ELNÖK: Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felhívom az önök figyelmét, hogy a Házszabály 7. § (3) bekezdése alapján a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani, a mandátumokat az Országgyűlés a mandátumvizsgáló bizottság indítványának megfelelően egy szavazással, vita nélkül igazolja.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most tehát a határozathozatal következik. Kérdezem önöket, igazolják-e a képviselőcsoportok jelöltjeinek mandátumát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 295 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül igazolta a mandátumokat.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most megkérem a megválasztott képviselőket, fáradjanak a terem közepére, és tegyék le az esküt. Megkérem majd Vidoven Árpád jegyző urat, hogy olvassa elő az eskü szövegét.

(10.50)

(Az esküt tevő képviselők a terem közepére lépnek.) Kérem a tisztelt Országgyűlést, képviselőtársaimat, hogy álljanak fel! (Megtörténik.)

Forrás: parlament.hu