DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, a kormányzatok tevékenységét nem a szándékok, hanem a tettek, a tények minősítik. Olcsó fogás lenne részemről azt mondani, hogy amikor önök kormányzati pozícióban voltak, miért nem tették ingyenessé az iskolatejet, miért nem adtak több gyereknek tejet (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Ne mutogass vissza!), hisz nagyon jól tudjuk, hogy csak mutatóba, néhány megyében lett bevezetve, a megyei jogú városok tekintetében az önkormányzatok fedezték. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: És most hogy van?)
Nos, képviselő úr, bekiabálás nélkül is szívesen válaszolok a kérdező kérdésére is. Most minden egyes önkormányzat lehetőséget kapott arra, hogy bevezesse az iskolatejet, annak függvényében, hogy az adóerő-képessége milyen az adott önkormányzatnak, 50 vagy 100 százalékos mértékű támogatást adunk az egyes önkormányzatoknak.
Szeretném elmondani, hogy a 2100 iskolafenntartó önkormányzatból 1900 százszázalékos támogatást kap, mely támogatást részben az Európai Unió közösségi támogatásából, részben pedig a nemzeti költségvetésből fedezzük. Ezen túl a fennmaradó alig 200 településből 94 település 50 százalékos támogatást kap, 31 település 25 és 68 település 10 százalék nemzeti támogatást vehet igénybe. Tehát a differenciált támogatás azt jelenti, hogy a szegényebb önkormányzatok teljes mértékben kapják a költségtérítést, a gazdagabb önkormányzatok pedig részben kapnak csak támogatást, ami elsősorban a közösségi támogatást jelenti.
A jogszabályokat módosítottuk az idei évben, tehát nemcsak az összes általános iskolára terjed ki, ahol természetesen mint iskolafenntartóknak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az önkormányzatoknak kell eldönteniük, hogy tudják-e ezt a rendszert működtetni, hanem az óvodákban is lehetőség van már nemcsak tejre, hanem más tejtermékre is ilyen juttatást adni.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés