DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az ez évre szóló adótörvények, illetve az ezeket módosító egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvény bizonyos foglalkozási, illetve álvállalkozói kategóriáknál moratóriumot írt elő. A moratórium határideje e hó végén lejárt volna. Azonban az időközben meghozott említett pénzügyi tárgyú törvények kiterjesztették a korábbi törvény hatályát, és más, a végrehajtás során mutatkozó problémák miatt a javaslat azt indítványozza az Országgyűlésnek, hogy a moratórium határidejét egy évvel hosszabbítsuk meg, a jövő év június végéig.

Kérem a javaslat elfogadását. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu