DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! A kézbesítési vélelem vagy helyesebben: kézbesítéshez fűződő vélelem megdöntésére akkor van lehetőség a törvényjavaslat szerint, ha a kézbesítés a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó jogszabályok megsértésével történt meg. Eddig a bíróság előterjesztett igazolási kérelem nyomán próbálta meg vizsgálni, ha egyáltalában vizsgálta a kézbesítési szabályok megsértését, mivel azonban a posta általában elzárkózott a kézbesítés elmaradását jelentő körülmények igazolása elől, így a bíróság az igazolást előterjesztő terhére elutasította az ilyen címen előterjesztett kérelmeket. Kérdés, hogy most, ezzel az új jogintézménnyel változik-e valami.
Milyen kézbesítési szabálytalanságra kell gondolnunk? Alapfeltétel az, hogy a küldemény kézbesítésre ne kerüljön. A kézbesítő postásnak a kézbesítések alkalmával értesítést kell hátrahagyni Értesítés postai küldemény érkezésérőlö elnevezéssel. Vajon a postás hagy-e hátra ilyen értesítést, amely egyébként nem egy szoros számadású bizonylat, amelynek nincs másodpéldánya, amelynek nincs nyilvántartása. Tehát ha a postás azt nem hagyja hátra, vagy hátrahagyja, de az elkallódik vagy rossz postaládába helyezi el, tehát lényegében a címzett az értesítést nem kapja kézhez, akkor abba a reménytelen helyzetbe kerül, hogy a postai kézbesítés szabálytalanságára sem tud hivatkozni, hiszen a posta kibújik a felelőssége alól, mert azt mondja a saját alkalmazottjának a meghallgatása után, hogy bizony értesítést kapott a címzett a postai küldemény érkezéséről, s ez így történhet második esetben is. Tehát azt a kérdést kell feltenni, hogy ha a garanciális jogok érvényesítése érdekében alkotunk egy új törvényt, akkor ez az előttünk lévő törvényjavaslat megkönnyíti-e a címzett helyzetét, megkönnyíti-e annak a bizonyítását, hogy ő önhibáján kívül került abba a helyzetbe, hogy a küldeményt a részére a postai szolgálat nem tudta kézbesíteni.
Véleményem szerint semmivel sem változik meg ez a helyzet, csak abban az esetben változhat meg, ha a bizonyítási terhet megváltoztatjuk, és a postai szolgálatot vagy kézbesítőt - most egyelőre legyen ez a posta -, a postát kötelezzük arra, hogy a kézbesítés szabályainak betartását igazolja adott esetben a meginduló bírósági vagy egyéb hatósági eljárásban, tehát a vélelem megdöntésére irányuló eljárásban. Hiszen a posta van abban a helyzetben, hogy birtokában tartja vagy tartotta a küldeményt, a postás dolgozó készít jegyzeteket arról, hogy a címzett megtagadta a postai küldemény átvételét; vagy átvette ugyan a küldeményt, de a tértivevény aláírását tagadta meg - ez a kényszerkézbesítés esete, amit egyébként az 1953-as minisztertanácsi rendelet szabályoz, még nem teljesen szinkronban egyébként a polgári perrendtartás szabályaival -; vagy a postás dolgozó van abban a helyzetben, hogy azt igazolja, hogy a kétszeri figyelmeztetést elhelyezte a postafiókban, abban a postafiókban, amely a címzett nevét tartalmazta.
Szóval, ha nem változtatjuk meg a vélelem megdöntésére irányuló kérelmet megalapozó bizonyítékokat, akkor ugyanolyan reménytelen helyzetbe kerül a címzett, mint amilyen reménytelen helyzetben a hatályos jogi szabályozás alapján volt. Erre vonatkozóan módosító javaslatot adtunk be, és további módosító javaslatokkal is, magának a jogintézménynek a lényegét nem érintve, próbáljuk a törvényjavaslatot olyan módon módosíttatni, hogy az annak az alkotmányos célnak, amelyet az Alkotmánybíróság a törvényhozás elé állított, minél jobban megfeleljen.
Hangsúlyozom ugyanúgy, mint Salamon képviselőtársam, hogy nem politikusként és nem pártpolitikusként mondjuk el az érveinket, hanem hozzánk, országgyűlési képviselőkhöz is eljutnak azok a tapasztalatok, de az újságot olvasó ember naponta szerezhet tudomást azokról a tapasztalatokról, hogy a postai szolgáltatások körül nincs rendben minden.
Ez a jobbító szándék vezet bennünket, és ezért kérjük majd az előterjesztőt, hogy módosító javaslatainkat ilyen szemszögből megvizsgálva fogadja el, értsen azzal egyet, és akkor közösen tudunk hozni valóban egy olyan törvényt, amely a postai szolgáltatást igénybe vevők számára nagyobb biztonságot teremt.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
(11.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés