BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Salgótarján város súlyos foglalkoztatási problémákkal küzd, a munkanélküliségi ráta megközelíti a 20 százalékot. A várost tíz éve vezető szocialista politikusok eddig képtelenek voltak ezt a problémát megoldani, merész vállalásaikat - 2004-ig kétezer új munkahely, 2006-ig ezer új munkahely - nem tudták teljesíteni.

2004 március elején azonban valami történt: mintha megmozdult volna a foglalkoztatási állóvíz. Burány Sándor miniszter úr salgótarjáni sajtótájékoztatóján örömmel jelentette be, hogy négymilliárd forintos beruházással gyémántcsiszoló üzemet hoz létre Salgótarjánban a budapesti székhelyű Duna-Silver Kft. A kormány 864 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a Munkaerő-piaci Alapból a 2004 és 2006 között megvalósuló beruházáshoz; a cég augusztusban 115 dolgozóval indítja meg a termelést, 2006-tól pedig már teljes kapacitással működik az üzem, és 345 alkalmazott végzi az ékszerekbe kerülő gyémántok csiszolását.

Sokan hitték, elhitték Salgótarjánban, hogy a 345 új munkahelyet ígérő szocialisták állják a szavukat - sajnos nem így történt, a szocialisták ismét becsapták a salgótarjáni munkásembereket.

(13.50)

A gyémántcsiszoló története ugyanis néhány nappal ezelőtt új fordulatot vett. A miniszter úr ezúttal Budapesten jelentette be, hogy az izraeli befektető visszalépett a beruházás megvalósításától. (Egy hang az ellenzéki padsorokból: Nem!) A hivatalos magyarázat szerint a nyers gyémánt világpiaci áresése miatt marad el a 4 milliárdos munkahelyteremtő beruházás Salgótarjánban.

A kormányzati pénz, ami már a hivatalos közlönyben is megjelent, nem vész el; a miniszter megjegyezte, hogy az elnyert összeget átcsoportosítják, és ha lesz más befektető, egy újabb önálló kormányhatározattal segítik a munkahelyteremtést.

Tisztelt Államtitkár Úr! A salgótarjáni emberek érdeklődéssel várják az alábbi kérdésekre a válaszait. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Feltűnt-e önnek, illetve a miniszter úrnak, hogy salgótarjáni sajtótájékoztatóján csak a beruházó cég képviselője nem volt jelen. (Az elnök ismét csenget.) Egyetért-e azzal, hogy egy egyedi kormányhatározat meghozatala előtt alaposabb tájékozódásra van szükség? S meddig hitegetik még a salgótarjáni munkásembereket?

Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu