DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Ha nagyon röviden és lényegre törően akarnék válaszolni a plénum előtt a kérdésére, akkor azt kellene mondanom, és azt is kell mondanom, hogy azt sem tudom, hogy van-e Schöntal-ügy. Ugye, ez egy büntetőeljárás része, amely büntetőeljárásban a Be. szerint, de ugyanígy a '96. évi XXXVIII. törvény szerint, de hogy közelebbi hivatkozást tegyek, a 3/2004. számú alkotmánybírósági határozat szerint is a kérdés feltevője, tehát a kérdező és a kérdezett számára is bizonyos felelősségek vannak megállapítva arra nézve, hogy mit kérdezhet, illetőleg a kérdezett mire válaszolhat.
Nem kérdezhet tulajdonképpen, illetőleg nem válaszolhat a másik fél olyan kérdésekre, amelyek személyi adatok körét, védett személyi adatok körét tartalmazzák, illetőleg olyan kérdésekre, amelyek a folyamatban lévő eljárás sikerét veszélyeztetik. Mondanom sem kell, hogy egy kiadatási eljárás kérdésében már csak annak említése nyilvánosan, hogy van ilyen eljárás, veszélyezteti, sőt megkockáztatom, meghiúsítja az eljárás sikerét.
Úgyhogy sajnos nem áll módomban érdemben válaszolni a kérdésre.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés