DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A köztársaság kormányának 2004-2006. évi programja több területen is foglalkozik a vidék, a falu, a vidéken élők jövőjével. Teheti ezt azért, mert 2000-2004 között olyan földtörvényt alkottunk, amely nem a spekulánsokat, hanem a tartósan gazdálkodni akarókat, a földbe befektetni szándékozókat segíti. Létrehoztuk azt az intézményrendszert, amely mára több mint 11 ezer nyugdíjas számára biztosítja a földért életjáradék program keretén belül azt a kiegészítő nyugdíjat, amelynek több ember is örül.
A válságban lévő mezőgazdaság megsegítésére a kormányra kerülés időszakában 72 milliárd forintot fordítottunk konszolidációra. Az európai uniós versenyképességünk előmozdítására bebiztosítottuk azt, hogy több mint 200 milliárd forint beruházásként kerüljön megvalósításra, amelyből megújultak az erőgépek, és jelentős ültetvénytelepítés valósult meg. Tudom, az elmúlt hetekben ez elég nagy vitát váltott ki. Mégis úgy gondolom, ezek az ültetvények biztosítják azt, hogy a vidéken élők számára munkalehetőséget tudunk biztosítani, illetve a magyar mezőgazdaság olyan nyersanyagforrással rendelkezik, amely az Unióban a későbbiekben versenyelőnyt jelent a magyar mezőgazdaság, a vidéken élők számára.
Ezt a törekvést segíti az a 230 milliárd forint, amit hosszú lejáratú, kamattámogatású hitelként hirdettünk meg, és mind lejegyzésre került. Ebből sikerült felújítani gépparkokat, illetve az épületeket a gazdálkodóknak. Amikor a természeti csapás érte az országot, a mezőgazdaságot, akkor 60 milliárd forinttal siettünk a gazdálkodóknak segíteni, ebből 10 milliárdot elkülönítve csak a kistermelők számára biztosítottunk, a nagygazdaságok számára ezt nem tettük.
Tisztelt Ház! 2004 májusára kialakult az az intézményrendszer, amelynek eredményeként már május végén kifizettünk a földalapú támogatásokra 52 milliárd forintot, amelynek eredményeként, bármilyen vitatható is ez, garantált árat tudunk fizetni és hirdetni a gabonatermelők számára. Igaz ez az olajosmag-termelők esetében is. Ennek eredményeként az a SAPARD-pályázat fejeződött be, amelyről miniszter úr is szólt, ami azt jelenti, hogy többszörösen túljegyezték, és azt is be lehet jelenteni, hogy a riogatással ellentétben Magyarországon tudnak a gazdálkodók pályázni, mert ötszörös volt a benyújtott pályázatok száma. Sajnos, azt kell mondani, több pályázat azért lett elutasítva, mert forrás nem volt hozzá.
Reményeink szerint viszont a majd belépő AVOP és más pályázatok segítenek abban, hogy ezek a személyek is megfelelő pályázathoz jussanak. Ezeknek eredményeként a gazdák jogosan várhatják el, hogy ősszel, mint ahogy az elmúlt hetekben kérdésemre a miniszter úr válaszolt, ismét előrehaladott földalapú támogatást tudunk fizetni a gazdálkodóknak. Az elmúlt hetekben meghirdetésre kerülhetett az agrár- és vidékfejlesztési operatív program, amelynek keretében olyan beruházások valósulnak meg, amelyek megteremthetik a további integrációt a feldolgozás és a tartósítás területén. Ehhez a programhoz szeretnénk csatolni a jövő évben megkezdett üzletrészek visszajuttatását, ami szintén beruházást támogató, illetve integrációs céllal kerül meghirdetésre.
(15.00)
Ugyancsak ennek a programnak egy része az a nemzet- és vidékfejlesztési agrárprogram, amely a vidéki térségekben a kistérségek felzárkózását, a falun élők felemelkedését szolgálja. Így ma már kijelenthető, hogy napjainkra kialakult az a mezőgazdaság, amely reményeink szerint újból vonzó lesz a fiatalok számára, ezért kiemelt fontosságú a szövetkezés, az oktatás, a szaktanácsadás. Mert ez biztosíthatja azt, hogy a magyar mezőgazdaság az ország élelmiszerrel való ellátásán túl biztosítani fogja azt az exportmennyiséget, amely a korábbi időszakban is rendelkezésre állt. Ez viszont csak akkor valósulhat meg és segítheti a mezőgazdaságot, ha a jelenleginél átgondoltabb árfolyam-politika valósul meg, hisz ebben az évben a mezőgazdaságot nem az aszály és nem a kormány sújtotta, hanem az a monetáris politika, amellyel jóval nagyobb összeget vontak el a termelőktől, mint amit támogatásként akár az Unió, akár a kormány be tudott hozni.
Ebben kérjük ellenzéki kollégáink segítését is, mert ezzel a politikával nem lehet a mezőgazdaságot segíteni, csak sújtani.
Köszönöm szépen a meghallgatást. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés