat, a páros, Jauernik István és Farkas Imre képviselő úr, mert tulajdonképpen csak egy arányosításról beszélnek, ettől még nem változott meg a módosító indítvány.
A 85. pontban Balsay képviselő úr: azt gondolom, hogy jogos az indítvány, amit ők tesznek, felhatalmazást kapna a területfejlesztésért felelős miniszter és a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, hogy együttes rendeletben határozza meg a Vásárhelyi-terv integrált terület- és vidékfejlesztési programját.
Igen tisztelt képviselőtársaim, beszéltünk arról, hogy a Vásárhelyi-terv sokkal több, mint egy árvízi beavatkozás, egy árvízi megelőzés: vidékfejlesztés, területfejlesztés, környezetvédelem és természetvédelem. Miért is lenne jó, ha csak ez a két miniszter venne részt benne? Minimum jöhetne a harmadik, a környezetvédelmi miniszter. Miért maradt ki? Miért maradt ki a belügyminiszter adott esetben az önkormányzatokat érintően? Gazdasági miniszter, vonalas infrastruktúra, és még sorolhatnám. Ezért én azt hiszem, hogy ez a módosító indítvány minimum megérdemelné a támogatást, és az államtitkár úrnak a figyelmébe ajánlom, hogy az álláspontjukat változtassák meg, mert itt a kormány kell ehhez.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés