DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Semmilyen ügyről, hogy az hogyan áll, azt gondolom, ha az kiváltképp összefüggésbe hozható, egy néhány perccel előbb megnevezett, nevesített üggyel, konkrét adatokat természetesen nem adhatok ki. Arra, hogy van-e kiadatási kérelem, ahol 3-4 vagy több hónapon keresztül folyik egy eljárás hiánypótlások miatt, természetesen azt kell mondanom, hogy elvileg elképzelhető. Ez így van. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.)
Természetes az is, hogy a hátam mögött elhangzó téves kijelentéssel ellentétben az igazságügy-miniszter ilyenkor nem postás, hanem érdemben bírálja el azt, hogy a bíróság által fölterjesztettek elegendőek-e, mondjuk, egy angolszász vagy egy kontinentális országban a kiadatási kérelemhez. Egyébként, ha most két jogászként tekintjük egymást, akkor azt kell mondanom, hogy megvan az a nyilvánvalóan képviselő úr előtt is ismert technika, amivel érdeklődhet ez ügyben. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés