DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Miniszter Úr! Ön természetesen a címben föltett kérdésre válaszolt, de a cím mögött tartalom is van, és a mai nap egyértelmű irányt szabott ennek a címben föltett kérdésnek. Önök sajnos semmit nem oszlattak el azokból az aggályokból, amelyek abból származnak, hogy egy cég a saját dolgozóját foglalkoztatja egy feladattal, és arra megbíz egy külső céget vele párhuzamosan, ráadásul be sem jegyzik a lobbicégek közé, s eközben itt pénzügyminiszteri szinten próbálnak minket megtéveszteni és kioktatni, hogy nem tudunk olvasni.

Sajnos, mint említettem, tudunk, és elolvastuk azt is, ami az öt évre szóló része ennek a 2180/203. (VII. 9.) kormányhatározatnak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ez az, amiről a miniszterelnök úr is megfeledkezett, és egészen más számokkal próbált minket megtéveszteni. Ne nézzenek gyereknek (Az elnök ismét csenget.), minket az országért érzett aggodalom vezet! (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu