DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! A rosszallást is értem, veszem is. Saját módosító indítványaim mellett Balsay képviselő úr kérésének is szeretnék eleget tenni - dolgozott vele, és nem tudta megvárni a részletes vitát.
A 2. és a 3. módosító indítványom a nagy páros módosító indítványával is találkozik. Ez a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztéseö cím nem nagyon tetszik egyikőnknek sem. A miniszter úrnak sem tetszett - támogatásával biztatott engem az általános vitában, aztán a részletes vitában jött a valóság, mint a valóságshow, és ott már nem kaptunk támogatást.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Azt tartanám korrektnek, ha egy nagyon rövid cím lenne, és ezért elsősorban a 3. pontban szereplő módosító indítványomat szeretném, ha támogatnák, ez pedig nem más, mint a Vásárhelyi-terv a Tisza-völgy árvízi biztonságának megteremtéséreö. Az, hogy most vidékfejlesztés és még mit csinálunk, ez preambulumba való, ez a törvény célja. Aztán az, hogy ez közérdekűségről és megvalósíthatóságról szól, igen tisztelt képviselőtársaim, minden törvény - szeretnék újat mondani önöknek, ha ezt nem így gondolták volna - a közérdekűségről és a megvalósíthatóságról szól, hiszen ezért hozzuk a törvényeket. Tehát nem hiszem, hogy ennek a címben szerepelni kellene.
Rövid, frappáns és egyértelmű cím kell. Ugyan elmentünk egy olyan irányba is, hogy kapcsolódó módosító indítványt adjunk be, ami arról szól, hogy a Tisza-völgy rehabilitációja, a Tisza-völgyi árvízi biztonság növelése. A Vásárhelyi-terv is ott lehet, én azt gondolom, de legyen rövid és közérthető a cím. Nem hiszem, hogy az jó lenne, amikor azt mondom, hogy Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Balsay képviselő úr a lelkemre kötötte, hogy úgy kezdjem, úgy trónol a király, hogy nincs rajta ruha, és - úgy gondolom, a késői órában vagy éppen most már nagyon korai órában, mert még pár perc, és akkor nagyon korán leszünk már - mondjam el, hogy itt nagyon nagy gond van, amikor ő a címben azt mondja, hogy az országos területrendezési tervvel összhangbanö. És akkor az összes többi módosító indítványához nem térek vissza, mert gyakorlatilag mindenhol ugyanerről van szó.
Miről is szól ez a módosító indítvány? Ha megnézik az országos területrendezési tervről szóló törvényt és annak az ide vonatkozó paragrafusait, akkor abban nagyon jól látják a következőt: az I/9. számú melléklet felsorolja azokat a vízfolyásokat és azokat a településeket, ahol szükségtározó vagy úgynevezett állandó tározó van. Miközben a Tisza mentén nyolc megyét, ha jól tudom, és hat régiót érint ez a fajta beavatkozás, amit most teszünk, ennek nincs törvényi háttere, ha úgy tetszik, nincs törvényi garanciája, a területrendezési tervről szóló törvényben nem szerepel.
Amikor azt mondja Balsay képviselő úr, hogy az országos területrendezési tervvel összhangban - és a többi módosító indítványban is tartalmilag ugyanerről szól a történet -, akkor azt szeretné, hogy ami a Vásárhelyi-terv kapcsán történik a Tiszánál, az ugyanúgy történjen meg, mint egyébként a területrendezési tervről szóló törvényben. Vagyis ez az egy mondat arra utal, hogy ezek a települések a Tisza folyó megjelölésével, a mellékfolyók megjelölésével kerüljenek be a területrendezési tervről szóló törvénynek az I/9. mellékletébe, mert ha ez nem így van, akkor törvényi garancia nélkül, úgynevezett törvényi felhatalmazás nélkül történnek itt a dolgok.
Ha még egy dolgot megjegyezhetek ennek kapcsán: van az Országgyűlésnek egy határozata még 2003. május 28-ról, az egyes területi folyamatok megvalósítását szolgáló kormányzati intézkedésekről. Ha megnézzük, az ebben szereplő kitétek szintén azt erősítik, amit Balsay képviselőtársam ebben a módosító indítványban szeretne elérni. Persze, a 78-as és a 86-os pontoknál, amelyeket az előbb kihagytunk és nem tartoztak ahhoz a módosító csomaghoz, Balsay képviselő úr azt szeretné, ha ugyanúgy az országos területrendezési tervről szóló mellékletben benn szerepelnének, amelyek az országos jelentőségű meglévő szükségtározókat és új vízi építményeket sorolják fel. Egyébként megjegyzem, hogy amikor ezt a törvényt hoztuk, akkor itt már nyugodtan lehetett volna szerepeltetni a Vásárhelyi-tervben szereplő szükségtározókat és tározókat mint leendő létesítményeket, hiszen tudtuk, mert a Vásárhelyi-terv létezett évek óta, hogy mi készül, hol készül és minek nevezzük. Tehát már akkor meg kellett volna tenni.
Tisztelettel kérem, hogy támogassák a módosító indítványt. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés