IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Május 8-án Stuttgartban olyan európai találkozón vehettem részt Homa János és Gyapay Zoltán képviselőtársaimmal, mely valóban Európáról, Európa lelkéről szólt. A jelen lévő 10 ezer résztvevőn kívül csatlakozott a rendezvényhez 150 város műholdas egyenes adáson keresztül, köztük Budapest, Szeged és Nyíregyháza. A találkozó címe és mottója: “Együtt Európáértö, mely gondolatot a jelenlévők csodálatos egységben és határtalan örömben élték meg. Sokak véleménye szerint a keresztény mozgalmak és közösségek eddigi legszélesebb körű ökumenikus összefogása valósult meg.

A program kezdeményezői az új uniós államok csatlakozását követő különleges, történelmet formáló pillanatban kínálták fel tapasztalataikat az egység létrehozásáról, a másik elfogadásáról, a testvériség megéléséről, a szeretet által biztosított csodálatos szabadságról. A szervező 175 különböző keresztény mozgalom és közösség közül az egyik kezdeményező, a Fokoláre Mozgalom alapítója, Chiara Lubich előadásában azt kérte, hogy szeressük a szimpatikusokat és az ellenszenveseket is, a honfitársainkat, az európait és a bevándorlót, a saját egyházunkhoz tartozót és a más felekezethez tartozót, mert legkönnyebben a szeretet gyakorlásán keresztül juthatunk el a testvériség megéléséhez. Ez az életforma átlép az egyéni megoldások keretén, és különböző csoportok, a társadalom és a népek szintjén is jó gyümölcsöket terem. Konkrét tapasztalatokban a keresztény szervezetek tanúsítják ezt.

Ehhez csatlakozott Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke is előadásában. Szó szerint idézem két különösen fontos mondatát, mely így hangzott: “A nagy európai egyesülés pillanatában a keresztények hivatása az, hogy tovább segítsék intelligenciájukkal, elkötelezettségükkel, kreativitásukkal Európát, hogy az ne úgy növekedjen, mint egy erődítmény, hanem mint egy lélekkel bíró politikai egység. Amely identitásának és elhivatottságának az igazságot tartja.ö

Fokolárés segítőm és tolmácsom segítségével személyesen tudtam Prodi elnökkel beszélni, megköszöntem Magyarországért tett fáradozásait. Ő azt mondta, hogy Magyarország a csatlakozási folyamat kezdetétől ideális partner volt, etalonnak tekinthető. Nagy tartalékai vannak a tudomány területén, de különös figyelmet kell fordítani az oktatásra, a tudományok művelésére, növelni kell ezek finanszírozását. Ha ezt követjük, Magyarország ugyanúgy ki fog törni, mint Írország.

A találkozó résztvevőit külön üzenetben üdvözölték az egyházi és világi személyiségek, köztük II. János Pál pápa és az Egyházak Világtanácsának főtitkára, Bartholómiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, valamint Bertie Ahern, az Európai Unió soros elnöke. Magyarországot 110 fős küldöttség képviselte, amely mozgalmak, egyházi és civil közösségek, önkormányzatok képviselőiből állt össze.

A találkozó végén egy zárónyilatkozatot fogadtunk el, amely kitér az elmúlt században a két világháború, a koncentrációs táborok, a gulágok és különösképpen a holokauszt okozta, a világ többi részét is fájdalmasan érintő sötétségre. Napjainkban pedig a kirekesztettség, az igazságtalanság, a kizsákmányolás és a terrorizmus sebe követel megoldást. De mindezen rossz dolgok ellenére ma mégis hálásak vagyunk Európáért, mert békesség van, szabadság és demokrácia. Úgy gondolom, hogy ez a találkozó méltán öregbítette az európai összefogást, és példát adott ahhoz, hogy hogyan lehet európai közös kultúrát teremteni. Én remélem, hogy a találkozó visszhangja széles érdeklődésre talál Magyarországon.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu