DR. BARÁTH ETELE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársam! Amit ön elmondott, abban rendkívül sok nagyon pozitív elem volt annak ellenére, hogy a negatívumok vannak kihangsúlyozva, de természetesen azokra is igyekszem válaszolni.

Pozitív elem, mondjuk, hogy idézzek egy mondatot, hogy nagyon sok pályázat van kiírva. Nagyon örülök, hogy ennek az elismerése itt, a parlamentben elhangzik, hiszen azt azért tudomásul kell venni, hogy ebben az évben most már többszörösen jelenik meg a különböző szektorok támogatásának és különböző forrásokból jelennek meg ezek a támogatások.

Azzal együtt, hogy ennyivel nőtt a lehetősége a különböző fejlesztéseknek, beruházásoknak, azt kell mondanom, hogy sajnos természetszerűen a nehézségeink is nőnek.

(9.20)

Amit itt ön említett, nagyon sokfajta területhez kötődő problémát jelent, és csak egy kis részében konkrétan a finanszírozás, a kifizetések... - ami elhangzott tekintetében. Megpróbálnék tárgyszerűen visszatérni egy-egy lényegi kérdésre.

Az egyik az, hogy szakmailag kifogásolhatók az elbírálások. Azt kell mondanom, hogy ebben azért vitatkoznék önnel. A különböző pályázati rendszerek, hála istennek, eltérően az előző évektől, sokkal szigorúbb elbírálás alá esnek, és pontosan az európai források felhasználása igényli azt, hogy teljesen független szakértői rendszer állítsa össze a saját bírálatait, tegyen javaslatot, majd az irányító hatóságok hozzák meg a végleges döntést. Elég szomorú statisztikáink vannak.

El kell mondani azt, hogy a benyújtott pályázatok - általában az összesre mondom, mert ez fajtánként különböző - több mint háromnegyed része alapvetően formai hibás. A formai hibák kijavítása után a megmaradó résznek körülbelül 30-40 százaléka támogatható, egyszerűen azért, mert tartalmilag nem felel meg.

Ha ezeket a statisztikákat összeadjuk, azt kell mondanunk, hogy a beadott pályázatoknak körülbelül 10-15 százaléka az, ami helyből pozitívan elbírálható. Ez az egyeztetési folyamat nagyon hosszú. Azt kell mondanom, és a végén szerettem volna rátérni, de akkor most itt térnék rá, hogy a Kincstár esetében is nagyon-nagyon sok ilyen alapgond van a benyújtott számlákat és a benyújtott elszámolásokat illetően.

Ön más problémákat is fölvetett. Például azt mondta, hogy képtelenek az önerő biztosítására. Ezt ki kéne vonni ebből a hozzászólásból, mert az önerőre vonatkozóan az önkormányzatok esetében van egy felülről nyitott alap, azaz amennyi önerő iránti jogos igény érkezik, azt a Belügyminisztérium természetszerűen támogatja, és ez pillanatnyilag még nem fogyott el, tehát még rendelkezésre áll. Igaz természetesen az, hogy nagyon szigorú kategóriák vannak, hogy mely települések lehetnek az önerőhiányos települések, és meghatározott százalék erejéig lehet csak ezeket támogatni. Egyszóval nem szeretném azt mondani, hogy itt minden rendben van, hiszen 15 éve egyre nehezebb helyzetbe kerültek az önkormányzatok, úgyhogy itt valóban sürgős segítségadási kényszere van a magyar kormányzatnak az eszközei lehetőségében, csak nem lehet egy az egyben így, szabadon kijelenteni.

Azok a példák, hogy útra vagy csatornára jó volna együtt, igen, nagyon jó volna együtt, de az iskola- és az óvodafelújításokkal kapcsolatosan is itt vannak nálam a statisztikák. A szennyvízelvezetés és -tisztítás pályázataira eddig a hároméves keret 400 százalékára érkezett be igény - 400 százalékára! -, ami azt jelenti, hogy elképesztő az elmaradás Magyarországon; nem teljesíthető ilyen rövid időszak alatt. Az óvodai és alapfokú oktatás-nevelési intézmények infrastruktúra-fejlesztésére több mint 300 százalékos igény jelentkezett.

Tehát olyan területekről van szó, ahol szembe kell nézni egy olyan alapkérdéssel, hogy most biztosítsuk-e a két település közötti közlekedést, vagy várjuk meg, amíg elegendő pénz lesz majd a csatornára is. Sajnos, azt kell mondanom, hogy sokszor a józan ésszel szembe mennek ezek a válaszok, amiket mondok, de vállalnunk kell, mert elsődlegesen juttassuk el a gyereket az iskolába, az élelmiszert haza, és utána biztosítsuk a többi feltételt is. Sajnos, a sorrendiséget itt számításba kell venni.

Azt kell mondanom, hogy a kifizetésekkel kapcsolatosan nem biztos, hogy mindig az az igaz, ami elérkezik hozzánk. De szeretném kérni a képviselő urat, hogy ha érkezik a számtalan levél, számtalan fax, akkor tárgyszerűen vegyük őket elő, és nézzük meg egyenként. Hozzám is több ilyen érkezik, és ez ennek az útja; egyenként megvizsgálni, hogy igazán kinek van ebben igaza. A Kincstárat nagyon kemény jogszabályok kötik, hogy öt napon belül a kifizetéseket eszközölje.

De azért nagyon gyorsan elmondanám, hogy emögött még milyen tételek vannak. Először: hiánytalanul benyújtásra kerültek-e az előírt dokumentumok, ezt ellenőrzi. A kedvezményezettnek vannak-e köztartozásai, ezt ellenőrzi. Ezek után a számlát ellenőrzi, majd utána a támogatás halmozódását, hogy máshol nem vett-e föl más támogatást is. Ezek mind-mind lejátszódnak, mielőtt a kifizetésre sor kerül. Ezért vizsgáljuk meg, hogy adott esetben nem az panaszkodik-e, akinél ilyen jellegű gondok adódtak. Egyébként hadd mondjuk meg, hogy a kormányzat valóban heti koordinációt tart azért, hogy hogyan lehet fölgyorsítani a kifizetéseket, mert ennek a munkának a hitele tudja meghatározni a következő évek kormányzati munkáját.

Tehát az összes ilyen észrevételt köszönettel vesszük, és igyekszünk utána konkrétan válaszolni. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu