LÁYER JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Biztos Urak! Államtitkár Úr! Nagyon röviden szeretnék néhány gondolatot mondani a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2003. évi tevékenységéről szóló beszámolóról, hiszen már előttem nagyon sokan hosszan elemezték, számadatok, statisztikák hangzottak el. Én inkább néhány olyan - hogy mondjam - csomópontra hívnám fel a figyelmet, amit mi fontosnak tartunk, elsőként az országgyűlési biztos úr által is, illetve a már többek által is említett kisebbségi törvénycsomagra, a kisebbségi törvényekkel kapcsolatos módosító csomagra. Lehet sokat vitatkozni ezzel kapcsolatosan, hogy lenne jó, mint lenne jó. A Ház előtt van egy benyújtott javaslat. Azt a javaslatot általánosságban már megvitatta a Ház, módosító javaslatokkal lehet ezt feljavítani vagy esetleg netán véletlenül lerontani.

Egy dolog számomra, illetve a Fidesz számára feltétlenül fontos. Kisebbségekről szóló törvényt a kisebbségek egyetértése nélkül, a kisebbségek ellenére ne hozzunk, mert ez nem elegáns, hiszen pontosan annak mondana ellent, amiről az 1993. évi kisebbségi törvény szólna, a perszonális, illetve a közösségi autonómiáról, ha úgy hoznánk törvényt, illetve törvénymódosítást a kisebbségekre vonatkozóan, hogy a kisebbségek jelentős része, mondhatnám azt, hogy a többsége esetleg ezzel nem ért egyet.

A másik nagyon fontos dolog és nagyon sok megkeresés foglalkozik a kisebbségi országgyűlési biztosnál a kisebbségi feladatok finanszírozásával kapcsolatosan egyrészt a kisebbségi önkormányzatok és a helyi települési önkormányzatok ilyen jellegű kapcsolatával, másrészt pedig az országos önkormányzatok finanszírozásával. Úgy gondolom, előbb-utóbb ezt is helyre kell tenni, hiszen jelen pillanatban az egyenlősdi elve alapján minden önkormányzat egyforma támogatási összeget kap a Belügyminisztériumon keresztül a központi költségvetésből, attól függetlenül, hogy hány kisebbségi lakója van az adott településnek, és ezt az összeget tudja utána különféle pályázatokon vagy netalán a helyi települési önkormányzat által adott támogatásból még feltupírozni. Nem biztos, sőt mondhatnám, biztos nem elegendőek azokhoz a feladatokhoz, amelyeket egy évben a helyi kisebbségi önkormányzatok maguk elé kitűznek.

Ha már a finanszírozásnál tartunk, a kisebbségi civil szervezetek finanszírozása is igen lényeges kérdés, hiszen jelen pillanatban tudomásom szerint a kisebbségi civil szervezetek működtetésére pályázati lehetőség egyedül csak e Háznál van. Az Országgyűlésnél lehet pályázni, amit az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság szokott döntésre előkészíteni.

Beszélhetnénk arról is, hogy a kisebbségi szervezetek programjainak finanszírozására létrehozott két közalapítvány, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítvány, valamint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány finanszírozása és azon feladatok finanszírozása sincsen teljes mértékben rendben, amelyeket ezen közalapítványok magukra vállalnak. Jómagam az Országgyűlés megbízásából a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány kuratóriumának vagyok a tagja. Például az ösztöndíjpályázatok fedezete, holott már nagyon régen van költségvetési törvényünk, tudomásom szerint még nem érkeztek meg a közalapítványhoz, a 2003-2004. évi tanév második félévének elnyert ösztöndíjai még nem kerültek átutalásra, nehezítve ezzel a cigány tanulók helyzetét.

(16.30)

Ez volt a második kérdéskör, a kisebbségi feladatok finanszírozása, amire nekünk is és a kormánynak a minden évi költségvetésben nagyobb figyelmet kellene fordítani.

A harmadik: már nem is annyira a kisebbséggel, hanem egyáltalán az országgyűlési biztosi hivatallal és rendszerrel kapcsolatos. Többen is szót ejtettek itt az országgyűlési biztosokról szóló törvény esetleges módosításáról. Ez többször felmerült már, elmondták előttem is nagyon sokan, hogy valójában az országgyűlési biztosoknak nincsen olyan hatásköre, amely alapján a véleményüket foganatosítani is tudnák. Egy figyelemfelhívó szerepük van, mondhatnám azt, hogy a közszféra és a hivatalok irányában a lelkiismeret szerepét töltik be - tudjuk: van, aki hallgat a lelkiismerete szavára, van, aki nem. Mi van akkor, ha nem? Ha az országgyűlési biztosok elé kerül egy ügy, és ha az a hivatal, amelyiknek a figyelmét felhívják, hogy milyen törvényeket nem tartottak be, ennek ellenére erre nem reagál, ennek nincsen szankcionális következménye. Ezt valamilyen úton-módon finomítani kellene. Remélem, hogy vagy a kormány, vagy valamelyik frakció - akár a miénk is - venni fogja magának a bátorságot az országgyűlési biztosokról szóló törvény ilyen irányú módosítására.

Nagyon fontosnak véljük azt - többen elmondták -, hogy taxatíve is lehessen tudni, az országgyűlési biztosok milyen típusú törvények előkészítésében kellene hogy részt vegyenek. Mondjuk, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa esetében ez viszonylag értelmezhető és nyomon követhető, de már az állampolgári jogok országgyűlési biztosánál nem olyan egyszerű, hiszen gyakorlatilag minden törvény valamilyen állampolgári joggal foglalkozik. Tehát az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének elvileg minden törvénynél az előkészítésben részt kellene vennie.

A harmadik kérdéskör szintén már említésre került: az Országgyűlési Biztosok Hivatalának a helyzete. Tavaly is, tavalyelőtt is kaptuk a jelzést, hogy az Országgyűlési Biztosok Hivatala kinőtte magát, főleg az adatvédelmi biztos feladatkörének módosulásával létszámnövekedés következett be. Nagyon bízom abban, hogy az Országgyűlés rá tudja kényszeríteni valamilyen formában a kormányt, hogy sürgősen, belátható, záros határidőn belül oldja meg azt, hogy az Országgyűlési Biztosok Hivatalában az Országgyűlési Biztosok Hivatalának munkatársai az általuk végzett munka fontosságához méltó körülmények között tudjanak dolgozni, hiszen a jelenlegi helyzetben, azt lehet mondani, és ha ez a folyamat folytatódik, nem szüntetjük meg ugyan az országgyűlési biztos intézményrendszerét, működését viszont ellehetetlenítjük. Én jártam úgy az orvosommal, hogy nem tiltotta meg az alkohol fogyasztását, csak éppen lehetetlenné tette; nem akarom, hogy így járjunk az Országgyűlési Biztosok Hivatalával is. Az államtitkár úr figyelmét szeretném felhívni, és kérem, a kormány felé is közvetítse, hogy ez sürgős megoldást igénylő probléma.

Végezetül én is szeretném köszönetemet kifejezni a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának és munkatársainak azért a magas színvonalú munkáért, amit végeztek a 2003-as esztendőben is. Bízunk benne, hogy 2004-ben, 2005-ben és a további években is hasonló színvonalú munkát fognak végezni. Bízunk benne, hogy nemcsak a kisebbségi jogok biztosának, hanem az állampolgári jogok biztosának, az adatvédelmi biztos munkájának megfelelő színvonalra sikerül majd hozni a munkakörülményeiket is.

Végezetül: a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség frakciója nevében az országgyűlési határozati javaslatot, amely a J/8928. számú jelentésről szól, elfogadásra javasoljuk a Háznak, magas színvonalúnak tartjuk.

Elnök úr, igyekeztem kicsit spórolni az idővel. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu