FÜLÖP ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A 30. pontot a gazdasági bizottsági ülésen visszavontam, azzal a feltétellel, hogy fideszes képviselőtársam, Borkó Károly 31. szám alatti módosító indítványát kívánom erősíteni.

Itt arról lenne szó, hogy az ott élő gazdák, az ott élő emberek mindennapjaihoz szükséges olyan fajta esőbeállók vagy karámok vagy állattartáshoz szükséges építmények vagy vadászati magaslesek, vadetetők építését ne tiltsuk meg. Ezt itt a 31. szám alatt Borkó Károly képviselő úr fel is sorolja, ezért mondtam vissza, és mindenféleképpen ennek a támogatását javaslom.

Előttem szóló képviselőtársam már elkezdte mondani - ha a két percbe nem fér bele, akkor még egyszer gombot nyomok - az 53. ponthoz, amely a 9. § (2) bekezdése, ami arról szól, hogy hatezer forint aranykoronánkénti egyszeri térítésmértéket határozna meg a törvény. Mi ezt vagy 12 ezer forintra kívánjuk emelni. vagy egy területi alapra, amely 15 forint/négyzetméteres kifizetést eredményezne. Többek között azért is gondoltuk ezt, mert bizonyos területeken a már meglévő gyümölcsösök miatt egy olyan fajta kártalanítást szükséges majd figyelembe venni, ami a törvényben nem szerepel, de ennél lehet kompenzálni.

Köszönöm, látom, lejárt az időm, majd folytatom.

Forrás: parlament.hu