GÚR NÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva a vitát, néhány tekintetben számomra egy kicsit komikusnak is és riogatással terhesnek tűnt az ellenzéki képviselőtársaim szájából elhangzottak sokasága.

(13.10)

Persze, azt nem vitatom el, hogy minden bizonnyal ők is kellő felelősségérzettel kívánnak erről a témakörről tárgyalni, éppen ezért szeretnék nem messzire visszanyúlni, de úgy 6-7 év távlatában két alapvető kérdés kapcsán rátekinteni. Ha megnézzük azt, hogy 1997 időszakától kezdődően hogyan is működik Magyarországon a gazdaság, akkor azt lehet látni, hogy 1997-2000 között egy egyértelmű erősödés jellemezte a gazdaságot, 4-6 százalékpont közötti GDP-növekedés, bruttó nemzetitermék-növekedés, majd utána a felső pontról egy zuhanás következett be, és 2003 az az esztendő, amikor újra egy emelkedési trend rajzolódik.

Ugye, nem vitatják el azt, hogy a gazdaság működése alapvetően a működés tapasztalásaihoz hozzáillesztett, per pillanat állapotát megelőző, fél, egy, másfél esztendő történésein nyugszik? Ilyen értelemben nem kell hogy kibontsam tehát, hogy a gazdaság működésének a jóság fokát illetően mely periódusban ki mit és hogyan tett a dolgokhoz hozzá. Persze, azt is meg lehetne ezzel kapcsolatosan vizsgálni, és párhuzamba lehetne állítani, hogy akkor, amikor intenzív gazdasági növekedés volt, hogyan változtak a bérek reálértékei, hogyan nőtt a foglalkoztatás, és egy nehezebb helyzetben, mármint a gazdaság lassúbb növekedésével párosítottan mi volt például 2003-ban a helyzet.

Összességében tehát azt lehet levonni, hogy ez a mai kormány egy nehezebb gazdasági helyzetben a reálbérek egyértelmű növekedéséről gondoskodott, mellette a foglalkoztatottsági szint emelését is megtette. Olyan intézkedések sokaságát hozta tehát, ami egyértelművé tette, és olyan helyzetet teremtett, amely kapcsán a munkaadók, a gazdálkodók, a vállalkozók foglalkoztatásbővülési szándékokat hívtak életre. Közben a mai napon is sokat emlegetett minimálbér tekintetében a személyi jövedelemadó-mentességről gondoskodott a kormány, ebben az esztendőben tovább emelte ennek a mértékét, és fenntartotta a személyi jövedelemadó-mentességet.

Valójában tehát két év leforgása alatt közel 9 ezer forint többlet nettó jövedelmet tett a zsebekbe, miközben az oly hangzatosnak tűnő előző időszakban abból a közel 25-30 ezer forintos bruttó növekedésből, ami a minimálbér induló és záró pillanatában bekövetkezett, a felét elvette az akkori kormány. Magyarul, ha időarányosítást végzünk, ebben a két évben csakis azzal, hogy a személyi jövedelemadó-tehertől mentesítettük a minimálbért, többet adtunk a minimálbéren kereső emberek számára arányosan két év alatt, mint az előző kormány.

Azt is hozzá kell tennem, hogy mindezek mellett az egészségügyi hozzájárulás mértékét 4500 forintról 3450 forintra csökkentettük, a szándékunk nem állt meg, 2006-ra nulla forinttal egyenértékűvé kívánjuk tenni. A célzott rétegek számára - 50 év felettiek, vagy éppen gyesről visszatérők, csökkent munkaképességűek, megváltozott munkaképességűek esetén - különböző preferenciákat működtetünk, adott esetben azt is, hogy az egészségügyi hozzájárulás mértékét ne kelljen megfizetni.

Azt gondolom tehát, hogy az adó- és járulékterhek tekintetében nem jár rossz utat ez a kormány, már csak azért sem jár rossz utat, mert ha megnézzük, akkor a minimálbéren kereső ember jóval kevesebb adó- és járulékterhet kell hogy viseljen, a felét annak, mint amit a korábbi időszakban, 100 forintra vetítve 12 forint környékén, míg korábban 24 forint 50 fillért, az átlagbéren kereső ember 100 forint jövedelem után 3 forinttal jobban jár, ami magyarul azt jelenti, hogy 130-140 ezer forintos átlagjövedelemnél 4-5 ezer forintos többletjövedelemre tesz szert, és az is igaz, hogy a magasabb jövedelmi kategóriába tartozók esetében - 400-500 ezer forint - nagyobb a járulék- és az adóteher. Tehát a társadalmi igazságosság kérdése meggyőződésem szerint nem vethető fel.

A későbbiekben a szándékunk egyértelmű: további sávszélesítéseket, adókulcscsökkentéseket kell megtenni, a versenyképességet növelni kell, és azt gondolom, hogy az élőmunka költségeit csökkenteni kell annak érdekében, hogy ezek a pozitív folyamatok még pozitívabbá váljanak.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu