NAGY KÁLMÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Másfél éves előkészítés után váratlan sietséggel került a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvénytervezet a parlament elé, annyira váratlanul, hogy az előterjesztést felülvizsgáló albizottság a törvénytervezet végleges formáját valóban nem tudta tárgyalni az általános vita megkezdése előtt; ezzel szeretném kiegészíteni Kovács Zoltán és Avarkeszi Dezső képviselőtársaim polémiáját.
Mindnyájan egyetértünk abban, hogy az 1957-ben megalkotott államigazgatási eljárási törvény helyett gyakorlatilag új és jó törvény kell. A tervezet előkészítése során rendezett szakmai fórumok is bizonyították, hogy a szakma nagyon vár egy új, átfogó szabályozást. A korábbi kormányok is látták ennek szükségességét, hiszen különböző kormányhatározatok születtek a komplex szabályozásra. Az újraszabályozással tehát egyetértünk.
Az új szabályozás szerint nem kötelezhető az ügyfél a szakhatósági állásfoglalások beszerzésére, hanem az alapügyben eljáró hivatal dolga lesz, hogy utánajárjon, beszerezze a különböző engedélyeket; nem kötelezhető az ügyfél olyan adat igazolására, amely bármely hivatal jogszabályban elrendelt nyilvántartásában megtalálható. Annak ellenére, hogy a hivatal szerzi be az adatokat, az ügyintézési határidők csökkennek. Ezek jó elképzelések.
Ugyanakkor a kistelepülési hivatalok, körjegyzőségek szemszögéből vizsgálva, ellentmondást is tartalmaz a törvénytervezet, mert ott bizony, ha meg akarnak felelni a törvénynek, valószínűleg létszámot kell növelni. Foglalkoztatási szempontból ez üdvözölhető is, hiszen a kis falvakban jószerivel az önkormányzat az egyetlen foglalkoztató, de azonnal felmerül a kérdés, hogy ki fizeti a révészt. Miközben a közigazgatás korszerűsítése egyrészt arról szól, hogy létszámleépítés szükséges a takarékos állam jegyében, és a közszférában béremeléseket is csak a létszámleépítés terhére tudnak a települések biztosítani, az ellentmondás egyértelműnek tűnik; hacsak meg nem valósul a jelenleg még érvényben lévő elfogadott kormányprogram, amely szerint minden új önkormányzati többletfeladathoz a teljes fedezetet biztosítja a kormány az önkormányzatoknak. Ennek jelei azonban nem látszanak.
Nem ismeretesek az új törvény bevezetésével kapcsolatos hatástanulmányok eredményei, milyen költségtöbblettel jár az önkormányzatok számára a törvény hatálybalépése. A működési költségeket növeli még a szükséges informatikai háttér kiépítésének költsége is, hiszen a kistelepüléseken a törvény hatálybalépésének ez is akadálya, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy jobbára ezek az önkormányzatok tartoznak az önhikis önkormányzatok körébe, miből tudják ők még a működési költségeket növelni. Ezekre a kérdésekre jelenleg nincs válasz.
Tisztelt Országgyűlés! A belügyminiszter asszony expozéjában is elmondta, hogy a törvény teljessé kívánja tenni az ügyféli jogokat. Ilyenek például az egyes közbenső döntések elleni bírói út megnyitása, a bíróság által felülvizsgálható hatósági döntések körének szélesítése. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy a közigazgatási ügyekben ítélkező bíróságok fel vannak-e készülve arra, hogy a jelenlegi ügyek többszörösét el tudják bírálni, biztosítja-e a kormány az ezzel kapcsolatos anyagi, szervezeti és személyi feltételeket.
Végül egy javaslatot szeretnék mondani a törvény hatálybalépésének esetére. A törvény alkalmazói, a jogalkalmazók nagyobb része nem jogi végzettségű szakember, a törvény hatálybalépése előtt össze kellene állítani egy törvénymagyarázó kiadványt az ügyintézők, törvényalkalmazók segítésére, amelyben a gyakorlatban hasznosítható javaslatok, tanácsok lennének az ügyintézés gyorsítására, egyszerűsítésére, az ügyfelek, vagyis az állampolgárok tájékoztatására is. A törvényhez módosító javaslatokat fogunk benyújtani, kérjük, azokat támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés